FőoldalTesztekSminkekKöröm DesignInspirációKapcsolat
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: GHD. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: GHD. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 2., hétfő

Hajformázás mesterfokon a ghd-vel



Én mindig is az a típusú ember voltam, aki nem igazán törődik a hajával. Amikor még szép volt és dús, akkor kb. hetente egyszer fésültem és mostam meg, most pedig, hogy változott a tömege és a textúrája is az idő múlásával, szintén nem törődöm annyit vele mint kéne, mivel most már kínomban nem tudok vele mit kezdeni, ezért nem is igyekeztem szebbé varázsolni. Az utóbbi időben viszont egyre inkább érdekelnek a hajápolással kapcsolatos dolgok. Bár az is tény, hogy egy hosszabb keresgélés a "lookfantastic-beautybay-hqhair" háromszögben eléggé lefáraszt és a végén arra jutok, hogy nem érdekel az egész, jó ez így ahogy van. De az akarat meg van azért, szóval mindig örülök, ha kipróbálhatok pár, számomra és a hajam számára is hasznos és érdekes újdonságot. A Great Lenghts Salon jóvoltából ismét bevetésre vihettem pár ghd terméket, ezúttal viszont a kefék és hajformázó termékek világába nyerhettem betekintést.




A tesztcsomagom magját a hajkefék alkották, így szeretnék ezekről egy picit bővebben írni. 3 változatot kaphattam meg a kínálatukból: egy természetes sörtéjű körkefét, egy kerámia körkefét és egy ovális formázó hajkefét. Mivel mostanában gondolkodtam rajta, hogy szívesen vennék magamnak egy nagyobb méretű körkefét, így pont kapóra jött számomra ez az alkalom, hogy mindkettőt kipróbálhassam.


A természetes sörtéjű körkefe (Natural Bristle Radial Brush) 4 méretben kapható, én ebből a legnagyobbat kaptam. Ezt hosszú vagy extra hosszú haj formázásához illetve középhosszú haj esetén dús hullámok létrehozására ajánlják. Kialakítása egyszerű és igényes, markolata nem csúszkál a kézben, viszont igen méretes egy darabról van szó, így rendesen megdolgoztatja a használata közben a karizmokat. Ugyanakkor számomra bámulatos eredményt nyújtott hajszárítás közben. A hajam nem gubancolódott és nem akadt bele a kefe sörtéibe, hanem teljesen simán, gond nélkül tudtam vele kifésülni és formázni a loboncom, ezzel igazán puha, sima és szöszmentes lett a hajam. A hajtöveknél ezzel a darabbal nagyon szépen lehet alakítani a volumenen. Számomra a három kefe közül ez lett a legnagyobb kedvencem.


A kerámia körkefe (Ceramic Vented Radial Brush) egy kisebb méretben érkezett hozzám (2-es), így ez már nem volt olyan nehéz használat közben, mint az előző, viszont a sörtés kefe után valahogy nem ájultam el tőle. Ezt a darabot félhosszú vagy hosszú haj szárításához és formázásához ajánlják. Különlegessége, hogy a kerámia körkefe megtartja a hőt, ezzel pedig még jobban elősegíti a száradást. Ehhez gondolom a kis lukacsok is hozzásegítenek, hogy a levegő a megfelelő helyre áramoljon és így minden szálat elérjen. A hajam valóban gyorsabban megszáradt a használata közben, viszont ugyanezt mondhatom el a sörtés keféről is, így nem tudom a kerámia körkefét kihozni ebből győztesen. Ez a darab és kifejezetten ez a méret a fejtetőn lévő haj formázására kiváló, bevallom, mikor már elfáradt a kezem a sörtés súlyától, erre váltottam és játszi könnyedséggel, gubancolódás, hajtépés nélkül tudtam beszárítani a hajam.


