FőoldalTesztekSminkekKöröm DesignInspirációKapcsolat

2012. június 29., péntek

MAC Pirosítók - Coygirl, Dollymix, Margin



Ezek a pirosítók a Project Pretty ajándékcsomagomhoz tartoznak, és magam választottam ki őket a Tesminked.hu kínálatából. Mindenféleképpen szerettem volna a MAC pirosítók közül válogatni, ugyanis még ezeket a "nem mineralize" pirosítókat nem próbáltam és ez az alkalom pont kapóra jött, hogy tesztelhessek párat. Ahogy már írtam is ezelőtt, ebből a három pirosítóból csak kettő az enyém, a Coygirl és a Dollymix, a Margin a barátnőmé, szóval érdemben csak az első kettőről tudok beszélni, az utolsóról csak a swatch mesélhet :)

A csomagolásról nem szeretnék sokat beszélni, csupán a megszokottat kapjuk: fekete papírdoboz, fekete tok, amelyeken szerepel a fantázianév illetve az összetevők. Valódi MAC termékekről van szó, nem csalás, nem ámítás, ezen az oldalon nem vernek át minket hamisítványokkal. 

A három szín közül egy matt és két csillogós árnyalat van. A Coygirl egy matt, piszkosrózsaszín, a Dollymix egy csillogós, hűvös árnyalatú sötétrózsaszín (a hivatalos leírás szerint "cukorka rózsaszín), és a Margin egy szintén csillogós, barnás árnyalat, bár a hivatalos leírása arany csillogású baracknak nevezi meg. Érdekes módon a képen valóban ilyen színű, élőben viszont én jóval barnásabbnak láttam, mint barackosnak. Egyik pirosítónak sincs semmilyen illata, ez talán pozitívum lehet azoknak, akik irtóznak az illatosított kozmetikumoktól. Mindegyik termék 6 grammos, mondanom sem kell, hogy elég sokáig elég, főleg, hogy nem kell ezekből rengeteget felvinni az arcunkra, ugyanis pont annyira pigmentáltak, hogy egy húzással szép színt varázsolhatunk az orcánkra, mindezek mellett építhetőek is.



A Coygirl és a Dollymix a Sheertone illetve a Sheertone Shimmer Blush kategóriába tartoznak, amiknek az előnye pont az építhetőség, ugyanis ezek nagyon finom, visszafogott árnyalatokként hatnak elsőre, de ha erősebben szeretnénk felvinni őket, többször kell belemártanunk az ecsetünket a pan-be (pont ezért keményebbek is tapintásra, mint a Margin). Nagyon szeretem ezt a tulajdonságát a Sheertone pirosítóknak, mivel így biztos nem lehet elrontani a pirosítás folyamatát, mindig természetes színt tudunk kölcsönözni az arcunknak. A Margin nem Sheertone kategória, az valahogy több színt is vett fel első tesztelésre, sokkal lágyabb tapintásra, mint az első kettő. Szép, szép ez az árnyalat, de nem nekem való, nem szeretem a csillogós barnákat az arcomon. 



Így pár használat után azt kell, hogy mondjam, nagyon szeretem mindkettőt. Pigmentáltak, jól mutatnak a bőrömön, építhetőek, mi kell még? Azt hiszem a Coygirl a kedvencem, ez az árnyalat annyira nekem való, minden nap használom.

Ha látni szeretnének élesben is őket, akkor javasolom, hogy nézzétek meg ezt a posztot, ha a Coygirlre illetve ezt a posztot, ha a Dollymixre vagytok kíváncsiak.

2012. június 28., csütörtök

Daily Make Up - Exotica




Amióta megvettem a Catrice Coolibri trendkiadásból, az Exotica fantázianevű szemhéjárnyaló ceruzát, azóta szerelmes vagyok, és muszáj volt már a mai nap kipróbálnom. Az UD Shadow Insurance-t használtam alapként, arra került az Exotica, majd rögzítettem egy hasonló színű fényes narancs árnyalattal, a Sigma Dare palettájából a Grasp elnevezésű színnel, amit ajándékba kaptam, de annyira imádom, hogy erősen gondolkodom az egész paletta megvételén. Egyébként, még annyi "csavar" van a sminkben, hogy a kék színű Birds Flying High ceruzával húztam ki az alsó vízvonalam. Ennyi és nem több.




Ahogy olvastam Rita mai sminkes posztjában (amiben nem mellesleg ő is ezt az árnyalatot használja, és valami gyönyörűségeset alkotott :)), hogy mekkora bűn egy színt felvinni a szemhéjra smink gyanánt, kicsit elszontyolodtam, hogy akkor én most tuti nagy hibát követtem el, valószínűleg kitagadnak a "klubból" :D De legyen ez az én édes bűnöm, mert ha egy olyan színről beszélünk, ami már önmagában is megállja a helyét, sokszor nincs kedvem és szívem se árnyalni más színekkel. Pláne, ha ilyen rikító, mint az Exotica! 

Aki nem fél az erős, élénk színektől, annak bátran ajánlom ezt a terméket, mert ezzel aztán ki lehet tűnni a tömegből.

