FőoldalTesztekSminkekKöröm DesignInspirációKapcsolat

2014. május 29., csütörtök

Az elrontott szemöldököm története


Régebben írtam már és kihangsúlyoztam is, hogy mennyire fontos a szépen formázott, természetes szemöldök és mennyire figyelmesnek kell lenni annak karbantartásánál. Abban a bizonyos posztban azt is írtam, hogy inkább kozmetikushoz forduljon az, aki végképp nem tud mit kezdeni az arca eme igen fontos pontjával. Nos, félig-meddig szeretném visszavonni ezt a kijelentésemet, ugyanis az én szemöldökömet most egy kozmetikus rontotta el, aki évtizedek óta a szakmában dolgozik, évtizedek óta hozzá járunk és egy rendkívül szerethető, kedves, közvetlen ember, akiben ha arckezelésről van szó 10000%-ban megbízok. Ezért megdöbbentő számomra, hogy most mégis hogy sikerülhetett totálisan hazavágni az amúgy sem tökéletes szemöldökömet.

Az egész úgy kezdődött, hogy meg akartam próbálni, hogy hogyan néznék ki, ha kivilágosítanám a szemöldököm. Nem olyan durván, csak egy pár árnyalattal világosabbra. Gondoltam inkább nem kísérletezek itthon, elmegyek a kozmetikusomhoz és megcsináltatom vele. Kb. 3 hete el is mentem a szalonjába, ahol a szokásos kedvességgel fogadott, majd elkezdődött a procedúra: a szálak leszívása hidrogén-peroxiddal, majd befestése szemöldökfestékkel. Miután ezzel meg volt, megkérdezte, hogy megigazíthatja-e a szemöldököm, mert kicsit elburjánzott. Gyanútlanul igent mondtam, hiszen a megigazítás nekem azt jelenti, hogy kihúz innen-onnan pár szálat és kész. Gyorsan dolgozott, járt a csipesz, én meg totál nyugodtan feküdtem ott, arra gondolva, hogy fú, na nagyon "kúlul" fogok kinézni. Mikor felálltam és belenéztem a tükörbe, azt hittem, hogy rosszul látok. A jobb szemöldököm mindig kicsit csámpás volt, valamilyen oknál fogva egy pici háromszög alakú részre sehogy sem akartak visszanőni a szálak. A bal viszont a körülményekhez képest egész szép formával rendelkezett, könnyű is volt kezelni. Hogy mit láttam a tükörben? Hát azt, hogy a bal oldali szemöldököm teljes egészében a jobb oldalihoz lett igazítva, magyarán totálisan meg lett csonkítva, így egy jó 2-3 milliméternyi szál hiányzik onnan. De a jobb se lett szebb, az is még inkább ki lett ritkítva... alul ÉS FELÜL!! Felül, ahol soha, semmilyen körülmények között nem húztam ki még szálat, hiszen a szemöldököm kevés, hosszú, de vastag szálakból áll, így már egy kihúzása erősen befolyásolja az egész formáját.

Szóval mikor már meg tudtam szólalni a döbbenettől, kínomban csak dicsérő szavakat tudtam mondani, de akkor már legszívesebben beleboxoltam volna a tükörbe. Mikor beültem a kocsiba, komolyan nem hittem el, hogy ez megtörtént. Dühösen vezettem haza és otthon teljesen kifakadtam. Csak sírtam és sírtam, miközben bőgve próbáltam megrajzolni a szemöldököm, hiszen most már a színe miatt sem tudom olyan természetesre satírozni mint előtte, így féltem, hogy a napi rutinomat jelentőse fel fogja borítani ez az egész. Ja, mert amúgy aranyszőkére lett befestve, így valami csúf kis gnómnak néztem ki a csodás formájával együtt, messziről pedig a vonásaim teljesen eltorzultak. Végül sikerült visszaállítanom szürke és fekete ceruzával mind az eredeti formát, mind az eredeti színt, de nagyon erős lett így az összkép. Teljesen letörtem és becsapva, átverve éreztem magam. Borzalmas érzés volt tükörbe nézni, borzalmas azt látni, hogy nem tetszem magamnak, hogy hiába csinálom meg szép formásra a szemöldököm, azt túl erősnek látom, túl művinek és tudom, hogy a sok kence alatt, egy csökevényes csík lapul.