Utolsó a kefék között az ovális formázó hajkefét (Oval Dressing Brush), ami középhosszú vagy félhosszú hajhoz kiváló, és segít a gubancok eltávolításában, illetve lófarok és egyéb frizurák kialakításában. Én szeretem nagyon a sörte hajkeféket, a több mint két éves fanyeles vaddisznósörte kefém (most már csak "kis piszkos") is szépen lelaktam, de nem hiába. A ghd ezen változata is ugyanazt nyújtja, mint a "kis piszkosom": masszírozza a fejbőröm, kisimítja a hajam és egyáltalán nem fáj a fésülés, mert nem tépi az én extra gubancos hajam. Ugyanakkor, amiben a ghd ovális formázó keféje nyert nálam a "kis piszkossal" szemben az az, hogy sokkal masszívabb a kialakítása, a műanyag nyél, a gumírozott betét strapabíró és a sörték kialakítása is sűrűbb, így valóban minden hajszálat elkap és fájdalom nélkül kisimít. A régi kefém fa anyagáról már pattog le a festék, a sörték sem kapnak el minden egyes szálat, hullanak is rendesen a helyükről. Itt látszik, hogy mekkora különbség van egy olcsóbb és egy drágább kefe között.




Végezetül pedig pár szó a hajformázó termékekről. Nem igazán vagyok a finish és formázó termékek híve, a hajlakk az egyetlen, amit viszonylag rendszeresen használni szoktam. Nos, még mindig úgy gondolom, hogy ez a továbbiakban is így fog maradni. Mivel elég lapos a hajam, így kétféle, a haj volumenjét növelő terméket is kaptam. Az egyik a Hajtőemelő spray, a másik a Totális dúsító hajhab volt, a kettő közül ez utóbbi tetszett a nekem a legjobban. A spray inkább "spriccni" volt, nem tudtam rendesen befújni a hajam tövét vele, mert mindenhova folyt és spriccelt az anyag, ráadásul nagyon gyorsan rögzült a folyadék a hajamon. Miután kifésültem és beszárítottam, már nem iséreztem a hatását. Kipróbáltam vizes és száraz hajon is, talán száraz hajon jobban működött, de úgy éreztem, inkább elnehezíti a hajam, mint sem hogy könnyebbé tenné, dúsítás szempontjából is minimális volt a változás. A hajhab viszont remekül szuperált, bár itt is tapasztaltam, hogy gyorsabban megkötött a hajamon, viszont fantasztikus volument adott, látványos volt a végeredmény. Mindkettő rendelkezik hővédő rendszerrel, így egyszerre formázza és védi is a frizurát. A Final rögzítő spray pedig valóban könnyű és biztos tartást ad egész nap anélkül, hogy elnehezítené és ragacsossá tenné a hajat. Ugyanakkor itt meg kell jegyeznem, hogy a L'Oréal Elnett is rendelkezik ugyanezzel a tudománnyal, jóval kedvezőbb áron.


Összességében azt gondolom, hogy igazán remek, magas minőségű hajformázó termékeket próbálhattam ki, ám a véleményem ingadozó. Míg egyiket helyettesíthetjük egy hatásosabb termékkel vagy olcsóbb kategóriával (Final rögzítő spray), úgy voltak olyanok is, amik szerintem kifejezetten megérik a beléjük fektetett összeget (természetes sörtéjű körkefe és ovális formázó hajkefe). Végezetül azt mindenképpen el kell mondanom, hogy a hajszárítás egy igen kritikus pontja a hajápolásnak. Ha hiszitek, ha nem, én 1 héttel ezelőtt tanultam meg igazán hogyan lehet jól beszárítani a hajat. Szerintem a selymes, egyenes, szöszmentes haj a hajszárításnál kezdődik egyrészt, aminek igen fontos kiegészítője a megfelelő eszközök használata. Viszont hiába veszünk méregdrága keféket, olajokat és finish termékeket, ha rossz technikával szárítjuk be a hajunkat, az egész befektetett összeg kárba vész és az istenért se fog úgy állni a hajunk ahogy akarjuk, nem lesz olyan tapintása, mint a fodrász által belőtt hajkoronának. És hogy mi a jó technika? Nos, azt talán egy legközelebbi poszt keretein belül elmondom ;)

A termékeket a Great Lenghts Salon biztosította, de ez a véleményemen egyáltalán nem változtat!

