FőoldalTesztekSminkekKöröm DesignInspirációKapcsolat
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alapozó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alapozó. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 24., kedd

2014-es nyári kedvenceim


Ahogy már régebben is említettem, nem vagyok a kedvences posztok rendszeres írója, hiszen a kedvenceim nem szoktak havonta cserélődni, általában évszakok szerint cserélgetem vagy veszem elő ismét azokat a termékeket, amiket éppen akkor a legmegfelelőbbnek tartok. Persze van úgy, hogy becsúszik pár újdonság és kiállják az idő próbáját, így válnak az aktuális kedvenceimmé. Most pár ilyen darabot szeretnék bemutatni és egyúttal mini tesztek sokaságának keretein belül írni róluk.




MAC Matchmaster alapozó: Sokáig nem használtam a hétköznapokban alapozót, mert túl nehéznek találtam őket, ezért inkább maradtam a BB vagy CC krémeknél. Ezt gyökeresen megváltoztatta a Matchmaster. Ennek az alapozónak az érdekessége, hogy a bőr színéhez igazodik felkenve, ezért a kínálatban nincsenek is sárgás és rózsaszínes tónusú darabok. Könnyű, kicsit folyós formula, közepes fedés és matt finish jellemzi. Számomra tökéletes!

MAC Mineralize Skinfinish - Blonde: Kakukktojás a többi között, hiszen ez egy limitált darab volt még 2-3 éve. Ugyanakkor csak most fedeztem fel újra magamnak, csodás rózsás fényt ad az arcnak, és nem csak highlighterként, de pirosítóként is remekül funkcionál. Igazi üde, nyári színt ad az arcomnak.



Beauty Blender: Miután megvettem a Real Techniques Miracle Complexion Sponge-ot, a BB utánzatát, teljesen szerelembe estem a szivacsos alapozóeldolgozásba. Ezért ki szerettem volna próbálni, hogy az őrületet elindító Beauty Blender vajon mitől tud többet, mint az őt másoló darabok. Hát ég és föld a különbség, azt kell, hogy mondjam. Bevizezés előtt icipici, még egy tojásnál is kisebb, de a bevizezést követően felszívja magát és hatalmasra nő. Én vizesen szeretem használni, és mióta ezt használom, sosem volt gondom azzal, hogy csíkos lett volna az alapozásom vagy a száraz részeken megakadt volna a festék. Így pillanatok alatt megvagyok az alapozással. A Real Techniques változat is ugyanilyen jól szuperál, de a BB még annál is jobb!




Alverde Kézápoló Olaj: Tesztelésre érkezett hozzám ez a termék a DM-től és már az első kipróbálásnál szerelembe estem. Ahogy a neve is elárulja, ez nem egy hagyományos kézápoló termék, hiszen nem krém alapú, hanem olaj, amit egy pipettával a tenyeredbe csöppentve kell a kezeden eloszlatni. Nagyon hamar beszívódik, ami a nyári melegben egy igen hasznos tulajdonság, azonnal kifejti ápoló hatását és az illata... az illata ISTENI sárgabarackos! Kell ennél több?




L'Oréal Paris Volume Million Lashes So Couture: Nem gondoltam volna, hogy a Clump Defy után lesz más drogériás szempillaspirál, ami ennyire elvarázsol. A So Couture-nek viszont sikerült. Szilikonos sörtéivel remekül szétválasztja, hosszítja és dúsítja a pilláim és meglepően tartós is, nem folyik el és nem morzsolódik le. Most ő az első számú spirál, amit rendszeresen használok.


MAC Extended Play Gigablack Lash: Második kedvenc spirálom, ám ő igencsak összeragasztja a pillákat, ezért jobb szeretem vagy a So Couture-rel együtt hordani vagy csak az alsó szempillákon. Ugyanis ennek a spirálnak a keféje rendkívül vékony, így a nehezen elérhető részekkel is gond nélkül elbánik.



Essence Colour Flash Volume Mascara - 05 Miss Lila Deleila: Szerintem már nincs olyan lány, akit ne ért volna el a színes szempillaspirálok szele. Az Essence Colour Flash spiráljai nagyon szuper és olcsó alternatívák erre, igazán élénkek felkenve, bár a nap végére azért megkopnak. Aki picit fel szeretné dobni a sminkjét, de nem szeretné teljesen elvadulni, annak szuper választás ez a lila például, mert még bőven benne van a komfortzónában. Hajszínezőként is egész jól működik, de érdemes óvatosan dolgozni vele, mert összeragasztja a hajszálakat, ha túl sokat teszünk belőle.
Ezek lettek volna az én nyári kedvenceim idén. Nektek melyek a kedvenc nyári sminktermékeitek?


