FőoldalTesztekSminkekKöröm DesignInspirációKapcsolat

2014. április 25., péntek

Natural Glam



Imádom az Instagramot, de nem mások kukkolása miatt, sokkal inkább számomra ez az a fórum, ahol rengeteg inspirációt meríthetek profi és amatőr sminkesek/körmösök/internet sztárok munkáiból, így főleg ebből a célból nézegetem az alkalmazást. Az egyik követettem az alt modell/designer/illusztrátor Natasha Lillipore, igen nagy kedvencem. Különleges szépség, türkizkék hajjal és eszméletlen sminkkel, ami általában csak a tusvonal - élénk rúzs kombóból áll, de annyira jól variálja azt, annyira passzol az egyéniségéhez, hogy nem is tudnám más sminkkel elképzelni. Szóval ez alkalommal Natasha sminkje ihletett meg, hogy készítsek egy barnás-füstös, cicaszemmel tarkított, visszafogott mégis dögös sminkvarációt. 

A mélyítővonal adja a smink alapját. Ide többféle barna és barnás vörös árnyalat került, amit igyekeztem szépen összedolgozni. Ugyanezekből a színekből került az alsó szempillatőbe, majd aranyfényű szemhéjpúder a mozgó szemhéjra és a belső szemzugba. Ezt követően már csak a tusvonalat kellett meghúznom, a szempilláim kifestenem és a műszempillát felraknom. Az ajkamat nude és barna kontúrceruza keverékével kereteztem, majd narancs és nude rúzzsal töltöttem ki. Persze, azért az én arcom közel sem olyan femme fatale jellegű, mint Natasháé, de azért remélem látjátok a hasonlóságot a sminkben.

Azt hiszem érdemes lesz a későbbiekben is ihletet merítenem az Instagram celebek profiljából, mert rengeteg inspiráló fotó adhatja ilyen izgalmas sminkek alapját. :)





Arc:
  • MAC Studio Fix Fluid alapozó - NC15
  • MAC Mineral Skinfinish Natural - Light
  • Chanel Le Blush Créme de Chanel pirosító - 64 Inspiration
  • Sleek Face Form Palette - Light 
Szem:
  • Milani Eyeshadow Primer
  • MAC Pro-Longwear Paint Pot - Camel Coat
  • KIKO Street Fashion Eyeshadow Palette - 02 Addictive Song
  • Catrice Gel Eyeliner - 010 Black Jack With Jack Black
  • Urban Decay Naked 3 paletta- Buzz
  • Manhattan Pastell Pretties szemceruza - Chic-a-Dahlia
Szemöldök:

  • YSL Dessin des Sourcils szemöldökceruza - 4
    Ajkak:
    • Flormar Waterproof Lipliner - 201
    • Revlon Colorburst Matte Balm - Audacious
    • YSL Rouge Volupte #28 Beauborg Brown