2012. március 30., péntek

YSL Rouge Volupte - (29) Rose Opéra - TESZT



A történet úgy kezdődött, hogy nagypapám, aki Franciaországban él és a hónap végén látogatóba jött, megkérdezte, hogy szeretnék-e valami "beauty supply"-t. Hát mondanom sem kell, azonnal megörültem és igennel válaszoltam. Már csak azt kellett eldöntenem, hogy mit is szeretnék. Nagyon sokat vacilláltam, mert igazából valami olyat akartam, ami vagy nem kapható itthon vagy rendes körülmények között nem tudnék rá pénzt kiadni. Osztottam-szoroztam és így kötöttem ki a YSL Rouge Volupte rúzsoknál, amikkel már ezer éve szemeztem különleges csomagolása és hihetetlen színvilága miatt. Az árnyalat kiválasztásánál szem előtt tartottam, hogy mindenképpen olyan színt válasszak, amit hétköznapokon is tudok használni és minden sminkhez jól passzol, nem utolsósorban a bőrömhöz is. A (29) Rose Opéra árnyalat története lényegében ez. :)



Mikor a kezembe vettem az aranyszínű dobozt, már egyből éreztem rajta, hogy ez egy különleges darab. Pláne maga a rúzs kialakítása. A monogram, a nehéz arany csomagolás...egyszerűen fenséges és különleges. A nevéhez hűen "High End".

Maga az árnyalat egy nagyon szép, közepes tónusú piszkos rózsaszín, instant szerelem. Pont egy olyan szín, ami mindenkinek jól áll, bőrszíntől függetlenül. Az ajkakon lágyan siklik, nagyon krémes, egy húzásra teljes fedést nyújt. Illata nekem nagyon tetszik, egyáltalán nem erős. Aki ismeri a klasszikus Lip Smackereket annak talán mond valamit, ha azt mondom, hogy egy az egyben a Lip Smacker - Kiwi ízére hajaz. Akinek nem, annak a következőképpen tudom körbeírni: friss, gyümölcsös illat, inkább dinnyére emlékeztet.




Tartósság szempontjából hagy maga után kívánni valót. Ha nem eszem, nem iszom akkor egy jó 2-3 órát kibír, viszont evés, ivás után már le is kopott az ajkamról. A másik negatívuma igazából a rúzs alakjának kialakítása. Ez a lapos változat egyáltalán nem illeszkedik az ajkam formájához, nem lehet cselezni vele, mint a klasszikus kialakítású változatokkal. Mérete is elég nagy, egy ajakbalzsamnál még elfogadható, egy rúzsnál már igazán megnehezíti a felvitelt. 




Mindezt leszámítva imádom, nem tudom elmondani, hogy mennyire! A MAC Viva Glam Nickivel közösen a kedvenc tavaszi-nyári rúzsommá nőtte ki magát :)

Popsicle Blue - Kék és narancs "Cut-crease" smink



Be kell vallanom valamit: először ezt a sminket találtam ki a következő KK-ra, de végül úgy döntöttem, hogy ez nem igazán passzol a hét témájához. (Neem, nem árulom el mi lesz az ;)) Szóval inkább külön, saját sminkként rakom fel, és a KK-ra mást csinálok :)
Íme az elkészítésének a menete:
  • Először lealapoztam az arcom (Skin 79 Triple Function BB krém), majd ezután a NYX Jumbo Eye Pencil Milk árnyalatát kentem el a szemhéjam egészén a szemöldökömig.
  • Kék szemceruzával megrajzoltam a "cut-crease" alapját, majd különböző kék árnyalatokat vittem fel a külső V-be és a szemhéjránc közepéig, ügyelve arra hogy a kék a sötéttől a világosig színátmenetes legyen. Ehhez Make Up Factory kék quatro palettáját, egy H&M-es Hello Kitty palettát és a Sleek Circus paletta sötétkékjét, matt fehérjét és feketéjét használtam. Satír, satír, satír, ez a lényeg :)
  • Miután kész lettem ezzel, következő lépésként kikevertem egy halványnarancs árnyalatot és ezt vittem fel a szemem maradék területére.
  • Az alsó szempillatőnél szintén az egyik sötétkék árnyalatot használtam, szigorúan ügyelve arra, hogy csak a feléig vigyem a színt. Az alsó vízvonalat a Jumbo pencillel húztam ki.
  • Szemhéjtus, szempillaspirál, műszempilla, végül kis igazítás a szemöldökön
  • Mindezek után púdereztem az arcom, felvittem pirosítót és highlightert az orcámra (MAC Florida és Essence Shimmer Powder)
  • Az ajkamat Catrices szájkontúrceruzával kontúroztam, végül egy gyönyörű krémes, kicsit piszkos rózsaszín árnyalatú rúzst tettem fel. ( YSL Rouge Volupte - 29 Rose Opéra)

És íme a végeredmény:








2012. március 26., hétfő

Kérdésed van? Tedd fel a Formspringen!