Felhasznált termékek:

Arc:
  • Skin79 Triple Function BB krém
  • MAC MSFN - Light
  • MAC Sheertone pirosító - Coygirl
Szem:
  • Catrice Coolibri szemhéjárnyaló ceruza - Exotica/Birds Flying High
  • Essence - I Love Extreme szempillaspirál

Ajkak:
  • Catrice Coolibri Nectar Gloss - Gorgeous Blossom

Köröm Design - The Twist of Blue or Green



Már nagyon rég készítettem, illetve mutattam itt a blogon bármilyen kreatívabb körmös bejegyzést, de most jött el az ideje a folytatásnak. Sokszor olyan lusta vagyok bármit is alkotni, pedig csak egy kicsivel több időt kéne rászánni, mint általában. Mondjuk nem hiszem, hogy a jövő héttől nagyon változni fog ez a dolog vagy hogy egyáltalán lesz-e fölösleges időm körmözésre :D

Mostani alkotásomhoz inspirációként Ani egyik körmös posztját vettem alapul (kicsit beteges lehet, hogy ennyit lógok a blogján, de ha egyszer olyan jó!), na meg persze trillió kép is van fenn a neten hasonló alkotásokból. Inspiráció ügyileg egyébként imádom nézegetni mások munkáit, már ha csak ezeket a képeket végignézem, teljesen feltöltődik! 

Szóval ez a technika olyan bonyolult, mint a márványozós például, de azért nem is olyan könnyű elkészíteni. Nekem ez az első próbálkozásom volt, és mit ne mondjak, hát nem a legjobbra sikerült. Nekem valahogy nem akart a lakk olyan szép nyúlós lenni, meg persze az irányokat se tudtam rendesen belőni, ezért lett ilyen össze-vissza. De messziről egész szép, mondhatni elviselhető :)

Használt lakkok:
  • Catrice Ultimate Nail Lacquer - C02 Twist of Lemon (Coolibri trendkiadás) - Teszt hamarosan!
  • Catrice Ultimate Nail Lacquer - 540 Am I Blue or Green?


2012. június 27., szerda

Catrice Coolibri Zsákmány



Tegnapelőtt valami fantasztikus nagy boldogság ért engem, amire már évek óta vágytam és sosem gondoltam volna, hogy teljesülni fog. Nem, nem gyerekvállalásról beszélek, sokkal inkább karrierről. ;) Szóval ennek örömére nagyon megajándékoztam magamat a Catrice legújabb trendkiadásának, a Coolibrinek a kollekciójából pár darabbal. AZ egész nagyon el van találva, csupa jó termékek vannak benne, klassz színekkel és nem utolsó sorban nagyon jó minőséggel is meg van áldva mind. 

Az én kosaramban a Twist of Lemon körömlakk, a Gorgeous Blossom szájfény és két darab szemhéjárnyékoló ceruza, az Exotica és a Birds Flying High került. Olyan nehéz volt a választás... a szájfények közül a kék is nagyon tetszett, de inkább a kicsivel "extrább" változat mellett döntöttem. A szemhéjárnyaló ceruzák mindegyike csodaszép, az korallos árnyalat egyértelmű volt, hogy jön velem, de a kék is lenyűgöző volt, nem hagyhattam ott! A körömlakk pedig olyan különleges, pláne felkenve... Kipróbáltam egyébként a zselé állagú pirosítót is, ami szintén különleges, egész tartósnak tűnik, de rettentő kicsi, egész kevés van egy tégelyben.

Mindegyik termékről lesz külön poszt, jelenleg annyi tesztelni valóm van, hogy alig győzöm már szerkesztgetni a képeket és írni hozzájuk a szöveget. :) Mellékelek ide pár képet a kollekcióból, mert már látványra is mesések, a kis kolibri minták pedig megkoronázzák a csomagolást! Sminket is tervezek készíteni  a zsákmánnyal, teljesen megihletett a kollekció.




Képek forrása: google

Alverde Nude&Flash szájfény - 10 Satin Rose





A héten már megjelentek a drogériák polcain az Alverde legújabb "Nude&Flash" kollekciójának termékei. Ez a kollekció - ahogy a neve is sugallja - a természetes színeket dicsőíti, a rúzsoktól egészen a szemöldökceruzáig. Muszáj volt visszafognom magam, mert bár imádom ezeket a természetes árnyalatokat, már egy egész kis gyűjteményem van ilyenekből, szóval csak ennél az egynél darab szájfénynél maradtam és ezt hoztam magammal haza.

A Satin Rose fantázianevű szájfény egy nagyon finom, halvány rózsaszín árnyalat, benne apró, arany csillámokkal, ami igazából az ajkakon annyira nem látszódik élőben, a fotón is csak elég halványan. Nekem a termék csomagolása abszolút tetszik, annak ellenére, hogy eléggé retro, de a lekerekített végek és ez a kicsinyke méret összességében megvett engem (és ezáltal én őt :D). Az applikátora a már jól megszokott stílusú, semmi extra, könnyen fel lehet vinni vele a kívánt mennyiséget.



Maga a szájfény elég érdekes, ugyanis állagra én nem mondanám tipikus szájfénynek, inkább egy krémes ajakrúzsnak. Illata engem a vaníliás sütire emlékeztet, de van benne egy enyhén műanyagos vonal is. Ez nem kellemetlen, de ettől még nem lesz az a tipikus "Úristen, annnnnyiiraaaa jóó illatúú ez a cucc!" felkiáltással illetett kozmetikai termék sem. Felkenve engem kicsit "sápaszt", túl világos az ajkam természetes színénél elsőre, de egy idő után teljesen megszoktam, természetes, kicsit hideg rózsaszín árnyalatot vesz fel az ajkamon, így nem is annyira rossz. Nem szárít, én legalábbis nem éreztem, tartósságra is egész jó.

