FőoldalTesztekSminkekKöröm DesignInspirációKapcsolat

2012. július 16., hétfő

Drama, Drama, Drama



Hétvégén úgy döntöttem, ideje kicsit belevetnem magam a sminkelésbe, és alkotni valamit. Semmi határozott elképzelésem nem volt, inkább csak a "go with the flow" érzés ragadott magával, persze időm sem volt sok, szóval nem készültem semmi extrával. A sminkem viszont eléggé drámai lett, hatalmas műszempillákkal és csillogós-fényes-füstös szemekkel, a drámaibbnál is drámaibb tusvonallal.



Egyébként ennél a sminknél használtam először a BYS palettám, amit még a PP-n nyertem, és meg kell, hogy mondjam, nagyon jó ez a paletta, érdemes volt ezt választanom. A sminkemnél főleg lilát és feketét használtam a mélyítővonalban, a mozgó szemhéjra pedig babakéket, amit a MAC - Trax árnyalatával tompítottam le. Az alsó szempillák felhelyezését még gyakorolnom kell, a felső sem az igazi, túl hosszú (de nem volt szívem levágni), túl merev a gerince, na de mit is várunk egy közel pár száz forintos kínai műszempillától? :D Ajkamra természetesen csak élénk rózsaszín rúzs mehetett.



Ennyi tellett tőlem mára, lehet rendszeresítenem kéne hétvégente az ilyen itthon a ötletbörzéket, hogy a sminkek terén is több poszt szülessen, de ez nem mindig kivitelezhető, annak ellenére, hogy nagyon igyekszem :) 


Arc:

  • Skin79 Triple Function BB krém
  • MAC MSFN - Light
  • MAC pirosító - Dollymix
Szem:
  • Too Faced Shadow Insurance
  • BYS Diamond Shadow Paletta - Miami Beats
  • Sleek Oh So Special Paletta - Noir
  • MAC - Trax
  • MAC - Stars 'n' Rockets
  • Maybelline Eyestudio Lasting Drama Gel Eyeliner 24h
  • Catrice Waterproof Liquid Liner
  • Clinique High Impact szempillaspirál
Ajkak:
  • Maybelline ColorSensational kontúrceruza - 338 Midnight Plum
  • Barry M Lip Paint - 52