2013. június 8., szombat

TESZT - Alverde 2013 Tavaszi Újdonságok I.



Megint azon szerencsések közé tartozhattam, akik a Dm jóvoltából kipróbálhatták az Alverde új szortimentjének pár darabját. Nagyon megtisztelő, hogy megkaphattam a lehetőséget a tesztelésre, és örülök is neki, mert így én magam is jobban képben leszek olyan márkákkal is, mint például az Alverde, amelyeknek az állandó termékeiből eddig még nem vásároltam egyet sem. Összesen 5 termék érkezett hozzám, ezekből most 3-at fogok bemutatni, a többiről pedig egy következő posztban fogok írni.

Aki esetleg nem ismerné a márkát, annak fontos megjegyeznem, hogy az Alverde kizárólag ellenőrzött natúrkozmetikumokat kínál, amik magukon viselik a NaTrue nemzetközi standard logóját, így bizonyítva, hogy ellenőrzött natúrkozmetikumot tartunk a kezünkben. Továbbá a termékek egy része vegán is, ami azt jelenti, hogy az adott kozmetikum nem tartalmaz semmilyen állati eredetű összetevőt. Az állandó kollekcióban szinte minden megtalálható a szempillaspiráltól az alapozón át a rúzsokig, és rendszeresen megjelennek limitált kiadású kollekciók is a márkán belül. 


Az állandó szortiment idén áprilisban egy kis vérfrissítésen ment keresztül, így rengeteg új termék került ki a Dm üzletek, Alverde állványaira. Köztük vannak kézápoló krémek, szájfények, ajakszínezők, sminkfixáló spray, folyékony és tégelyes alapozók, továbbá szemkörnyékápoló stift, szemhéjszínezők és dúsító szempillaspirál is. Én többek között a következőket kaptam mindebből:

Alverde Color & Care 2 in 1 alapozó - 10 Vanilla & Cream


Mikor megláttam a csomagban, nagyon megörültem ennek az alapozónak, nagy elvárásaim voltak vele szemben. A termék azt ígéri, hogy "alapoz és ápol is egyben, bio jojobaolajjal és bio shea vajjal". Kinek nem keltené fel ez az érdeklődését? Az alapozó pumpás, 20ml-es kiszerelésben érkezik, nagyon egyszerű az adagolása, praktikus a csomagolása. Ugyanakkor sajnos az alapozó teljesítménye hagy kívánni valót maga után.




Az "alapozó" elnevezést enyhe túlzásnak tartom, ugyanis a fedése NULLA, a kettős formulából a fehér, hidratáló krém jobban érvényesül, és épp csak egy pici alapozó keveredik közé, aminek a bőrre felkenve már semmi látszata. Szóval ebben az esetben a "színezett hidratálókrém" megnevezés sokkal találóbb lenne, bár még ez sem definiálná pontosan a termék rendeltetését. Ápoló hatása viszont egészen kellemes, gyorsan beszívódik a bőrbe és nagyon puhává teszi azt. Az illata ugyanakkor nagyon erős, bár ez minden egyes Alverde termékre jellemző.

Előtte
Utána

Ha pontoznom kéne, akkor ez 3/10 pontot ér.


Alverde 2 in 1 Körömápoló Balzsam


A 2in1 körömápoló balzsam egy aprócska tégelyben érkezik, és kinézetre is jópofa ezzel a zöld-fehér örvénnyel a közepén. Nagyon praktikusnak tartom ezt a kiszerelést, mert így simán be lehet dobni a táskába, és akármikor elő lehet venni, ha szükség van rá. A balzsam jojoba és egyéb értékes olajokat tartalmaz, amik "puhává varázsolják a bőrt", továbbá "gyulladáscsökkentő hatással rendelkeznek és a köröm egészséges növekedését segítik elő". 

Nagyobb változást nem vettem észre a használatánál, de kétségtelen hogy kicsit puhábbá tette a köröm körüli száraz bőrt. Nem hiszem, hogy egy problémásabb körömbőr esetén ez lenne az ápolás legjobb módja, mert kiemelkedően jónak nem mondanám. Azért el lehet használgatni, de újra már nem venném meg.

5/10-et adnék neki.