Lényegében én szeretem ezt a terméket, tipikusan olyan, ami táskába való. Bárhol előkaphatod, felkenheted és nem hibázhatsz vele, hiszen teljesen halvány, természetes fényt kölcsönöz az ajkaidnak. Kb. 1299 Ft-ba kerül, ami bár nem egy nagy összeg, de valahogy az ár-érték aránya a terméknek így nincs nagyon összhangban.



2012. június 25., hétfő

Megújult a PinkCandyPop!




Tegnap óta szerintem már mindenki észrevette, hogy leállt az oldal. Igen, ez nem volt véletlen, ugyanis úgy döntöttem itt az ideje egy kis vérfrissítésnek, szóval nekiálltam szépítgetni, csinosítgatni a blog kinézetét. Láthatjátok az eredményét, én egészen elégedett vagyok vele, de természetesen még nem tökéletes, majd a továbbiakban fogok rajta javítgatni.

Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani a csodálatos barátomnak, aki türelmesen, rengeteget segített nekem és igyekezett eligazítani engem a CSS kódok világában, na meg persze, hogy kibírta a hisztijeimet és  a nyafogásaimat :D Imádom :)

Visszakanyarodva az újításokra, amint láthatjátok, új navigációs menüsor került fel, amik megkönnyítik a böngészést a blogban. Itt a legnépszerűbb menüpontokat raktam ki, a végére pedig a "Kapcsolat" szó alatt megtalálhatjátok az elérhetőségem. Az oldalsávban ugyanúgy kitettem a "social media" gombokat, amin keresztül elérhetitek a blog Facebookos oldalát, megnézhettek Twitteren, vagy böngészhetitek a Tumblr oldalam. Sikeresen felraktam a Facebook "Like Box" funkcióját is, így egy kattintással likeolhatjátok a blog FB oldalát. A kommenteléshez pedig a már jól ismert "Disqus" programot telepítettem, így Facebookon/Twitteren/bármin keresztül kommentelhettek nálam. 
Remélem minden jól működik, de ha bármi problémát észleltek, szóljatok és igyekszem javítani a hibát.

Még egy aprócska változtatást is be fogok vezetni, ugyanis ezentúl a képek ilyen szépen lesznek megszerkesztgetve, mint amilyen a fenti kép is (ill. a Kapcsolat menüpontban is láthattok hasonlót), igazi albumba illő, ízléses körítéssel díszített "alkotásokat" szeretnék kirakni :) Nem lesz egy könnyű munka, ugyanis ez dupla annyi időt fog igényelni, de szerintem minden egyes percét meg fogja érni! Azt még el szeretném mondani, hogy ez a "layout" is csak egy átmeneti változat lesz, mivel a közeljövőben saját lábra szeretnék állni, és elköszönni a Blogger adta lehetőségektől...na de ez még a jövő zenéje :)

Tetszik Nektek így a blog? Igényelne még valamilyen változtatást?

2012. június 24., vasárnap

Sans Soucis Tartós Körömlakk - TESZT




Ez volt a második termék, amit a Sans Soucis sminkbemutatón kaptunk. A leírásában ez áll: "A Sans Soucis lakkok könnyen felvihetőek, magas fedőfényűek és tartósak - legyen szó egy különleges alkalomról vagy mindennapi használatról. A 2012-es év divatszíneivel!" Mindegyik körömlakk 8 ml, 9 árnyalat közül válogathatunk, plusz még egy fedőlakk is része a kollekciónak.



A promo fotókat elnézve én igazi, 2012-es divatszíneket nem látok, csupán klasszikusokat, mint például a barack, rózsaszín, pink, koral, vörös, bordó, meg barna. Az én árnyalatom a "Sweet Berries" nevet viseli, ami egy bordó árnyalat. Az üvege egyszerű, henger alakú, rajta a márkanévvel, de az üveg falán, se az alján nem találom a fantázianevet, ez egyedül a címkén van rajta. Viszont a TESTER feliratú matrica a kereskedelmi forgalomban lévő darabokra biztos nem kerül rá, így a fantázianév tulajdonképpen lényegtelenné is válik a későbbiekben. Kár, mert szeretem a körömlakkjaimat is név szerint említeni.

Frissen felkenve

Az 5. nap után

Mutatóujjon az 5. nap után


Az ecsete teljesen jó, szépen eloszlatható vele a körmökön a lakk. Meglepő módon egy rétegben egész szépen fed, én már csak a megszokás kedvéért is átmentem a körmeimen vele még egyszer. 100%-os a fedése, ami azért elég jó. A mutatóujjamon á la nature hagytam a lakkot, kíváncsi voltam, hogy teljesít így, míg a többi ujjamon alap és fedőlakk is volt. Első tapasztalatként azt tudnám megemlíteni, hogy a mutatóujjamon a lakk egy az egyben olyan fényes volt, mint a többin, ez kb. 2-3 napig tartott ki, utána már elkezdett mattosodni. A tartóssága valóban kiváló. Az 5. nap után csináltam képeket, és a mutatóujjamon bár szabad szemmel nem, de közelről látszódtak az apró hajszálrepedések, a körömvégen pedig enyhén meg volt kopva, de ezen felül simán hordhattam volna még 1-2 napig, annyira nem voltak feltűnőek ezek a hibák. Érdekes módon a jobb kezem hüvelykujjának körömvégén pattogzott le egy kicsit a lakk, pedig azon fedőlakk is volt. A tartósságból ezek szerint jelesre vizsgázott, így én ezt egy jó lakknak mondom összességében. Még a színe is tetszik, ősszel kifejezetten kedvencem ez az árnyalat...de miközben nézegettem beugrott, hogy nekem nagyon ismerős, mintha már lenne ilyesmi lakkom. Na és akkor jöttem rá, hogy igen, a Maybelline Colorama - Redcurrant Jelly árnyalata egy az egyben ugyanaz a szín!


