FőoldalTesztekSminkekKöröm DesignInspirációKapcsolat

2012. május 2., szerda

The Body Shop Moisture Foundation SPF15 hidratáló alapozó TESZT

Ezt a kis termékmintát még a nyitás előtti eseményen hoztam el, kifejezetten az egyik üzletvezető ajánlására. Bár a bőröm önmagában egész elviselhető mindenféle kence nélkül, azért nekem is vannak rosszabb napjaim és ilyenkor istencsapása találni rá megfelelő alapozót. Egyszerűen nem tudja elviselni őket, folyamatosan kiszárad tőlük a bőröm és foltokban hámlik, főleg az orromnál és a homlokomnál. Eddig megoldást nekem a Skin79 Triple Function BB krém nyújtott, amit imádok, és a Bourjois Healthy Mix alapozó, amit szintén elvisel, és csak nagyon kicsit hámlik tőle. Ez volt az oka, hogy mikor az eseményen megláttam az alapozókat, nagyon felkeltették a kíváncsiságom, és elhoztam a Moisture Foundationből egy kis mintát.



Az alapozó csomagolása egyébként pumpás, szerintem ez jó dolog, sokkal könnyebb belőle a megfelelő mennyiséget kinyomni az arcunkra ezáltal. A termék egyébként nem olyan sűrűségű, mint például egy BB krém, inkább lágy, de nem folyós. Illata semleges, nem zavaró, felkenve nem leng körbe az illata. Eddig mind szép és jó, de most jön a feketeleves...




Felkenésével nagyon sokat bajlódtam. Először alapozóecsettel próbáltam, de egyszerűen nem tudtam normálisan, egyenletesen eloszlatni, folyamatosan "csíkos" maradt az arcomon. Következő alkalommal már egy pufi laposfejű kabukival próbáltam. Ott még szépen el lehetett dolgozni, de egyáltalán nem tökéletesen. Talán a legjobban a duo fibre ecsetemmel volt a legkönnyebb az eloszlatása, ennek ellenére valahogy semelyik módszerrel se tud tökéletesen egybeolvadni a bőrömmel. Viszont, ami az egész alapozó lényege, az nálam egyáltalán nem jelent meg. A leírása szerint "This lightweight liquid foundation gives light to medium coverage, a flawless finish and is ideal for normal to dry skin." azaz ez egy könnyű alapozó, ami könnyű vagy közepes fedést, tökéletes végeredményt biztosít, ideális normál és száraz bőrre. Ezenkívül SPF 15-ös fényvédelem van benne, illatanyagmentes, marula olajat, méhviaszt és E vitamint is tartalmaz.
Összetevői: Aqua (Water) (Solvent/Diluent), Cyclomethicone (Emollient), Zinc Oxide (Sunscreen), Octyl Methoxycinnamate (Sunscreen), Propylene Glycol Dicaprylate/Dicaprate (Emollient), Caprylic/Capric Triglyceride (Emollient), Dextrin Palmitate (Emulsifying Agent), Dimethicone (Skin Conditioning Agent), Cetyl PEG/PPG-10/1 Dimethicone (Emulsifier), Isopropyl Lanolate (Emollient), Sclerocarya birrea (Marula Oil) (Skin Conditioning Agent), Phenoxyethanol (Preservative), Polyethylene (Opacifier), Sodium Chloride (Salt) (Viscosity Modifier), Cera Alba (Beeswax) (Emulsifier/Emollient), Ethylene Brassylate (Masking Agent), Boron Nitride (Bulking Agent), Glycerin (Humectant), Tocopheryl Acetate (Antioxidant), Methylparaben (Preservative), PEG-40 Hydrogenated Castor Oil (Emulsifier), Hectorite (Opacifier), Phenyl Methicone (Skin-Conditioning Agent/Emollient), Xanthan Gum (Viscosity Modifier), Propylparaben (Preservative), Triethoxycaprylylsilane (Binder), Sodium Hyaluronate (Humectant), Pyrus malus (Apple Extract) (Natural Additive), Butylparaben (Preservative), Ethylparaben (Preservative), Isobutylparaben (Preservative), CI 77891 (Colour), CI 77492 (Colour), CI 77491 (Colour), CI 77499 (Colour).

 Nos valószínűleg vagy én eléggé félre lettem informálva, vagy ez csupán tényleg egy nagyon rossz termék. A bőröm kombinált, tehát nem biztos, hogy a normál és a száraz kategóriába beleesik, télen sokkal szárazabb és érzékenyebb, mint nyáron szóval lehet, hogy ez is közrejátszhat az egészben. DE, azért az, hogy egy elvileg hidratáló hatású alapozó ennyire kiszárítsa az arcomat,  nem hiszem, hogy az én hibám lenne. (Megjegyezném, hogy mindig használok hidratáló arckrémet, és ennek ellenére is száraz maradt a bőröm tőle.)





Az első éles bevetésén próbáltam elérni vele a közepes fedést. Az eredmény: a barátom, aki amúgy sosem említi meg, sose kérdez rá, hogy mi van az arcomon, megjegyezte, hogy "nagyon sok alapozót tettél ma fel". És valóban annak tűnt, pedig egyáltalán nem raktam rá többet, mint amennyit a többi alapozómnál szoktam. Viszont olyan iszonyat undorító módon száraz lett az említett pontokon a bőröm, hogy alig vártam, hogy lemossam a fejemről. Szóval ennyit a közepes fedésről. A könnyű fedésnél, amikor csak tényleg vékonyan kentem fel, az valóban könnyű, nekem azért az már túl enyhe. Ezt mind még abban az időben próbáltam, amikor elég hűvös szél fújt és nagyon hideg volt. A mostani melegben, amit a bőröm is jobban szeret, kevésbé száraz, valahogy jobban működik rajta az alapozó, sokkal természetesebbnek hat a bőrömön, de egy orrfújás után ugyanúgy száraz és csúnya , pár óra múlva a homlokomon is átfényesedik.


Előtte
Utána


Szóval lehet itt az a hiba, hogy nem megfelelő alapozót használtam a bőrtípusomra, de azért az, hogy ennyire eldolgozhatatlan és gyenge tartósságú legyen, az azért nem az én bűnöm, hanem a terméké. Mindenesetre ez az én véleményem, én nem venném meg a teljes kiszerelést, de azért kíváncsi lennék arra, hogy egy másmilyen bőrtípuson hogyan hat ez az alapozó. Valóban azt nyújtja amit ígér, vagy csak én vagyok ilyen szerencsétlen vele?