Alverde Éjszakai Koffein Szérum Szempillákra



A kapott termékek közül ez a kedvencem! A leírása szerint "értékes olajokkal és szömörce héjából kinyert viasszal erősíti és regenerálja a szempillákat". A 8 ml-es kiszerelésű tubus nagyon egyszerű dizájnnal rendelkezik, de ezzel a fehér csomagolással megkülönböztethető könnyedén a többi szempillaspiráltól . Használata pofonegyszerű, csak a kefével végig kell simítani vele a pillákat lefekvés előtt és kész is. Amit a legjobban szeretek benne az az illata. Nagyon finom mandulás, minden egyes használat alkalmával öröm és boldogság jár át, ha megszagolgatom :D

Március környékén

Június 08. 

Lassan már egy hónapja használom, és meg kell mondjam, valóban érzem a hatását. A szempilláim sokkal ruganyosabbak, erősebbek, mindenképpen van a különbség a mostani és a használat előtti állapot között, ha látványban nem is, de a szempillafestés során mindenképpen. Azt sajnálom egyedül, hogy nem tartalmaz olyan összetevőket, amelyek serkentik a szempillák növekedését - legalábbis a leírása ezt nem említi - ami még nagyobb pozitívum lenne. 

Összességében azért 7/10 pontot érdemel tőlem :)

Sajnos árat egyikhez sem tudok mondani, de amint információt kapok róla, feltétlenül frissítem vele a posztot.

Következő alkalommal a maradék termékeket mutatom be, amik között lesz egy 2in1 pirosító és ajakszínező illetve egy dúsító hatású szájfény.

A termékeket a Drogerie Markt bocsátotta tesztelésre, de ettől a véleményem még 100%-ig őszinte :)


2013. május 25., szombat

TESZT - MaxFactor CC krém




Hát elérkezett az idő, hogy a BB krémek után köszöntsük a CC krémeket! Hogy mi a különbség a kettő között? Őszintén? Az égvilágon semmi! Vagyis pontosabban csak annyi, hogy bennük van a BB krémek összes jó tulajdonsága, plusz jobb fedést és egyenletesebb bőrszínt biztosítanak. Számomra ez már bulls**t kategória, mert az általam használt, koreai BB krémek ilyen szempontból egyáltalán nem különböznek a CC-től. Ugyanakkor a MaxFactor CC kréme valami megmagyarázhatatlan oknál fogva felhívta magára a figyelmemet, így nagyon ki szerettem volna próbálni, hogy mit is tud. 



Nekem a legvilágosabb, Fair árnyalat van meg, ami az olyan Hófehérkéknek, mint én, tökéletes választás. Maga a csomagolás nagyon pici egy átlagos alapozóhoz képest, de a funkcióját teljesen mértékben betölti.  A krém állaga nem is folyós, de nem is sűrű, inkább a kettő között van, egy picit hab állagúnak is mondanám. Nagyon könnyen eloszlatható, szinte azonnal egybeolvad a bőrrel, így igen természetes, üde hatást nyújt, ugyanakkor nem szárítja ki a bőrt, ami számomra igencsak egy fontos tényező egy ilyen terméknél. Fedése közepes, ugyanakkor nem rejti el teljesen az arcbőr természetes színét, például nekem a szeplőimet se fedte el tökéletesen, aminek azért örülök, mert egyáltalán nem lesz tőle maszk hatású az egész arcom. A pattanások pirosságát is nagyon szépen elhalványítja, egy kis korrektorral pedig lehet tökéletesíteni a végeredményt, ám nekem eddig sosem volt erre szükségem. A CC krém finishe szaténos, ami azt jelenti, hogy fényesnek tűnhet tőle a bőr, ezért én mindig használok hozzá púdert a T-zónára és a szemem alá, mert így eléggé ki tudja emelni a szemem alatti árkot, ami nem igazán előnyös számomra. Ezt az apró hibát leszámítva, csillagos ötöst adok a MaxFactor CC krémnek!

Balra: CC krém nélkül / Jobbra: CC krémmel

Kisminkelve

Összességében hatalmas kedvenccé nőtte ki magát ez a termék, napi szinten használom. Imádom, hogy nem szárítja a bőrömet, hogy pillanatok alatt el tudom oszlatni tökéletesen az arcomon, hogy természetes egységes bőrszínt ad és a tartóssága is tökéletesen kielégíti az igényeimet. Ajánlott fogyasztói ára 3499 Ft, ami szerintem azért sok, de gyakran vannak kedvezmények a Rossmann drogériákban, így érdemes várni egy-egy ilyen alkalomra, hogy beszerezzétek ezt a terméket :) Higgyétek el, megéri!

