FőoldalTesztekSminkekKöröm DesignInspirációKapcsolat

2012. május 21., hétfő

Project Pretty Döntő - A 7 Főbűn: Fösvénység



Hát elérkeztünk a végéhez. A Nagy Fináléhoz. Iszonyat kemény, és embert próbáló heteket hagytunk a hátunk mögött, el sem tudjátok képzelni, hogy mennyi agyalást, gondolkodást jelent hétről hétre, hogy mindig valami újat, valami jobbat, valami szebbet alkossunk, csak hogy lenyűgözzünk Titeket és a zsűrit. Nekem ez rengeteg energiám felemésztette, az biztos, hogy a verseny után kis pihenőt fogok tenni a kreatív sminkek terén. Na de most már nagy a tét, hiszen Vikivel mind a kettőnket egy hajszál választ el a főnyereménytől, és ilyenkor az ember nem adja fel :) Az előző forduló számomra a legnehezebb volt, nem csak a smink elkészítése miatt, hiszen én magam sem voltam vele teljesen megelégedve, hanem amiatt is, amit kritikaként kaptam rá. Egyrészt jogosnak érzem, másrészt nem, mert szerintem az ötletesség, a kreativitás meg volt benne. Ez az én interpretációm volt, így oldottam meg, én sem vagyok vele 100%-ig elégedett, de tudom, hogy a megtettem amit kellett, és a téma nehézségéhez képest sikerült teljesítenem a feladatot. Nem hiszem, hogy rosszabb munkát végeztem volna, mint a többi versenyben lévő.

Az eheti téma viszont azt hiszem a kedvencem mind közül! Zsuzsi szerintem nagyon jól döntött, mert ez az a téma, ami egy döntőhöz a legjobban passzol. Itt minden trükköt, technikát bele lehet vinni, és nagyokat alkotni. Már biztos tudjátok, hogy a témát már előre megtudtuk, így mi magunk választhattuk ki, hogy melyik bűnt szeretnénk megvalósítani. Először a bujaság, a fösvénység és az kevélység volt az, amik közül mindenképp választani szerettem volna, de végül a bujaság mellett döntöttem. Szerencsére nem sokáig, mert azon nyomban meggondoltam magam, és a már fejemben körvonalazódó fösvénységre cseréltem le az eredeti témám.



A Wikipedia ezt írja róla: "Zsugoriság : a megszerzett véges javakhoz való rendetlen ragaszkodás- E ragaszkodás megmutatkozhat a szerzés túlzó vágyában (kapzsiság) és a megszerzett dolgok rendetlen birtoklásában. A birtoklás túlzottságát jelzi, hogy a fösvény a számára szükséges mértékben sem válik meg javaitól, nem költi pénzét, esetleg nagy vagyon birtokában is nyomorog. A fösvénység a világ javainak túlzott szeretete, az azokhoz való beteges ragaszkodás. A fösvény ember mindent magának akar, mindent meg akar szerezni, és semmit sem tud kiengedni a kezei közül. Azt hiszi maga rendelkezik az anyagi javaival, gazdagságát csak a saját ügyességének köszönheti. Ezért a fösvénység a kevélység édes gyermeke. Aki magát Isten fölé helyezi, az előbb-utóbb azt hiszi, az egész teremtett világ őérte van, és ezért minden őt illeti meg."




Az ötletem nagyon egyszerű volt: arany, arany, arany és még több arany. Természetesen nem csak arany színeket használtam. Jött hozzá egy kevés lila is hiszen, ami a fentiekből is kiderült "a fösvénység a kevélység édes gyermeke", tehát a lila kiválóan passzol, mind árnyalatában, mind jelentésében az aranyhoz. 






Ugyanakkor egy kevés zöldet és fényes sárga árnyalat is került a szemsminkbe, hiszen ezek a színei a papírbankóknak. Ha megfigyelitek, a szemsmink összességében olyan, mint egy márványos tó, aminek a közepébe beledobtak egy követ és a hullámok fodrozódnak a tó felszínén :) Tudom, nem egy klasszikus full arany "fösvénység" smink, de megállja a helyét azért.





Az összképet arany flitterekkel és aranyfóliával tettem még különlegesebbé, amiket direkt ilyen nagyon random módon tettem fel, mert úgy gondolom az általam megszemélyesített személy még gyűjtőszenvedélye kezdetén van, és a vagyonának egy részét hol máshol hordaná mint a saját, általa annyira szeretett és önimádatig magasztalt arcán, arany díszek formájában. (Ez a karaktert jellemzi, nem engem, a félreértés elkerülése végett :)) Az arany és a pénz iránti szenvedélyét még jobban kiemelik az ujján felhalmozott gyűrűk.





Remélem tetszett nektek az alkotásom, ugyanis most jött el az a pillanat, amikor minden szavazatra és támogatásra szükségem van azoktól, akik eddig is szimpatizáltak a munkáimmal :)

Szavazni rám ezen a linken keresztül lehet:
https://www.facebook.com/questions/430780403607443/ 

Viki és a többi lány sminkjét pedig itt nézhetitek meg: 
http://livinpretty.blogspot.com/2012/05/project-pretty-donto-versenysminkek.html 


Bár nagyon szeretnék nyerni, ennek ellenére mégis azt mondom, bárhogy dönt a zsűri, én elégedett leszek és boldog, hiszen  a díj jó kezekbe fog kerülni. Viki az egyik legtehetségesebb kreatív sminkes a magyar blogoszférában, akivel öröm egy ilyen megmérettetésen részt venni. :)