Bal: Sans Soucis / Jobb: Maybelline Colorama


Egymás mellé tettem a kettőt, és csak nagyon apró különbséget vettem észre. A Maybelline Colorama változat kicsit lilásabb, üvegben a Sans Soucis változat pirosasabbnak hat, de igazából felkenve nincs nagy különbség a két lakk között, első ránézésre teljesen ugyanúgy néznek ki. Miért is fontos ez? Hát talán azért, mert míg a Sans Soucis változat 2500 Ft-ba kerül, a másik kb. 1000 Ft, vagy ez alatti összegbe. Megint az a problémám, mint amit már elmondtam a Sans Soucisval kapcsolatban. Minőség pipa, de színskála szempontjából miért fizessek egy átlagos bordó lakkért 2500 Ft-ot, ha a feléért megkapom a drogériákban?

2012. június 21., csütörtök

Sans Soucis Termálvizes Szempillaspirál - TESZT



Amint már olvashattatok róla egy előző posztomban, a Premium Skincare Kft. által rendezett sminkbemutatón kaptunk tesztelni való termékeket. Én a Sans Soucis Termálvizes szempillaspirálját kaptam, amit az elkövetkezendő napokban rögtön fel is avattam.



A termék leírása ezt mondja: "a baden-badeni termálvíz jótékony hatásával érzékeny szemű és kontaktlencsét viselő hölgyeknek sem kell már lemondaniuk a csodálatos pillákról. Nincs kellemetlen érzés, gyulladt szemek, allergia, csak csodálatosan ragyogó tekintet!" 

Nekem nem érzékeny a szemem, kontaktlencsére sincs szükségem, szóval ilyen tekintetben nem tudok nyilatkozni. A csomagolás egyszerű, letisztult, logóval, terméknévvel megjelölve, semmi extra. A kefe hagyományos sörtés megoldású, kicsit hasonlít a Clinique High Impact szempillaspirál keféjéhez.







Ezzel a termékkel az a bajom igazából, hogy semmit nem csinál a szempilláimmal, csak egy réteg festéket tesz rá, de semmi több. Semmi hosszabbítás, dúsítás, bár nem is ezt ígéri, na de akkor is. Mire való egy szempillaspirál, ha nem arra, hogy igéző tekintetet, és hosszú, dús pillákat varázsoljon? Ezek nélkül a tulajdonságok nélkül számomra értékelhetetlen ez a termék. Tapintásra pedig valahogy kemény lesz tőle a szempillám, nem olyan finom puha, mint azt az ember elvárná. Pozitívumot mondhatnék, hogy talán annyira nem maszatolódott el 6 óra után a szememen, mint például az Essence I Love Extreme spirálja, de annak még ezt is meg tudom bocsátani, mert legalább extra hosszú szempillákat varázsol rám.



Előtte


Utána

6 órával később


Lényegében ennyit tudok mondani, kíváncsi lennék, hogy az érzékenyebb szemű/kontaktlencsét viselő hölgyeknek mennyire lenne hatásos... bár én mondjuk őket sem fosztanám meg a hosszú és dús szempilláktól.

2012. június 20., szerda

Trend smink - Bordó ajkak

Forrás: FashionFave


Bár most lubickolunk a pasztell és neon árnyalatok tengerében, sztárjaink és a kifutók máris az új, őszi  trenddel rukkoltak elő, melynek középpontjában a sötétbordó ajkak állnak. Engem kicsit a goth stílusra emlékeztet, amiben Katy Perry is bőszen virít mostanában. Úgy gondoltam, itt az ideje bevetnem a kedvenc bordó rúzsom, a Chanel Rouge Allure - Precious árnyalatát, és mellé egy enyhén lilás szemsminket is feldobni.

Igazából a smink munkásabb része természetesen a szem volt. Szemhéjalapozóra került fel egy halványan fénylő bézs szemhéjpúder, majd a külső V-be a taupe árnyalat, amit szépen elsatíroztam. Erre jöhetett egy bordó csillámokkal megszórt, lilás szemhéjpúder, épp hogy a taupe-ra ráütögetve. Ugyanezzel a színnel kiemeltem az alsó szempillavonalam, majd a szemzugba a már előzőleg használt bézs árnyalat került, highlightként. A mozgó szemhéjamra arany fényű rózsaszín árnyalatot tettem, ezt követően fekete szemhéjpúderrel kontúroztam a szemem. Miután felkerült a szempillaspirál, jöhetett a pirosító és a rúzs.