Bal szemöldök: előtte - utána

Jobb szemöldök: előtte - utána

Az első dolgom természetesen egy liter ricinusolaj felkenése volt, és pár vízálló szemöldökgél beszerzése, méghozzá Anastasia Beverly Hills-től a híres Dipbrow Pomade Blonde és Dark Brown árnyalatait vásároltam meg azonnal. Hiszen jön a nyár, percek kérdése és itt van az igazi folyós, tocsogós nyár.... Hogy megyek így ki az utcára, ha lefolyik a szemöldököm az arcomról? Hogy megyek így konditerembe, strandra, kirándulni, nyaralni, fesztiválozni stb.?? Muszáj valami tartós termékkel rendelkeznem erre a forró időszakra, mert itt a ceruza már édeskevés lesz. És bizony mire kinőnek a kiszedett részek... az bizony hetek, hónapok, lehet évek és a legrosszabbat már nem is akarom leírni.... 

Lehet nagyon nárcisztikusan fog ez hangzani, de azóta minden gondolatom a szemöldököm körül forog. Nézegettem már különböző cikkeket a szemöldök visszanövesztéséről, különböző trükköket a szálak stimulálására, szérumokat a növekedés elősegítésére, sőt, még egy szemöldökdúsító műtéti beavatkozást is kerestem, ami olyan mint a hajátültetés. Ezek közül van egy két okos ötlet, amiket lehet követni fogok a későbbiekben:

  • Ha puhább fogkefével átdörzsölöm a szemöldököm és a csupasz részeket, az stimulálja a hagymákat, így meggyorsíthatja a növekedést
  • Ha túl zsíros a bőr, és emiatt nem megfelelő a szálak növekedési üteme, a tiszta aloe vera gél segíthet ezt a problémát megoldani
  • Kókuszolaj, mandulaolaj, vazelin, olívaolaj és ricinusolaj gyorsítja a szőr növekedését, de ajánlják még a tojássárgája és a citromkarikák használatát is.
  • A-, B-, és E-vitaminok, vas és cink szedése is segíthet
  • Nem szabad arcápolót kenni a szemöldökre, mert az eltömítheti a szőrtüszőt, helyette kifejezetten szemöldökre szánt kondícionálókat vagy növekedést elősegítő szérumokat használjunk

Mindezek közül most a ricinusolajon kívül, a szemöldöknövesztő szérumok érdekelnek a legjobban. Már kinéztem párat, de ami elérhető közelségben van (Rapidbrow), annak igen borsos az ára, közel 10 000 Ft, így nem hiszem, hogy rászánok ennyi pénzt.

Azóta eltelt egy kis idő. A bal szemöldököm kezdi többnyire visszanyerni a formáját, de még mindig kuszán és csúnyán nőnek a szálak. A másik többnyire változatlan maradt, talán picit besűrűsödött., hiszen azóta minden nap ricinusolajat kentem mindkettőre. A szemöldökrutinom is átalakult, így sokkal természetesebb lett a végeredmény, mint a ceruzával, hála az Anastasia Dipbrow Pomade-nek, amiről majd hamarosan tesztet is mutatok nektek. Viszont nem tökéletes, még mindig vannak napok, mikor túlrajzolom és egyszerűen túl erős lesz. Fájó pont ez, de reménykedem, hátha idővel visszatér az a kicsit csálé, de számomra még mindig jobban elfogadható szemöldökforma, ami ezelőtt a baleset előtt volt. Elég hosszúra sikeredett ez a poszt, de úgy éreztem muszáj megosztanom ezen a fórumon, hogy legalább ti tanulni tudjatok az én hibámból.

És hogy mi a tanulság? Nagyon jól válasszátok meg azt a szakembert vagy bárkit, aki a szemöldökötökhöz nyúl. Inkább tanuljátok meg videókból, cikkekből, posztokból a szemöldökápolás fortélyait és alakítsátok magatok szemöldökötök formáját, lehetőleg úgy, hogy az minél természetesebb hatást keltsen és minél kevesebb igazítást, színezést, formázást igényeljen a hétköznapokban. Nem kell agyonszedni, nem kell átalakítani a formáját. Hagyjátok meg azt úgy, a természetes formájában és max. 2-3 db nem odaillő szálat húzzatok ki. Higgyétek el, már az rengeteget változtat az egész kinézetén. A szemöldökünk a leggyengébb szőrünk az egész testünkön, vigyázzatok rá, mert nagy a valószínűsége, hogy a kiszedett szálak soha nem fognak visszanőni.