2013. március 8., péntek

TESZT - Yves Saint Laurent Le Teint Touche Éclat alapozó



A múltkori sminkes bejegyzésnél kaptam egy olyan kérést, hogy mutassam be részletesebben is azt az alapozót, amit a sminknél használtam. Igazából ezt az alapozót nem ezen a csatornán szerettem volna bemutatni, de úgy látom, érdemesebb itt beszélnem róla és ha már érkezett ez irányú kérés, akkor miért ne. Tehát a következőkben ismerkedjetek az Yves Saint Laurent "legújabb" alapozójával a Le Teint Touche Éclattal.



A Le Teint Touche Éclat lényegében a híres-neves Touché Éclat ragyogásfokozó korrektor alapozó változata. A Le Teint Touche Éclat egy ragyogásfokozó alapozó, ami könnyen beleolvad a bőrbe ezáltal tökéletes fedést biztosít, ugyanakkor az arcnak megmarad a természetes ragyogása és élettel telivé válik. Ezt ígéri a leírás.

A csomagolás nagyon letisztult, egyszerű, könnyű használni, semmi csicsa, ugyanakkor látszódik róla messziről, hogy prémium termékkel van dolgunk, hiszen igazán elegáns. A pumpás adagolófejből egy nyomásra  egész nagy adagot tudunk kinyerni. Én általában másfél pumpányit használok, ezt szépen el lehet oszlatni az arcbőrön, és attól függetlenül, hogy egy folyósabb alapozóról van szó, egyenletes, egységes fedést biztosít. Nagyon kellemes, virágos illata van, de el tudom képzelni, hogy van olyan, akinek még ez is sok és fullasztó lehet.




Ami a legjobban tetszik benne, az a ragyogásfokozó hatása. Ez nem egy matt alapozó, tehát senki ne várjon tőle tökéletes matt hatást, mivel sokkal inkább egy nagyon természetes, szinte belülről jövő ragyogást kölcsönöz a bőrnek, ugyanakkor annak természetes színe is átsejlik. Fedése szerintem egy jó közepes, de nem hiszem hogy a problémás bőrűek ilyen alapozóra vágynának. Nagyon örülök, hogy nem szárítja a bőröm (persze csak ha rendesen leradíroztam előtte), nem nehezíti el, ráadásul még fényvédőt is tartalmaz (SPF 19). Tartósságával teljesen elégedett vagyok, és attól függetlenül, hogy enyhe fényt ad, a nap végére nem lesz csúnya, átfényesedett bőröm tőle. 

Előtte / Utána

Előtte / Utána

Előtte / Utána

Az elmúlt időben ez lett a leggyakrabban használt arcra való sminktermékem, hiszen végre tökéletesen egyezik a bőrszínemmel (a BR20-as Beige Rosé árnyalatot használom) és nem hullik darabokban a bőröm tőle. Ára persze igazán borsos, mivel 13 700 Ft-ba kerül, és csupán 8 színből válogathatunk. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben bővülni fog a színválaszték.

2013. február 10., vasárnap

TESZT - Skin Food Good Afternoon Peach Green Tea BB krém



Amióta megvettem életem első koreai BB krémjét, azóta teljesen elköteleztem magam irányukba. Az alapozók nekem mindig túl erős fedést biztosítottak, ráadásul iszonyatosan szárítottak, ezért mikor kipróbáltam először a Skin79 BB krémet, örömmel konstatáltam, hogy mennyire kevés elég belőle és milyen szép egyenletes, de nem túl erős fedést biztosít. Már több, mint egy éve használom és még mindig ugyanolyan elégedett vagyok vele, mint akkor. Pár héttel ezelőtt viszont úgy gondoltam, ideje meglepnem magam egy új darabbal, és nem mellesleg szerettem volna egy olyan BB krémet kipróbálni, ami a már meglévőtől kicsit eltér.