Én ezt a sminket buliba, de akár egy elegánsabb eseményre is el tudnám képzelni. :)







Arc:
  • Skin 79 Triple Function BB krém
  • MAC MSFN - Light
  • MAC Sheertone pirosító - Coygirl

Szem:
  • Too Faced Shadow Insurance
  • Naked paletta - Virgin, Creep
  • Sleek Oh So Special paletta - Bow, Gateau, Wrapped Up
  • MAC - Trax
  • Maybelline One by One szempillaspirál

Ajkak:
  • Maybelline ColorSensational kontúrceruza - 338 Midnight Plum
  • Chanel Rouge Allure - Precious

2012. június 19., kedd

Dreams

Az a pillanat, mikor a képek szerkesztése közben jövök rá, hogy a legfontosabb dolog maradt le az egész képről...na, hát az hervasztó tud lenni. Már többen is ajánlottátok nekem, hogy jelentkezzek a Viola által hirdetett, "Álmok" ihlette sminkversenyre, de a mai napig nem is igazán volt hozzá ötletem és időm sem. Aztán gondoltam egyet, és nekiálltam elkészíteni ezt a sminket. Majd a szerkesztésnél vettem észre, hogy a legfontosabb tényezőt, a kézzel írott cetlit, amin a blog neve van ráírva, elfelejtettem. "Hát szuper, akkor ezzel már nem indulhatok!" - gondoltam magamban, de aztán úgy döntöttem, kirakom ide, pedig először nem igazán akartam. De hát miért ne tenném? Ez a blog az én kis naplóm, amin még a néhol hibás, néhol rendezetlen, és néhol teljesen agyoncsapott sminkpróbálkozásaim is felkerülhetnek, nem csak a csupa tökéletes darabok.

Igen, be kell valljam, hogy ezt a sminket nem szabadott volna elküldenem, mert egyszerűen nem az igazi, nem odavaló. Valahogy a Project Pretty-n kapott kritikák óta egyszerűen nem érzem magam kreatívnak, nem érzem magam elég jónak a sminkeléshez, mindig valami szuper jót szeretnék készíteni, de a kritikus énem nem tartja ezt már elég kreatívnak vagy lenyűgözőnek. Valamilyen lelki blokkolás keletkezett bennem, vagy nem is tudom. Pont az a pontja az életemnek ingadozik így egy ideje, amit eddig a legstabilabbnak gondoltam, amire a legbüszkébb voltam. És most nem akarom sajnáltatni magam, semmi ilyesmi, csak jól esik ezt kiírnom magamból. Így legalább nem kell hallanom élőben a bátorító megjegyzéseket, hogy "Ne törődj vele, majd elmúlik", meg "Nagyon ügyes vagy, hidd el" stb., mert egyszerűen senki sem értheti, hogy milyen érzés ez. Egy pillanat alatt nem fog ez a rossz érzés elmúlni. Ehhez idő kell. És eddig senki nem mondta, hogy "Minden rendbe fog jönni, csak hagyj magadnak időt". Úgyhogy most úgy érzem, jobb megosztani ezt így a semmibe, mint élőben lekommunikálni másokkal. 

Maga a smink egyébként semmit nem mond az álmokról elsőre, rejtett utalása van. Hogy mi az álmom? Sok van, de ez az egyik. Sminkeket készíteni. Minél szebbeket, minél jobbakat, színesebbeket, amik lekötnek, amiktől úgy érzem, hogy nekem is van "szuper erőm", amiktől talán kitűnhetek a tömegből, és amit 100%-ig élvezek csinálni. Amiben talán jó vagyok. Így született ez a színes,  közel sem egyszerű alkotás, ami valljuk be, nem a legjobban elkészített művem, csomó hibát látok benne. De itt a helye, ide való, meg kell örökítenem, hogy emlékezzek rá, miben kell még fejlődnöm és hova kell eljutnom. 

Bocsi a lelkizős posztért, nem tudom, hogy jött, de kicsit megkönnyebbültem tőle, hogy leírhattam. Innentől pedig felfelé visz az út. Remélem. :)






Arc:
  • Bourjois Healthy Mix alapozó - Vanilla (52)
  • MAC MSFN - Light
  • MAC pirosító - Dollymix
Szem:
  • NYX Jumbo EP - Milk
  • MAC - Tilt
  • NYX Studio Liquid Liner - Extreme Sapphire
  • Sleek Circus paletta - Rózsaszín és narancs
  • Sleek Acid paletta - neon sárga
  • GDE pigment - Pinky Swear
  • GDE Eyelight glitter - Hollywood
  • NYX Slide On szemceruza - Pretty Violet
  • Essence I Love Extreme szempillaspirál
Ajkak:
  • OCC Lip Tar - Harlot
  • OCC Lip Tar - Tarred

2012. június 18., hétfő

Sans Soucis sminkbemutató




Június 14-én hivatalos voltam egy sminkbemutatóra a Premium Skincare Kft. jóvoltából, aminek központjában a Sans Soucis termékek álltak. Már biztos több blogon is olvastatok erről a márkáról és láthattatok pár tesztet a termékekről, most a saját nézőpontomat szeretném bemutatni az eseménnyel illetve a termékekkel kapcsolatban.

