Igen, jól látjátok! A jó öreg Kreatív Kedd gárda visszatért, és hamvaiból feléledve folytatjuk ezt a szuper együttműködést a lányokkal. Remélem Nektek is legalább annyira hiányzott a KK, mint nekünk, hiszen olyan hirtelen és olyan csendben tűnt el ez az életünkből, mintha meg sem történt volna. Pedig ott volt, több mint 1 évig csináltuk becsülettel, de szó ami szó, egy idő után felemésztődik az ember és kifogynak a kreatív energiák. Ez a szünet pont arra volt jó, hogy erőt merítsünk, feltöltődjünk és kicsit összeszedettebben, de lelkesen vágjunk neki a KK 3.0-nak. Reméljük ezúttal is izgatottan fogjátok várni ezeket a kreatív szessönöket. :)
Az új Kreatív Kedd legelső témája az "Országok" lettek. Hogy miért pont ez? Hiszen az országok nem csak földrészeket, tájakat és embereket foglalnak magukban, hanem kultúrát, művészetet, történelmet. Egyszóval rengeteg ihletet lehet meríteni mindebből egy sminkhez. Bevallom, engem a legutóbbi párizsi utam ihletett meg, így nekem Franciaországra esett a választásom.
Középsikolás éveim vége felé rám ragadt a "francia lány" megnevezés, mert előszeretettel viseltem vörös rúzst, pörgős szoknyát és svájci sapkát. Nos, most igyekeztem egy hasonló look-ot elkészíteni, egy icipici csavarral. A sminknél színekben igyekeztem a francia kék-fehér-piros zászló színkombinációját felhasználni és mindezt egy 60'-as évek féle kontúros szemre és élénk, fényes ajak kombóra szűkítettem le. A pókláb pilla nem a véletlen műve, úgy gondoltam kell ide valami olyan is, ami nem teljesen jellemző a francia lány "jókislányos" és tiszta imázsára, amitől kicsit pajkosabb, vadabb lesz a smink, ha mondhatok ilyet :D A végeredmény: Lolita - ártatlan és ellenállhatatlan egyszerre.
Arc:
Arc:
- MAC Studio Fix alapozó - NC15
- MAC Mineralize Skinfinish Natural - Light
- Alverde Mademoiselle pirosító - Péche
Szem:
- Milani Eyeshadow Primer
- NYX Jumbo Eye Pencil - Milk
- Make Up Geek - Neptune
- Lime Crime Uniliner - Lazuli
- Catrice Gel Liner
- Rimmel fehér szemceruza
- MAC In Extra Dimension 3D Black Lash szempillaspirál
Ajkak:
- Flormar Waterfproof Lipliner - No. 232
- Illamasqua - Box
- Chanel Rouge Allure Extrait de Gloss - 60 Excés