 |
| A fotókat a rendezvényről a Well PR ügynökség biztosította |
Bár már több, mint egy hónapja volt, hogy részt vettem a
Veet legújabb
Easy Wax elnevezésű termékének sajtórendezvényén, de csak most jutottam el odáig, hogy írjak mind a rendezvényről, mind magáról a termékről, hiszen már közel 1 hónapja tesztelés alatt tartom.
Már biztos olvastatok róla jó pár blogon erről a rendezvényről, amit nagyon ötletesen csináltak meg, igazi csajos délutánt varázsoltak nekünk a
Gastropolis főzőiskolában. Én
Nikivel és Mártival mentem oda, előtte már persze kibeszéltük a világ dolgait és egy kisebb eltévelyedés után nagy nehezen csak odataláltunk. Maga a helyszín iszonyat jól néz ki: a falakon cuki rajzok, modern konyhaberendezések, ami mind-mind megadta a rendezvény alaphangulatát.
A program pedig az új termék(ek) bemutatója után a muffin díszítés volt, ami első hallásra furcsának tűnhet, hiszen mi köze lehet a szőrtelenítésnek a muffinokhoz, de higgyétek el, nagyon jó muri volt. Mindenki körülöttem lázasan díszítette a rózsaszín, fehér és pink marcipánnal bevont kis édességeket, én is elég rendesen belejöttem a művészi alkotások megteremtésébe. Mindezeket a hozzávalókat, na meg természetesen a finomabbnál finomabb harapnivalókat a
Sugar Shop biztosította számunkra.
 |
Na, beraktam magamat is, hogy láthassatok civilként is,
ne csak így a blogos képeken keresztül :) |
 |
| nyamnyamnyam :) |
 |
| még több nyamnyamnyam :) |
Ha már a harapnivalóknál tartunk, hát el kell hogy mondjam, nagyon jól összehozták a Veet színvilágát az ételeknél: csupa rózsaszín sütemények, mignonok, tálak telis-tele rózsaszín Jelly Beannel és mályvacukorral, persze voltak ott isteni köményes rudak, sima és sajtos-"valamilyenes" pogácsák (utóbbiból faltam be szerintem a legtöbbet, annyira isteni volt). Szóval érzitek, hogy jól el voltunk kényeztetve. :D Persze mikor véget ért a móka, mindenki kapott egy szeretetcsomagot, amiben az est fénypontja, az új
Veet Easy Wax készülék és egy wax refill is helyet kapott. Ezt szeretném nektek most bemutatni és bővebben mesélni róla :)
A Veet Easy Wax lényegében egy otthon használható elektromos gyantázó készlet, ami "
innovatív gyantamelegítő készülékének és formatervezett applikátorának köszönhetően kiváló szőrtelenítő eredményt biztosít". Igen, lényegében ennyi az egész. Az alapszettben található maga a melegítőkészülék, egy darab gyantapatron, amit lábra és karra lehet használni, 12 db gyantalehúzó csík, 4 db gyantázás utáni törlőkendő, a készülék tartóállványa és a készülékhez tartozó elektromos kábel.
 |
| Az alapcsomag tartalma |
El kell még mondanom azt is, hogy én most először próbáltam ki ilyen otthoni gyantakészletet, eddig egyszer gyantáztattam le a lábam kozmetikusnál, és egyszer csináltam meg hideggyantával a lábam, szóval nem igazán tudom a többi, drogériában vagy máshol kapható készlettel összehasonlítani ezt. Csak azt tudom elmondani, amit a használata alatt tapasztaltam.
Használata valóban olyan egyszerű, mint ahogy most elmondom:
- A gyantamelegítőbe belehelyezzük a gyantapatront
- A készüléket csatlakoztatjuk a konnektorhoz és 20 percig várunk, míg megmelegszik a gyanta
- 20 perc letelte után kihúzzuk a konnektorból a készüléket és nekikezdhetünk a gyantázás procedúrájának
- Mikor végeztünk, rárakjuk a készülékre a kupakját és eltesszük
Egyéb tudnivalókat is érdemes szem előtt tartanunk a használatánál. Ennek a gyantakészletnek a különlegessége, hogy nem kell megvárnunk, míg elborítja a "gaz" a lábunkat, hiszen már a 2mm hosszú szőrszálakat is eltávolíthatjuk vele. Meglepő módon ezt teljes mértékben alátámaszthatom, valóban kíméletlenül kitépi ezeket az apró szőrszálakat is, szóval nekem ez már hatalmas pozitívum, hogy nem kell plusz 1 vagy 2 hetet várnom a szőr kinövéséig.
