FőoldalTesztekSminkekKöröm DesignInspirációKapcsolat
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Guerlain. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Guerlain. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 9., szombat

Napsütötte bőr 4 évszakon át - Guerlain Terracotta 4 Seasons



Sosem voltam a bronzosítók híve, mindössze egy Essence darabom volt, de az sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A nyár elején viszont megváltozott bennem valami, és elkezdtem kutatni a tökéletes bronzosító után. Ebben az időben találtam rá az egyik legszuperebb bronzosítóra a MAC limitált kollekciójának egyikében, amiről ITT már írtam is. Viszont a Dovex Kft. jóvoltából, kipróbálhattam egy igazi nagyágyút, a Guerlain Terracotta 4 Seasons bronzosítóját.


Mondanom sem kell, hogy ennek a terméknek minden porcikája a luxust sugározza. Bársony kis tokban érkezik, és mágneses zárral záródik ez a kompakt, amelyen megjelenik a Guerlain logó gyönyörű motívuma is. A 4 Seasons bronzosítók a leírásuk szerint az első olyan bronzosító púderek, amelyek a bőr barnaságához igazodnak egész évben. A púder négy részre van osztva, ami négy különböző intenzitású, matt bronzosító árnyalat, így ezeknek a színeknek a keverékével játszhatunk és emelhetjük ki arcunk legszebb részeit. Lényegében egy csomagoláson belül négy különböző árnyalatú bronzosítót kapunk. Szuper, nem?



Na de milyen kombinációk útján lehet elérni az instant napbarnított hatást egész évben? 
Télen a felső kettő, világosabb árnyalat keverékét használhatjuk, nyáron az alsó kettő vegyítésével bronzosíthatjuk arcunk, tavasszal és ősszel pedig mind a négy színt összekeverve kapjuk meg a tökéletes árnyalatot. 

A púder rendkívül finom tapintású, egyáltalán nem porzik, így pont megfelelő mennyiséget lehet az ecsettel felvenni belőle. Hazánkban ötféle bőrszínhez kapható, én a 03 Brunette árnyalatút kaptam. Elsőre azt gondoltam, hogy rendkívül sötét lesz a bőrömre, de szerencsére tévedtem. Nagyon finom barnaságot kölcsönöz az arcomnak, jól építhető és egyáltalán nincs sárgás beütése. Egyetlen dolog, ami zavar benne az az illata. Rendkívül erős, öreges, nagymamás parfümszag lengi körbe, de szerencsére ezt az arcomon már nem éreztem. 





Szóval, hogy mi a verdikt? Ez egy valóban sokoldalú, jól kihasználható darab, aminek bár elég borsos az ára, de simán a tökéletes bronzosítók közé tudnám emelni, annyira nagyszerűen mutat a bőrön. Nagyban különbözik a MAC Aphrodite's Shell-től, így míg az fényesebb, ez inkább a mattabb vonalat képviseli, amivel akár kontúrozni is lehet az arccsontunkat. Azt mondanám, hogy ha biztosra akarsz menni egy rendkívül jó termékkel, és szereted az év minden szakában megőrizni vagy feldobni a barnaságod, akkor a Terracotta 4 Seasons árnyalatai közül válassz!

A terméket a Dovex Kft. bocsátotta a rendelkezésemre, de ez a véleményemen nem változtat!


2014. március 18., kedd

2014 tavaszi-nyári Guerlain újdonságok



Múlt hét csütörtökön egy izgalmas sajtóreggelire voltam hivatalos, ahol a finom falatok mellett, a Guerlain újdonságaival is megismerkedhettünk. Az esemény fő attrakciója viszont a Guerlain népszerű illatának a La Petite Robe Noire (röviden: LPRN) legújabb variánsa, a La Petite Robe Noire Couture. A részletes előadásban a legjobban az tetszett, ahogy kommunikálják az LPRN illatokat. Mindhárom más-más kis feketét jellemez, így illatok helyett szabásvonalak, kiszerelés helyett méretek, illatváltozatok helyett gardróbról beszélünk.