Mikor megérkeztem a helyszínre, már ott volt több bloggertársam is (Millacsilla, Rami, Mara, őket biztosra tudom, a többi hölgyet már nem annyira, ezért elnézést kérek :/), meg persze a házigazdái az eseménynek. Volt pogácsa, süti, itóka is kikészítve számunkra, ami nagyon kedves gesztus tőlük (meg persze finom is volt :)). Kicsit várnunk kellett míg befut 1-2 vendég, na meg persze Hulinay Gabriella mesterkozmetikus és sminkoktató, aki a Sans Soucis termékekkel készített sminket az arra jelentkezőknek. Mikor végül megérkezett, megkezdődött maga a rendezvény, amelynek keretein belül bemutatták a Sans Soucis termékeket és azok eredetét. Nincs olyan szuper memóriám, hogy mindezt most leírjam nektek, de a lényeg az, hogy ez a márka egy gyógyszerész keze közül került ki, és fő alkotóeleme a baden-badeni termálvíz. Magyarországra úgy került ez a márka, hogy a Biodroga termékekhez, amik kifejezetten arcápolási, testápolási és egyéb professzionális, kozmetikusok által használt termékek, szerettek volna egy filozófiában hasonló sminkvonalat is. Így jött a képbe a Sans Soucis. Egyébként itt, aki extrém színes, hivalkodó termékeket keres az rossz helyen jár. Ez a márka kifejezetten a természetes szépséget próbálja előtérbe helyezni és a termékkínálatban szereplő kozmetikumok mindegyike csak a megszépítésre, a természetességre épít, nem az extravaganciára. Ezért itt nincs "hupilila", "jujdekék" és társai, csakis a bőr ill. a szem színével megegyező, komplementer árnyalatok közül válogathatunk.  A kínálatban egyébként található alapozó, make-up alap, korrektor, púder, bronzosító, pirosító, szemhéjpúder alap, szemöldökceruzák, szemceruzák, szempillaspirálok, szemhéjpúderek, rúzsok, szájfények és körömlakkok is, tehát egy alap sminkkészletet ezzel fel lehet tölteni. A termékek árai inkább a felső közép árkategóriát képviselik, ám bárki hozzájuthat, hiszen ez nem csak kozmetikusok számára készült, hanem az "egyszerű köznépnek" is, akik minőségi sminktermékeket akarnak, de a hozzájuk passzoló árnyalatokban, amikkel nem lehet hibázni.

Csak mobillal tudtam fotózni, ezért vannak ilyen gagyi képek:(
Itt épp tesztelgettem.

A rendezvény szépen zajlott, Gabi sminkelte a hölgyeket, közben végigmentek a sminkelés során felhasznált termékek, amiket mi is egytől egyig megnézegethettünk, belemászhattunk. Bár maguk a termékek mind csomagolásra, mind finishre nagyon letisztultak, egyszerűek, szóval még egy smink analfabéta sem tud ezekkel nagyon mellélőni. A szemhéjpúderek mindegyike hordható, alapszínek, egészen a feketétől, a rózsaszínen keresztül a sötétliláig, a mattól a gyöngyházig összesen 20 féle árnyalat közül válogathatunk. Nekem a Shiny Olive elnevezésű, khaki színű fényes szemhéjpúder tetszett a legjobban, ami alapra téve gyönyörűen néz ki. Az alapozókból 3 variáns van: egy mattosító, egy hidratáló és egy, főleg az érettebb bőrre való változat kapható. Én a mattosító alapozót próbáltam ki a kézfejemen és igen felkeltette az érdeklődésem. Púderesen szárad meg, de összeolvad szinte a bőrrel, selymes érzetet ad, nagyon természetes hatást nyújt, az illata is kellemes. A szemöldökceruzák nagyon szuperek, nagyon örülnék, ha kipróbálhatnám magamon az egyiket, mert ezek nem a megszokott drogériás változatok, amik vagy feketében vagy sárgás barnában kaphatóak, hiszen mindenki tudja, hogy nem létezik ilyen színű barna szemöldök. Na ezek a szemöldökceruzák viszont valóban jobban hajaznak a természetes szemöldökszínre, kicsit szürkésebb árnyalatúak. Amik még nagyon tetszettek, azok a szájfények. Ezek igazából elég színezettek, szóval önmagukban is kellő színt adnak az ajkaknak, illatuk is tök jó, de árnyalataikban lehetnének változatosabbak is.

Hulinay Gabi éppen alkot


Negatívumokat is fel tudok sorolni szép számban. A rúzsok közül csak 1 árnyalat jött be, egy halvány rózsaszín, a többi annyira nem. Volt köztük egy számomra megmagyarázhatatlan barnás-bronzos árnyalat, amit nem tudok ember fián elképzelni, annyira borzasztó már a látványa is. A szemhéjpúderek minőségre egész jók, de a tárolás az számomra egy nagy kérdőjel. Ugyanis ezeket is úgy lehet megoldani, mint az Artdeconál, hogy lehet venni külön kis tartó tokot, amibe bele lehet tenni a paneket. Itt valahogy nem a legjobb módon van megoldva ez, mert egy kör alakú tartóban egy pan, egy negyedet képvisel. tehát összesen 4 pan fér bele. Viszont így olyan hiányérzete marad az embernek, hogy nincs kihasználva az a maradék hely, ami ezáltal keletkezik. Ráadásul ebben 0,75 g található, szemben egy MAC pannel, ami 1,5 g. Oké, a Sans Soucis panek olcsóbbak is (1900 Ft), mint a MAC változatok , de akkor inkább veszek drágábbért többet, mint olcsóbbért kevesebbet, ahol kevesebb árnyalat közül választhatok. Pirosítók közül csak 3 árnyalat kapható, ami megint rejtély számomra, hogy miért. Ez a három szín egyébként egy barackos, egy csillogós rózsaszínes és egy barnás változat, 3900 Ft-ba kerülnek. Az a baj, hogy ezek annyira nagyon alap színek, hogy biztos vagy csillió hasonló pirosítót tudnék rájuk mondani, amik olcsóbban megkaphatóak a drogériákban.