A leírás 4 hétig tartó selymes, szőrmentes lábakat ígér, ami természetesen a véleményem szerint egyénenként változik. Nekem kb 2,5-3 hét után kezdett el nőni a szőr a lábamon, de vicces módon nagyon egyenletlenül, foltokban. Lényegében viszont én elégedett vagyok, mert mindig is utáltam, hogy borotválás után már a 2. napon éreztem azt a "borostás" érzést a lábamon. Így pedig 2 hétig biztosan sima lábakkal lófrálok a városban, szégyentelenül.
 |
| A készülék, benne a lábra és karra való patronnal |
Én kifejezetten kíváncsi voltam arra is, hogy ez az egész "gyantafelmelegítősdi" mennyire tehet kárt a bőrömben, megégeti-e vagy okoz-e bármilyen sérülést rajta. Örömmel mondhatom, hogy semmi ilyet nem tapasztaltam. A melegítőkészülék valóban az optimális hőmérsékletre melegít, bár én a 20 percet kevésnek tartom, helyette 30 percet javasolnék, mert addigra már pont felmelegedett úgy a gyanta, hogy gördülékeny legyen a felvitele, de még a 30 perc letelte után sem forrósodott fel, nem égette meg a bőrömet, nem ragadt össze-vissza tőle a kezem, nem volt büdös se. Sőt, rettentően édes rózsaszín színű maga a gyanta, ami kicsit feldobja ezzel az egész procedúrát :)
 |
| A hónaljra és a bikinivonalra való patron. |
Aki esetleg olyan analfabéta, mint én voltam a termék használatának kezdetén, annak itt egy nagyon jó tipp: Nem kell az összes lehúzócsíkot elhasználni egy gyantázás alkalmával! Én hülye módon az elsőnél már 4 darabot használtam el a két lábamra, holott 2 db bőven elég!! Ráadásul egy lehúzás alkalmával még simán egyszer-kétszer lehúzhatod a lábad más területein is a csíkot, anélkül, hogy újra felvinnéd a gyantát. Így a gyantával is spórolhattok és persze a lehúzócsíkkal is. Másik pedig, hogy meg kell sajnos tanulni a gyantázószalag lehúzásának technikáját is, hiszen nem mindegy, hogy merre és hogyan húzod le a lábadról.
- Először felkened a gyantát a kellően szőrös területre (a csapott végével kell felvinni), a szőr növekedésével megegyező irányban
- Ráhelyezed a lehúzócsíkot úgy, hogy szépen a szőr növekedésével megegyezően erősen rásimítod a lábadra, gondoskodsz róla, hogy kellően beleragadjon az anyagba a gyanta
- Ez a lépés a legfontosabb az egész műveletben!!! A szőr növekedésével ELLENTÉTES irányban, egy hirtelen mozdulattal lerántod a lehúzószalagot, de úgy hogy a lehúzás iránya vízszintes legyen.
- Ha esetleg maradt még a lábadon a gyantából, a lehúzószalaggal még egyszer menj át rajta, hogy maradéktalanul eltüntesd róla
- Végül pedig a törlőkendővel töröld végig a lábad, hogy ne maradjon utána az a kellemetlen ragadós érzés
Az a 3. pont eléggé érthetetlen lehet, először én sem tudtam, hogy ezt hogy kéne, de higgyétek el, hogy gyakorlat teszi a mestert. Addig is itt egy demo videó, amiben jobban nyomon követhetitek az egész műveletet:
Én nagyon elégedett vagyok ezzel a termékkel, szerintem biztos, hogy csak ezzel fogok szőrteleníteni ezek után, mert iszonyat egyszerű, és kb. 30 perc alatt (gyorsabbaknak akár rövidebb ideig is, de én ilyen pepecselős vagyok) meg van mind a két láb, és indulásra készen állnak.
A patron egyébként külön is megvásárolható, ráadásul egy másik változata is kapható, amivel a bikinivonal és a hónalj rakoncátlan szőrszálait lehet rendre utasítani. A refill csomagok mindegyikében található 4 db törlőkendő és 12 db lehúzószalag a patron mellett.
A készlet fogyasztói ára 5449 Ft, a refillek pedig duopackban (láb&kar + hónalj&bikinivonal gyantapatronok) kaphatóak 2299 Ft-ért.
FIGYELEM!!
A Tescoban június 8. - 21. között 20%-kal olcsóbban kaphatóak a Veet termékek mindegyike, így a refill duopack ára csak 1839 Ft, szóval érdemes most beszerezni a készletet!
Ti mivel szőrtelenítetek? Kipróbálnátok ezt a terméket?
-------------------------------------------------------------------------------
Ui: Gondolom vannak olyanok is, akiket érdekel, hogy milyen összetevőket tartalmaz a gyanta és a törlőkendő, szóval íme, azokat is leírom nektek!
Easy Wax refill gyanta: Glyceryl Rosinate, Paraffinium Liquidium, Cera Alba, Hídrogenated Microcrystalline Wax, CI 77891, CI 26100
Veet Perfect Finish Wipes: Paraffinium Liquidium, Hexyldecyl Stearate, Parfum, Tocopheryl, Acetate, Citrus Aurantium Dulcis Peel Oil, Limonene, Cedrus Atlantica Bark Oil, Pelargonium Graveolens, Flower Oil