2014. március 30., vasárnap

A hajformázók új kora - ghd Eclipse hajvasaló és Air hajszárító vélemény

Még március elején volt szerencsém részt venni a Great Lenghts Salon jóvoltából egy izgalmas eseményen, ahol a középpontban a ghd (Good Hair Day) hajformázó termékek és azok használatának bemutatása állt. A szalonban részletesen bemutatták a jelenlévőknek a márkát, annak indulását, és ki is próbálhattuk a termékeket. Én pedig voltam olyan szerencsés, hogy megkaphattam otthoni tesztelésre is a ghd Air hajszárító és Eclipse hajegyenesítő készülékeket. Így a következőkben a velük kapcsolatos tapasztalataimról, a márkáról és annak filozófiájáról olvashattok.






Azt tudni kell mindenek előtt  rólam, hogy a hajam a keresztem. Sosem volt sok, de 22-23 évesen megváltozott valami és rohamosan elkezdett fogyni. Rettentő gyorsan gubancosodik, második napon már tocsog, annyira zsíros a töve és egyszerűen kevés. Ezért egyenesíteni sose szoktam, mert azzal még inkább rálapítom a fejemre. Az én régi, öreg hajvasalóm így ritkán kerül használatba. Emiatt nem is foglalkozom a hajammal. Mosás utáni első napon kiengedve, a többi napokon pedig lófarokba kötve hordom, ami nem jelent nagy változatosságot, de legalább ápol és eltakar. Sajnos se időm, se hajam a különleges fonatok megalkotására, így általában minden jóból kimaradok, ami a hajtrendeket illeti (a színezésből mondjuk nem, de majd erről is hamarosan olvashattok ;)). Pont emiatt keltette fel az érdeklődésem ez a tesztelési lehetőség, ugyanis több kérdést vetett fel bennem:

  • Hogy működik a hajamon az egyenesítés? Ellaposítja vagy sem? Kezelhető,de ugyanakkor kellő tömegű marad a hajam tőle?
  • Szárítja a hajszárító a hajam? Nem szöszösödik be tőle úgy, mint a jelenlegi szárítómtól?

ghd Air hajszárító




Az Air hajszárító ionos technológiájának köszönhetően "regenerálja és védi a hajat a kiszáradástól, hiszen a nedvességet a haj szerkezetébe zárja." Különlegessége a szűrőjében rejlik többek között, hiszen ettől jóval halkabb, mint a hagyományos hajszárító eszközök, ráadásul a hálózati kábele is jóval hosszabb (3 m).

A szerkezet külseje és kialakítása mindenféleképpen professzionális hatást kelt. Megtalálhatóak rajta a megszokott funkciók gombjai (hőfok és légfúvás erősségének szabályozása), szóval ilyen szempontból bármilyen extrát nem nyújt. Ugyanakkor én úgy éreztem, valóban rendezettebbé, kevésbé szöszösebbé tette, és már első fokozaton is igen gyorsan megszárította a hajam. A hangereje szempontjából viszont én átlagosnak tekintem, nem éreztem akkora különbséget a e között és a jelenlegi hajszárítóm között. Viszont +1 pontot ér, hogy a szűrője teljesen fedett, így nem történhet meg az, hogy bekapja a hajat, ha nem megfelelő szögben tartjuk. (Igaz történet, velem nem egyszer előfordult ez sajnos)




Tulajdonképpen én ezt a darabot egy teljesen jól működő, megfelelő hajszárítónak vélem, nagyon szerettem használni, mert igazi szalonérzetet ad a hajnak. Kizárólag egy dolog tarthat vissza sokakat a megvásárlásától: az ára. Ugyanis ezért a gépért 38 700 Ft-ot kell kipengetni, ami valljuk be, nem egy magyar ember pénztárcájának való. Viszont, ha valaki odafigyel a hajára és valóban a legjobb minőséget kívánja megvenni annak ápolása érdekében, az bátran válassza a ghd Air hajszárítót.