A LPRN Couture üvege nagyon egyedi, elegáns és ízléses, rövid, pörgős szoknya helyett viszont igazi Angelina Joli-s felsliccelt, hosszú ruha jelenik meg az üvegen. Az illata virágos-fás jegyeket tartalmaz, ami számomra először nagyon furcsa volt, de ahogy lecseng az illat, úgy válik egyre izgalmasabbá. Nem tudom még eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem, majd egy hosszabb tesztelés után leírom róla a véleményem. Az esemény során volt egy kis kvíz is, amin a mi asztalunk, a Blogtaktus csapata (Évi, Judit, Szandra, Magdi és én) lett a befutó, így választhattunk egyet a LPRN kiegészítő termékek közül: tusfürdőt, testápolót vagy deot.




Következő körben megismerkedhettünk a Super Aqua termékcsalád legújabb tagjaival. A Super Aqua -Serum nem csak öregedésgátló, de megfelelő hidratálást ad a bőrnek, ami könnyed, komfortos textúrával párosul. Ehhez tartozik még a Super Aqua-Créme nappali és éjszakai változatban. Mi a nappali krémet próbáltuk ki, de azt tapasztaltuk a  lányokkal, hogy túl tömör és nehezen felszívódó egy nappali krémhez képest. Viszont az illata isteni, ahogy a többi Guerlain termékeké is. 

A család legújabb tagja még a Super-Aqua-Serummal töltött BB krém, ami két árnyalatban (light/medium) lesz kapható a parfümériákban. Az ígéretek szerint nem csak a nap elleni védelemmel van felvértezve, hanem azonnali hidratálást is nyújt. A csomagunkban lapult egy BB krém is, viszont legnagyobb bánatomra a sötétebb verziót kaptuk, így nem hiszem, hogy ki tudom teljes mértékben használni és tesztelni ezt a terméket. Nagyon sajnálom, mert mikor kipróbáltam a kézfejemen, beleszerettem a textúrájába.




Az utolsó újdonság pedig a Terracotta bronzosító vonal kibővítése volt. Az egyik újdonság a Terracotta Joli Teint alapozó, ami napsütötte ragyogást és védelmet ad a bőrnek, 5 árnyalatból pedig mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet. Erről bővebben majd egy hosszabb teszt keretein belül írok. ;) Kapható lesz még a már ismert Terracotta Bronzing Powderek, a Terracotta 4 Season és a Terracotta Light bronzosító púderek, amik üde ragyogást és napsütötte hatást adnak az arcbőrnek és egy napozás utáni krém is.

Nagyon kellemes volt ez a pár óra, amit ott tölthettem, ezúton is köszönöm a Guerlain csapatának a meghívást és az élményt. :)


2014. február 10., hétfő

Újdonság - Guerlain Meteorites Blossom



A Guerlain Météorites Blossom kollekciót csupa finomság és báj jellemzi, ugyanakkor a márkára leginkább jellemző eleganciát sem hagyja el. A drogériákban már kapható tavaszi kiadás jó pár izgalmas újdonsággal szolgál. 

Itt vannak például a klasszikus Météorites gyöngyök, amik most már 3 árnyalatban kaphatóak, hogy mindenki megtalálja a hozzáillőt. Ezek az apró gyöngyöcskék természetes és egységes arcszínt kölcsönöznek viselőjüknek: "a rózsaszín egészséges, friss arcszínt biztosít, a zöld a pirosodásokat semlegesíti, a lágy mályva magába szívja a fényt, a fehér és az arany pedig fokozza a ragyogást." Újdonságnak számítanak még a Météorites Bubble Blush pirosítók, amik érdekes gömb alakjuknak köszönhetően a sminkasztal ékei lehetnek. Kipróbáltam már őket és nagyon gyorsan és könnyen lehet a színt velük felhelyezni az orcára. Nem krémesek, inkább sokkal szilárdabb jellegűnek mondanám őket az egyszerű krémpirosítóknál. A kollekción belül van többek között egy csillámos fedőlakk és szájfény, két új Rouge Automatique rúzs, egy pasztell árnyalatokban pompázó paletta és egy szemöldök paletta is.

A Météorites Blossom kollekció már kapható a parfümériákban.


Météorites Perles - 15 600 Ft

Météorites Bubble Blush pirosító - 11 800 Ft
Météorites ecset - 11 800 Ft

Négy részes szemhéjpaletta  - 16 900 Ft / Duo szemhéjpaletta - 12 800 Ft
Cils d'Enfer szempillaspirál - 10 300 Ft / Kit Sourcil szemöldökpaletta - 13 400 Ft

Rouge Automatique ajakrúzs - 10 950 Ft / Gloss d'Enfer szájfény - 9250 Ft

Le Vernis körömlakk - 7500 Ft