Így esett a választásom a Skin Food Good Afternoon Tea BB krém kollekciójának egyik tagjára, a barackos-zöld teás változatra. A kollekcióban minden bőrtípusra találhatunk megfelelő változatot:





  • Skin Food Good Afternoon Berry Berry Tea BB SPF 35 - Bőröregedés-gátló BB krém, ami kisimítja az apróbb ráncokat és egyenletessé teszi a bőr tónusát. Ebben segít az acai bogyó és a málna.
  • Skin Food Good Afternoon Apple Cinnamon Tea BB SPF 36 - Élettel telivé teszi a bőrt és detoxikáló hatású, az alma és a fahéj segítségével.
  • Skin Food Good Afternoon Rose Lemon Tea BB SPF 20 - Hidratálja és revitalizálja a bőrt rózsa és citrom kivonatával
  • Skin Food Good Afternoon Honey Black Tea BB SPF 20 - Szintén hidratáló és élénkítő hatással bír, itt a méz és vörös tea segíti puhává varázsolni a bőrt.

Nagyon nehéz volt a döntés, és legszívesebben 2 fajtát is vásároltam volna belőle, de nem akartam túlzásokba esni, így a barackos verzió maradt a kosaramban.

A Skin Food Good Afternoon Peach Green Tea BB krém a leírás szerint kontrollálja a faggyútermelést és mattítja az arcbőrt, a zöld tea és a barack kivonat segítségével. A hangzatos kis bevezetés után bele is vágtam a termék tesztelésébe.



Mit ne mondjak, a csomagolás már önmagában lenyűgöző, annyira édes ez a papír doboz, amiben érkezik. Na és a tubuson lévő minták... már emiatt ez az apróság a sminkes sarkom éke lett azonnal. Maga a tubus kupakja tekerős megoldással vehető le. Nem éppen felhasználóbarát, de a méret mindezért kárpótol, mert kis helyen is elfér. Ugyanakkor a Skin79 Triple Function BB-hez képest jelentősen kevesebb krémet tartalmaz (az kb. 40g, ez 30g), amiről csak hosszabb tesztelés során derül ki, hogy mennyi időre elég.




Számomra a legnagyobb pozitívum ebben a BB krémben a színe és az állaga. A már jól megszokott Skin79-hez képest ez sokkal, de sokkal barackosabb színezetű, a bőrömön jóval természetesebbnek mutatkozik meg, nem szürkíti be, inkább egészséges külsőt kölcsönöz neki. Állaga pedig egyáltalán nem olyan sűrű, mint a problémásabb bőrre való BB krémeknek, könnyen eloszlatható. Ennek ellenére én úgy vettem észre, hogy többet kell kinyomnom belőle, mint a másiknál, így nem hiszem, hogy tovább fogja bírni, mint a Skin79 BB-m. Egyébként 2 árnyalatban kapható, egy világosban és annál egy fokkal sötétebben. Én a világosabbat vettem meg és próbáltam ki.


Fent: Gyönyörű pórusaim teljes mivoltukban / Lent: Peach Green Tea BB krémmel

Mondanom sem kell, hogy emiatt a könnyű állag miatt a fedése egyáltalán nem erős, így a komoly bőrproblémákkal küzdők illetve az erősebb fedést igénylők számára nem egy jól kihasználható termék. Viszont, akik kisebb bőrhibákkal rendelkeznek, azoknak szerintem tökéletesen megfelelne. Ha ez még nem is lenne akkora negatívum, akkor most sajnos el kell mondanom, hogy mi az: a bőr zsírosodását szabályozó hatása kb. a nullával egyenlő. Már 2-3 óra után észrevettem, hogy átfénylett a bőröm, így az ígért matt hatást már ki is zárhatjuk nála. 

Talán legtöbbeket ez tarthat vissza a megvásárlásától és sokan emiatt megbánhatják a megvételét, de én azt mondom, hogy ennek ellenére is szeretem ezt a kis BB-t. Nem pattogzom ki tőle, gyönyörű, egyenletes és egészséges bőrszínem lesz tőle és imádom az illatát. Igen, mivel az illata egy nagyon szolid, barackos-zöld teás illat, ami nem lengi körbe a fejem egész nap. Plusz, 20-as védőfaktort is tartalmaz, így véd a káros UV sugárzástól. Bár ez szerintem minden BB krémnél kötelező elem.


Összességében én megkedveltem a Good Afternoon Peach Green Tea BB krémet, a hibái ellenére is szeretem és gyakran használom. Ha elfogy, biztos beszerzem a kollekció valamelyik másik tagját is.
A sajátomat eBayről rendeltem, ETTŐL AZ ELADÓTÓL.