Ezeket mind-mind kipróbálgattuk :)

Maga az esemény rendkívül családias hangulatú volt, kötetlen lényegében, bár úgy éreztem, hogy egyes részei nem voltak kellőképpen megszervezve. Viszont ezen nem akadtam fent, mert a vendéglátó hölgyek kedvessége, és odafigyelése számított a legjobban. Hulinay Gabi is egy nagyon szerethető figura, igazán széppé varázsolta a keze közé kerülő hölgyeket. A rendezvény végén mindenki kapott 2-2 terméket a kínálatból, amit tesztelhetünk kedvünkre. Én egy termálvizes szempillaspirált és egy körömlakkot kaptam, amikről egy következő posztban fogok írni, mert ide már túl sok lenne. :) Mondjuk legszívesebben a szájfények ill. a szemöldökceruzák valamelyikéből választottam volna, na de hát ajándék lónak, ne nézd a fogát alapon ezeknek is örülök!

És ezeket kaptam! Teszt hamarosan :)

Összességében azt elmondhatom a Sans Soucisról, hogy engem annyira nem győzött meg, hiszen tudjátok rólam, hogy imádom a színeket, így nem esélyes, hogy fogok rendelni tőlük, de hát nem is én lennék a célcsoportja ennek a márkának. Inkább azok, akik a biztonságra vágynak a sminkelés terén, akik hibamentesen szeretnének megszépülni. Igazából nekem még mindig kétes, hogy mennyire lesz ennek sikere, mivel nagy újdonságokat nem mutat fel, semmi olyannal nem rukkol elő, amit már előtte más nem csinált volna meg, ráadásul drága is (az egyik alapozó 8500 Ft-ba kerül, amiért már simán vehetek valami high end darabot is). Talán, ha a minőségi kozmetikumok irányába vinnék a termék marketingjét, ami kifejezetten a sminkelésre érzékeny, de sminkelni vágyó nők felé tendál, akkor van esélye gyökeret verni a kozmetikumok piacán.

A kínálatban szereplő termékek megvásárolhatóak a VII. kerületben, a Szövetség u. 9 szám alatt, illetve a szepleszel.hu webshopban.

Többen már készítettek teszteket is a Sans Soucis termékekről:

Kriszti egy csodás rózsaszín szájfényt tesztelt: http://www.forumshopsblog.com/2012/06/sans-soucis-lovely-rose-szajfeny.html

Ani rúzst is...: http://bankanita.blogspot.hu/2012/05/teszt-sans-soucis-ajakruzs.html

...és szempillaspirált is: http://bankanita.blogspot.hu/2012/05/teszt-sans-soucis-volumennovelo.html


2012. június 17., vasárnap

Project Pretty nyereményem




Most jött el az idő, hogy megmutassam, miket kértem a Tesminked.hu által felajánlott 25 000 Ft értékű ajándékcsomag keretében. Nem tudjátok elképzelni, hogy milyen nehéz volt a döntés, mert annyi jó dolog van a webshopjukban! Azt tudtam, hogy mindenképpen szeretnék pár MAC kozmetikumot, így egyértelműen azok vannak többségben az ajándékcsomagomban. A többit nagyon random módon válogattam, főleg olyan dolgokat, amit nem biztos, hogy egyébként magamtól megvennék, de így az elsődleges tesztelgetés után azt hiszem nagyon jól választottam.

Balról jobbra: Coygirl, Dollymix, Margin

Tehát a MAC termékek közül 3 pirosítót és 2 szemhéjpúdert raktam a kosaramba, bár az elsődleges verziónál 4 szemhéjpúder és 2 pirosító volt terítéken, de sajnos a szemhéjpúderek közül kettő nem volt elérhető :/ Végül hozzátettem a harmadik pirosítót, így alakult ki a végleges verzió a MAC vonalból:

  • MAC Sheertone Blush - Coygirl
  • MAC Sheertone Shimmer Blush - Dollymix
  • MAC Powder Blush - Margin
  • MAC - Trax (Velvet)
  • MAC - Stars 'n' Rockets (Veluxe Pearl)
A Stars 'n' Rockets szemhéjpúder után már egy jó ideje vágyakoztam, szóval kapva kaptam az alkalmon, ez volt a legbiztosabb pontja a választásomnak. A Trax tipikusan olyan szín, amit a boltban tuti nem vettem volna, meg de miután kipróbáltam meggyőzött, nagyon szép. A Coygirl pirosító szerelmes vagyok, lilás-rózsaszínes matt, építhető pirosítóról van szó, a Dollymix egy kicsit sötétebb pinkes, csillámos változat, míg a Margin (ami nem az én választásom, másnak lesz) pedig egy frost finishű fényes bézses-barnás árnyalat.

