FőoldalTesztekSminkekKöröm DesignInspirációKapcsolat

2012. július 24., kedd

Kreatív Kedd - Csíkok és Pöttyök


A mostani témánk egész érdekes, ugyanis a sminkek elkészítésénél egy valamire kellett figyelnünk: mindenképpen legyenek benne csíkok és pöttyök. Nekem ezernyi ötlet kavargott a fejemben, ez egy tök jó, megfogható, megvalósítható téma, a hétvégén, amint időm lett rá, bele is vágtam az elkészítésébe.

Azt kell mondanom, hogy ez a smink az eddigi legtöbb ideig készült alkotás a blog történetében. Reggel 10kor ültem le megcsinálni és délután 3-kor lettem vele kész! Ne kérdezzétek, hogyan és miért, egyszerűen annyira elpepecseltem vele, meg közben ugye ebéd, szülők, egyebek, egyszerűen elrepült az idő. Az tény, hogy a sminkjeim elkészítése mindig 1-2 órát igénybe vesz, mivel mindig azonnali ihlet alapján dolgozom, sosem jegyzem le vagy vázolom fel az elképzeléseim, mindig menet közben alakulnak a dolgok. Most valahogy ez rettenetesen elhúzódott, sokat pepecseltem ezzel a sminkkel, és kicsit meghökkentő lett a végeredmény, nem erre számítottam. 



Nekem nagyon UFO-s lett ez a smink, olyan mintha törzsi jelek lennének az arcomra vésve, tisztára Csillagkapu utóhatás. A koncepcióm az volt, hogy lehetőleg a rózsaszín és lila árnyalatait használjam a sminkemben, csak később csatlakozott ehhez a fekete. A szemöldökömet ez alkalommal nem sikerült olyan szuperül eltüntetni, de nem is ez a lényeg, az egész szemsmink eltereli róla a tekintetet. Azért szeretnék megosztani pár "bennfentes" infot a sminkről: A feketére úgy terveztem, hogy csillámport teszek, ám mégis a kedvenc pigmentemet paskoltam rá (GDE - Dino Spotz), barna színű, de kéken irizáló pigmentet. Sajnos a képeken nem igazán látszik, hogy mennyire jól mutatott ez a kombó. 



Aztán az eredeti tervem az volt, hogy az ajkaim lesznek pöttyösek (piros alapon fekete pöttyök) és a szemem csíkos, de miután tök jól megcsináltam a pöttyöket, elfolytak a számon :/ Szóval úgy döntöttem, hogy letörlöm és a pirosra egy világos rózsaszín árnyalatot teszek. Ebből lett ez a kicsit rózsaszínes-barnás szín, amit még fokoztam egy kis mályva színű pigmenttel. És végül, de nem utolsó sorban azt is elárulhatom, hogy a pöttyöket pontozóval csináltam, ami  valami zseniális ötlet. Százszor megkönnyítette a dolgom, mintha szabad kézzel akartam volna megrajzolni a tökéletesen kerek pöttyöket.

Remélem tetszik az alkotásom Nektek :)





Arc:
  • Skin79 Triple Function BB krém
  • Artdeco fixáló púder
  • Essence Sun Club Matt bronzosító
  • Benefit Georgia pirosító
Szem:
  • Too Faced Shadow Insurance
  • NYX Jumbo Eye Pencil - Milk
  • Rimmel fehér szemceruza
  • Sleek Acid paletta - Matt neon pink
  • Sleek Circus paletta - Fényes sötétlila/ Fekete
  • BYS Miami Beats paletta - Csillogó középlila
  • Maybelline Color Tattoo 24h - 20 Turqouise Forever (kék vonalak)
  • GDE pigment - Dino Spotz
  • Essence vízálló szemhéjtus
Ajkak:
  • Catrice Lip Designer kontúrceruza - 040 Nude Rose
  • OCC Lip Tar - Harlot, Divine
  • GDE Pigment - Graves in May

A többiek munkái:


Újdonsült tagunk pedig: Citromhab Évi :)