FőoldalTesztekSminkekKöröm DesignInspirációKapcsolat

2014. március 16., vasárnap

Too Cool For Pool



A legutóbbi Catrice-s szemceruzák bemutatásánál többen is kértétek, hogy készítsek egy igazi, tavaszias sminket velük. Nos, ez az alkalom nekem is kapóra jött, hiszen élesben is használhattam ezúttal ezeket a darabokat.

Alapnak a Blues Willis-t használtam a szemhéjráncban és a külső V-ben, a szemzugban és a mozgó szemhéj egészén pedig a Too Cool For Pool mentás árnyalata került. Mivel elég krémesek ezek a ceruzák, ezért mindenképpen kellett rögzítenem por állagú szemhéjpúderrel. Nem akartam eltérni az alapszínektől, így csak apró változtatásokkal, de nagyon hasonló árnyalatok keveredtek ki végül. A szemzugba egyébként egy kéken irizáló fehér pigment került, ami gyönyörűen kiemelte a zöldet és adott neki egy pici kékes fényt. Viszont kellett a színes tusvonal is, amit a MAC Phlox Garden fluidlineja adott és meglepő módon passzolt is a szemsminkhez összességében. Az ajkakat nem akartam túlzottan hangsúlyozni, ezért csak két rúzs egyvelegéből alakítottam ki ezt a mályvás színt. 

Végeredményben pedig egy igazán vidám, hamisíthatatlan tavaszi smink kerekedett mindebből. :)







Arc:
  • Bourjois 123 Perfect CC Cream
  • NYX Blush - Taupe
  • MAC pirosító - Bad Girl Gone Good
Szem:
  • Catrice Khol Kajal - Blues Willis, Too Cool For Pool
  • Urban Decay Vice 2 - Betrayal, Rated X, Habit
  • Lime Crime Palette D'Antoinette - Ribbonesque
  • H&M Hello Kitty paletta
  • Bourjois Suivez Mon Regard Intense Shimmer pigment - 08 Regard Bleu
  • MAC Fluidline - Phlox Garden
  • MAC In Extra Dimension 3D Black Lash szempillaspirál
  • Red Cherry műszempilla
Ajkak:
  • Lime Crime - Chinchilla
  • YSL Le Vernis á Lévres - 108 Violine Out of Control