Úgy döntöttem, hogy én is elindítom a Formspringes oldalam próbaképpen, hátha bármelyikőtök kíváncsi valamire sminkeléssel kapcsolatban, vagy ha esetleg tanácsra vágyik bármilyen lelki problémával kapcsolatban legyen az szerelmi bánat, családi gondok, baráti problémák... vagy akármire, amire kíváncsiak vagytok és választ vártok.

Igazából én réges régen megfogadtam, hogy nem kezdek Formspringbe, mert a többi bloggerinánál látott névtelen fikázók eltűrése, és úgy magában a konfliktusok generálása és elviselése nem az én műfajom, de most úgy voltam vele, hátha nem lesz nálam ebből probléma és béta verzióra állítom ezt a dolgot. Hát nagyot tévedtem, mert a legelső kérdés pont rámutatott arra, hogy milyen beképzelt és egoista vagyok, mert a legtöbb sminkemhez odaírom, hogy "nekem ez tetszik/szerintem ez szép" vagy hogy egyáltalán hogy merészelem dicsérni a saját művem. Megfontoltam azért a dolgot, mert én nem tudhatom, hogy másnak betűkön keresztül, hogy jön le az én személyiségem, és lehet, hogy pont így, beképzeltnek jön le, szóval ezúton is köszönöm a névtelennek ezt a kérdést, mert igazán építő jellegű volt, igyekszem változtatni rajta :)

Na szóval, a lényeg az, hogy próbaüzemmódon fut a Formspring profilom, tehát aki kérdezni szeretne az a http://www.formspring.me/Nitulino címen megteheti, vagy a blog oldalsávjában is megtalálja a kérdezős dobozkát. Viszont fenntartom a visszavonás jogát, mert ha több a sértő megjegyzés, mint az építő kritika/értelmes kérdés, akkor nincs értelme folyatatni az egész Formspringes témát.

Szép napot Nektek!

Nitu

Royal Blue/Gold


 
A következő sminkemet egy unatkozósabb napon készítettem el, fő irányvonalat a kék és az arany színek adták, megspékelve arany szájfénnyel (Lime Crime Carousel Gloss - Golden Ticket). 
Először egy indigókék pigmentet vittem fel a belső szemzugba (Glamour Doll Eyes - Tattooed [Kedvenc árnyalatom!]), majd folytattam egy mélykék árnyalattal (MAC - Deep Truth), végül ciánkék és sötétkék keverékét vittem fel a külső V-be. Következő lépésben citromsárga szemhéjpúderrel ívet adtam a szemsminknek, ezután kétféle aranyat satíroztam el a kék színek kontúrjának mentén és az alsó szempillasor tövébe. (Sleek Strom paletta aranya és GDE - Trophy Wife). A vízvonalra és kontúrnak türkizkék szemceruzát használtam (Avon Arabian Glow - Turquoise), végül jött a szempillaspirál (Maybelline One By One) és a pirosító ( Benefit - Sugarbomb + arany szemhéjpúder a Storm palettából).

Még nem nagyon próbáltam ezt a kétféle színt összehangolni egy sminken belül, de lehet gyakrabban kéne, mert nagyon jól mutat a kettő :)







Ti szeretitek az arany és a kék kombinációját a(z) sminketekben/öltözetékétekben?