2013. január 28., hétfő

Malu Wilz Camouflage Cream Teszt




A Malu Wilz márkával utoljára szerintem Anyukám sminkes neszesszerében találkoztam évtizedekkel ezelőtt, aki egész sokszor használta. Volt rúzsa és szempillaspirálja is ettől a márkától, és igazából sosem panaszkodott rá, jó  minőségűnek tartotta. Azóta már én is számtalan sminket kipróbáltam, de valahogy a Malu Wilz sosem volt közöttük. Most a Szépségtrend jóvoltából újra felfedezhettem, és egy egészen érdekes terméket próbálhattam ki, a Camouflage krémet.

A Szépségtrend honlapján ez a leírás található a termékről:

"Speciális összetételű, rendkívül tartós, hypoallergén alapozó arcra és testre egyaránt. Mint tudjuk, a hagyományos make-up alapozók csak színárnyalatot adnak az arcnak, de nem fednek teljesen. Vízzel, vagy arclemosó tejjel egyszerűen eltávolíthatóak.  
Ezzel szemben a ,,Camouflage" egy újonnan kifejlesztett speciális összetételű make-up, melynek fedőképessége maximálisan használható mindenféle kisebb bőrhibára, akár az egész testen is. 8-féle árnyalatban kapható."

A Camouflage krém egy icipici tégelyben érkezik, pontosan akkorában, mint az Artdeco szemhéjbázis. Maga a csomagolás semmi extra, jól zárható a fedele, és a pici tégelynek köszönhetően kis helyen is elfér.  A krém elég sűrű, nem kell belőle sok és már az első réteg felkenésekor is jól fed, könnyen eloszlatható az arcon. 




A webshopban kapható 8 árnyalat közül az 1-es árnyalatot választottam, mivel a többit túl sötétnek gondoltam a bőrömhöz. Sajnos tévedtem, mivel ez meg már túl világos a bőrszínemhez képest, kicsit sárgásabb is. Interneten sehol nem találtam normális színmintát a Camouflage krémekről, a webshopon találhatóban pedig nem bíztam eléggé, pedig így utólag megnézve valóban az az árnyalat van a képen, amilyen élőben a termék. Eléggé elszomorodtam, mert így már biztos, hogy önmagában nem tudom letesztelni. És akkor jött az isteni áldás, és eszembe jutott: Mi lenne ha először alapként használnám ezt, és utána egy nagyon könnyű állagú alapozót (esetemben BB krémet) tennék rá? Ez a módszer nagyon bevált.


Szemöldökceruzával húzott vonal egyik végét fedtem el a krémmel.

Először alapozóecsettel vittem fel a camouflage krémet, mert csak egy egészen vékony réteget akartam, hogy eltüntessem vele azokat a bőrhibákat, amihez a BB krém önmagában kevés, majd a kedvenc Sigma ecsetemmel (teszt hamarosan!) eldolgoztam az arcomon a Skin79 Triple Function BB krémet. Nagyon elégedett voltam az eredménnyel, mert maradéktalanul eltüntetett minden apró tökéletlenséget, ugyanakkor nem keltett természetellenes hatást, nem éreztem nehéznek az arcomon és tartós is volt nem mellesleg. Talán egy picit világosabbá tette a bőröm a színéből fakadóan, de ez igazából nem volt szembetűnő ezzel a módszerrel. A színén kívül viszont a másik problémám az volt vele, hogy szárította az arcomat, így a kritikus pontokon száraz foltok jelentek meg. Viszont ezt a saját bőröm tökéletlenségének tudom be, nem a termékének, mivel a legtöbb alapozó, legyen az bármilyen márkás, kiszárítja a bőröm.

Bal oldalon: Malu Wilz Camouflage krém + BB krém, jobb oldalon smink nélkül

Azért nagyon kíváncsi lettem volna, hogy önmagában alapozóként hogyan működik, de ezt a túl világos árnyalat miatt nem tudtam kitapasztalni. Én azért úgy érzem, sokkal látványosabb lett volna a hatása, ha egy olyan ember teszteli ezt a terméket, aki hajlamos a pattanásokra vagy aknés a bőre, de szerintem a képeken is látszik, hogy a különbség még így is szembetűnő. Összességében ez egy jó termék, azt kapja tőle az ember, amit elvár. Ugyanakkor embere válogatja, hogy mennyire lesz belőle kedvenc, nekem nem igazán esett ebbe a kategóriába. Az viszont biztos, hogy egy-egy rosszabb napomon használni fogom, hiszen remekül elfedi a bőrhibákat.


A terméket a Szépségtrend webáruháztól kaptam tesztelésre, de ez a véleményemet nem befolyásolta.