Balról jobbra: Stars 'n' Rockets, Trax

Még azt meg szeretném jegyezni, hogy megvizsgálgattam a termékeket, és ezek valóban EREDETI MAC kozmetikumok, nem hamisítványok, nem utánzatok. Szóval aki ettől tartott, az most bátran belevághat a vásárlásba a Tesminked.hu -n. :)

A második körben 3 BYS termék kapott helyett, két körömlakk és egy szemhéjpúder paletta, végül egy NYX színes szemhéjtus is jött hozzám. A BYS lakkokat még nem próbáltam ki, csak a színváltósat az egyik körmömön, de tényleg tök jól váltogatja a színét, igazán kis szolid, semmi brutalitás. 

Balról jobbra: Fatal Attraction, Glitter Purple

Ezzel szemben a világító neon zöld változat eléggé kitűnik a tömegből, bár ezt még tényleg nem próbáltam. A szemhéjpúder palettáról pedig elöljáróban csak annyit, hogy eszméletlenül pigmentált! A NYX tus nagyon kis klassz, már ennél a sminknél láthattátok bevetésen. Tehát név szerint a termékek:

  • BYS neon körömlakk - Fatal Attraction
  • BYS színváltós körömlakk - Glitter Purple
  • BYS Diamond  Shadow szemhéjpúder paletta - Miami Beats
  • NYX Studio Liquid Liner - SLL 110 Extreme Sapphire

BYS Diamond Shadow Paletta - Miami Beats

NYX Studio Liquid Liner - Extreme Sapphire

Mindegyik termékről lesz külön poszt, amiben részletesebben fogok írni mindegyik kozmetikumról egyenként. :)

2012. június 15., péntek

Chanel Rouge Coco - Rose Dentelle (37)



Szeretem azokat az alkalmakat mikor igazi high end termékeket lehet kapni töredék áron. Pont ezért a kedvenc parfümériám a Marionnaud, mert mindig ki lehet fogni valami csecsebecsét, nagyon jó árban. Az első Chanel rúzsomat még a főiskola kezdetén vettük anyukámmal és egyszerűen annyira örültem neki, mint majom a farkának pedig nem is hétköznapi színeket kaptam, hanem egy padlizsánlila (Rouge Allure - Hysteria, ennél a posztnál láthatjátok rajtam) és egy mélybordó árnyalatú rúzst (Rouge Allure  - Precious). Az utóbbit hétköznapokra is viseltem/viselem, örülök, hogy megint divatba jöttek ezek az árnyalatok idén, szeretnék sminket is készíteni ezzel a rúzsommal :)

A mostani szerzeményem is egy a Marionnaudban tett látogatás alkalmával került hozzám, a sors akarta, hogy egymáséi legyünk. Ugyanis én nézegettem, próbálgattam a kirakott akciós Chanel rúzsokat, de nem igazán akartam megvenni egyiket sem. Anyu viszont ragaszkodott hozzá, mivel névnapom volt, hogy vegyük meg ezt. Viszont az ára a dobozán 5940 Ft volt, így eléggé húztam a számat, hiszen ez azért még ennyiért is drága, de ő csak erősködött, hogy igen, vegyük meg. Végül belementem (nem volt más választásom :D) és a kasszánál kiderült, hogy "csak" 3500 Ft-ba kerül!! Hát nem mondom, így már mindjárt más volt a helyzet, és jött is velünk azonnal. :)



A Rouge Coco vonal szaténfényű, hidratáló ajakrúzsokból áll, rengeteg színben kapható, biztos vagyok benne, hogy találkoztatok velük már a Douglas illetve a Marionnaud üzletekben. Csomagolásuk a megszokott fényes, fém, fekete tok, rajta a Chanel emblémával. Ez a változat nem olyan "trückösen" nyílik, mint a Rouge Allure verzió, de nem is baj, az a lényeg, hogy szép. A rúzsba a Chanel név bele van vésve, ami szintén nem szokatlan már a gyakorlottabbaknak, ezzel is jelzi a high end mivoltát.




A Rose Dentelle (37) egy gyönyörű, lágy semleges rózsaszín árnyalat, ami kicsit fényes, kicsit csillogós, kicsit egyik sem, nem igazán lehet eldönteni róla, hogy hova tartozik, mindig a fényviszonyok határozzák meg a finishét. Illata nagyon kellemes, engem a rózsára emlékeztet, de mindenféleképpen virágos. Szerencsére egyáltalán nem erős, az ajkakok nem lehet érezni. Nem is kell mondanom, hogy milyen szépen fest az ajkakon, egy nagyon természetes, halvány rózsaszínes árnyalatot kölcsönöz neki, ami a hétköznapokra ideális viseletet nyújt. 

Napfény nélkül

Napfénnyel

Tartóssága átlagos, kb. 2-3 órát bír ki rajtam, hidratáló hatása se nem szuper, se nem rossz. Nem érzem, hogy szárítaná az ajkam, de eszméletlenül hidratálttá sem teszi. Pont megfelelő véleményem szerint. Egyedül az aggaszt, hogy a rúzsozásnál úgy érzem, mintha mozogna, de ezt már a már meglévő Chanel rúzsaimnál is tapasztaltam, szóval nagyon óvatosan kell vele bánni.




Egyébként a Rose Dentelle árnyalat a 2010-es őszi kollekcióval került a boltokba, gondolom most jött el az ideje, hogy kivonják a forgalomból, bár elvileg az állandó kollekció része. Érdemes körülnézni a Marionnaud üzletekben, hátha még ráleltek egy-egy különlegesebb high end darabra. :)