ghd Eclipse hajformázó

A márka meghatározó részét képezik a különböző hajegyenesítő készülékek, hivatalos kommunikációjuk szerint a "hajformázó" készülékek. Ugyanis ezek az eszközök nem csak egyenesítése, de hullámosításra is kiválóan alkalmasak és igen nagy hangsúlyt is fektetnek ennek az oktatására a vásárlók esetén. A kínálatban kaphatóak hazánkban a Gold és az Eclipse széria termékei. Az első esetében különböző méretek közül választhatunk attól függően, hogy mekkora a hajunk tömege illetve milyen hullámokat kívánunk elérni. Minden ghd hajformázó készülékre érvényes, hogy használat után 30 perccel kikapcsolnak és hőfokszabályozó nélkül működnek. Ez utóbbi különösen kiemelt eleme a márkának: céljuk, hogy a haj ne csak szép, de egészséges is maradjon, ehhez pedig az optimális, fix hőfok a legideálisabb, ami a 185 fok. Ez az a hőmérséklet, ami se nem túl alacsony, se nem túl magas, így a haj anélkül formázható, hogy roncsolnánk.




Az általam használt Eclipse készülékre is mindezek megfelelnek, ráadásul különleges tri-zone™ technológiájának köszönhetően a melegítő lapocskái egyenletesen melegednek fel, ráadásul a közvetlen külső borítása nem forrósodik át, ami különösen hasznos a hullámos haj elkészítésénél. Maga a készülék egy igényes hőálló tokban érkezik, ami utazáshoz, vagy az egyszerű otthoni tároláshoz is kiváló. Mint az Air hajszárító esetében, a külseje rendkívül letisztult és luxus érzetet ad. Viszont ez még mind semmi a tudásához képest. 

Már a bekapcsolás is rendkívül egyszerű, hiszen csak egy kis gombot kell megnyomni és az eszköz egy hangjelzés kíséretében elkezd felmelegedni, olyannyira, hogy szabályosan 1 perc sem telt el, de már forróak voltak a melegítő lapok. Innentől pedig kezdődhetett az éles bevetés. Eszméletlenül lágyan siklott a lapocskák között a hajam, így azt fényessé és könnyen kezelhetővé tette. Igen meglepődtem azon is, hogy mennyire gyorsan tudok frizurát váltani vele. Először a hullámosítással próbálkoztam, de a jobb oldalon egyszerűen belesültem, nem tudtam hullámos hajat csinálni. Így gondoltam egyet és kiegyenesítettem inkább az egészet, ami pikk-pakk ment. A régi hajvasalómmal ezt nem tudtam megtenni, hiszen a hullámok kivasalása valami katasztrofális undormánnyá tette volna a hajkoronám, de ebben az esetben szó sem volt erről. Nagyon boldog voltam, pláne mikor láttam, hogy nem lapította le a hajam a vasalás, ugyanolyan egészséges kinézetű maradt még napokkal később is. Szóval totális szerelembe estem az Eclipse iránt, legszívesebben minden nap simítgattam volna a hajam, de szerencsére erre nem volt szükség, mert napokig tartós maradt az egyenesítés. 






Természetesen itt is kalkulálni kell az árral, ami igen borsos (73 500 Ft), de mint a hajszárító esetében, itt is azt tudom mondani, hogy a minőséget meg kell fizetni. 

A márka kínálatában nem csak hajformázó eszközök, de többféle hajformázó és hajápolási termékek, mint hajspray, hajhab stb. található, ráadásul különböző méretű és sörtéjű hajkefék is kaphatóak. Mindezeket a márka hivatalos magyar weboldalán megtekinthetitek, illetve a hazai hivatalos forgalmazója, a Greath Lenghts Salon budapesti üzletében (1012 Budapest, Tábor u. 5.) kipróbálhatjátok és meg is vásárolhatjátok.

A tesztelésre felkínált eszközöket pedig ezúton is köszönöm a Greath Lenghts Salon csapatának!