2012. március 21., szerda

The Hunger Games - Katniss Everdeen inspirálta smink



Hát itt a "part deux" az Éhezők Viadala szériából, ráadásul már csak egyet kell aludni és itt a film premierje is! Ahogy ígértem, most Katniss sminkjét készítettem el a fenti kép mintájára. Igazából Katniss a könyvben csak akkor viselt sminket, ha hivatalos eseményen vett részt, egyébként a sminknélküliség híve volt (meg persze a körzetben kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy hord-e sminket vagy sem). Ezért próbáltam egy "no make up make up"-ot csinálni, mivel a filmben főleg ilyesmi "sminkben" fog pompázni és az arénában jelenlévő környezeti viszonyokból kiindulva (napsütés például) rengeteg bronzosítót igyekeztem használni, (ami természetesen a képeken aligha látszik) ezzel is kiemelve az arccsontot. A szemeknél a szokásostól eltérően indítottam ugyanis nem a külső V-ből, hanem a szemzugból kezdtem el kifelé satírozni a matt középbarna szemhéjpúdert, és tényleg csak nagyon minimálisan adtam hozzá egy kis fényes csontszínű árnyalatot. Ajkamra pedig egy testszínű rúzst használtam. A jelszó: "Csak természetesen!"

Ha kíváncsi vagy az általam készített Effie Trinket sminkre KATT IDE!




Arc:
  • L'Oréal True Match alapozó - C2 Rose Vanilla
  • Essence SunClub matt bronzosító - Blondes - 01 natural
  • MAC MSF - Blonde
  • MAC MSFN - Light
Szem:
  • Urban Decay Naked paletta - Virgin, Naked, Buck
  • Sleek Oh So Special paletta - Boxed, Noir
  • Clinique High Impact szempillaspirál
  • MAC Paint Pot - Nubile
Ajkak:
  • Catrice Precision Lip Liner - 030 Lost in the Rose Wood
  • Avon Színmegújító ajakrúzs - Latte 

2012. március 20., kedd

Kreatív Kedd - Galaxisok



Nagyon nagyon vártam már ezt a hetet, mert szerintem egy überjó témát találtunk ki!! Már körmökön láthattunk jó pár designt, amiket az űr, a galaxisok ihlettek, de én személy szerint, még nem találkoztam galaxisok, vagy egyáltalán a bolygók/univerzum ihlette sminkkel. Ezen a héten, ebből merítettünk inspirációt, és itt láthatjátok az én variációmat :)

Engem igazából az alaptémán kívül, Katy Perry - E.T. c. videoklipje is nagyban megihletett, így egy kicsit földönkívülisre sikeredett a dolog. Mondjuk a képeket visszanézegetve pár extra motívum jöhetett volna az arcomra... na de mindegy :) Tehát, amit Katy Perry klipjéből megvalósítottam az a szemöldök volt. Jelentem, végre sikerült elfednem, és ennek annyira örülök, hihetetlen :D Igaz csak a végét takartam el, hogy helyette egy nyílegyenes szemöldököt rajzoljak. A szemhéjamra feketét, kéket és lilát satíroztam össze, majd természetesen zöld és ezüst glitterrel tettem fel a pontot az i betűre :) Hogy ne legyen ennyire "unalmas" az összkép, az ajkamra kék szájfényt tettem (Lime Crime Carousel Gloss - Loop-de-Loop), az orcámat pedig erősen kontúroztam és lila szemhéjfesték és rózsaszín pirosító ötvözetéből emeltem ki az arccsontom. Mit mondjak még? Beszéljenek helyettem a képek :)




Többiek alkotásai:

Kriszti
Zsófi
Rita
Suzy
Klaudia
Emese

2012. március 17., szombat

Hétköznapi Bakik - Szemöldök


Rettentő kényes témáról lesz szó a következőkben, ugyanis ez a része a testünknek alapjaiban határozza meg a külsőnk, a kinézetünk. Hiszen a szemöldökünk formája (legyen az férfié vagy nőé) rettentően fontos funkciót tölt be. Csak gondoljunk abba bele, hogy mennyi arckifejezés meghatározó eleme. Ugye? El sem tudnánk képzelni nélküle se a boldog, se a mérges, se a kérdő tekintetet. Ugyanakkor számtalanszor találkozunk olyan nőkkel, akik még nem jöttek rá arra, hogy a szemöldök nem egy olyan része az arcunknak, amit el kell tüntetnünk. Hiszen egy szépen gondozott, és formára igazított szemöldöktől sokkal karakteresebb lesz az arcunk, kellemesebb a külsőnk.

Ha jól emlékszem én először általános iskolás koromban (13-14 évesen) kezdtem el jobban odafigyelni a szemöldököm formájára. Már azelőtt is olvasgattam az IM-et, ahol többször is bemutatták, hogyan érdemes a legkíméletesebben kiszedni magunknak a csintalan szőrszálakat. Egy napon úgy döntöttem, hogy belevágok, és szépen formára igazítom magamnak. Először mindig csak a nem odavaló részekből csippentettem le, majd az idő múlásával egyre több és több részt kezdtem eltüntetni az adott területből. Igazából szerencsésnek (és okosnak) mondhatom magam, mert egy eset kivételével, sosem követtem el akkora bakit, amit a mai napig bánnék ezzel a témával kapcsolatban. Talán még a kezdetek kezdetén történt ez az egyszeri, de nagyobb hibám, hogy a szemöldököm külső végéből kezdtem el csipegetni a szőrszálakat, a végén pedig az lett az eredmény, hogy egy jó másfél centi hiányzott belőle. Szüleim egy darabig tűrték a kinézetemet, ám egyik este az APUKÁM (!!) szólt rám, hogy borzasztóan néz ki ez a szemöldökcsökevény az arcomon, és rendreutasított, hogy növesszem vissza a hiányzó részt. Igazából azóta is áldom, hogy akkor helyretett, mert ki tudja, hogy meddig fajulhatott volna el a dolog később. Tehát visszanövesztettem, és valóban sokkal de sokkal természetesebb és szebb volt, mint a megtépázott elődje. Azóta igazából igyekszem az eredeti állapotot megtartani, mindig csak a nagyon kósza szőrszálakat tépem ki, de az ívén és a formáján sosem változtatok. Tulajdonképpen kicsit meg is vagyok áldva és meg is vagyok verve vele: egyrészt szeretem, mert nincs szükségem arra nap, mint nap, hogy kifessem a szemöldököm, mivel sűrű szálú és sötét, másrészt nem vagyok elégedett vele, mert nem sok kis rövid, hanem kevés hosszú szálból áll össze, szóval egy óvatlan mozdulat a csipesszel és a szemöldököm egy része sitty-sutty eltűnik. Na, de visszatérve az eredeti mondandómra...

Nekem anno volt olyan szerencsém, hogy figyelmeztettek arra, hogy eszméletlenül ronda a szemöldököm. Viszont sajnos nagyon sok olyan nő rohangál világszerte, akiknek erre nem hívták fel a figyelmét. A Facebook oldalamon pár napja közzétettem egy linket, amiben 21 nő hisztérikusan kinéző szemöldökét nézhetjük meg.





Ugye senki nem akar így a tükörbe nézni??? (Forrás: smosh.com)

Én személy szerint sírva nevettem, mert egyrészt eszméletlenül vicces képek, másrészt eszméletlenül valóságosak. Komolyan, meg tudjátok számolni egy kezeteken, hogy hányszor botlottatok ilyen és ehhez hasonló szemöldökbe? Én nem tudom megszámolni, sajnos túl sokszor. Az alábbiakban felsorolom a legnagyobb  bakikat:

  • "A Cérnaszál" - leeeegesleggyakoribb hiba, mikor csak egy vékonyka csík mutatja a helyét az eredeti szemöldöknek.
  • "A Kampó" - Az ív megvan, a vastagság és a forma már nincs meg a helyén. A "Cérnaszál" továbbfejlesztett változata
  • "A Gombostű" - Hasonló a "Kampó"-hoz, csak a szemöldök orrnyereghez eső részén egy kis kerek valamit hagy meg az illető, a többit "Cérnaszál"-ként folytatja.
  • "A Baseball ütő" - Ez a "Gombostű" továbbfejlesztése. Tipikus "jó irányba haladsz, de mégsem". Az elején mintha alakulna a forma és a vastagság, de a vége totális katasztrófa. 
  • "A Malacka" - Ez sokszor a "Baseball ütő" egyik változata, azzal a különbséggel, hogy itt a szemöldöknek nincs vége, csak eleje, vagyis csak félig van meg. Egyik változatában a szemöldök egészen bentről kezdődik, mintha az egész a halánték felé el lenne tolva.
  • "A Tetovált" - Na, ez egy kényesebb fajta. Ugyanis nem minden tetovált szemöldök feltétlenül ízléstelen. De ebben az esetben én most arra az igazi öregasszonyos fekete/kék/zöld tetovált szemöldökökre gondolok, amik messziről üvöltenek az arcunkba, hogy "FAKEEEE!!!". Nagyon alattomos jószág, mivel ez minden fentebb említett típussal kombinálható a még borzasztóbb látvány érdekében.
  • "A Rajzolt" - Ez a fajta igazából a gazdája kézügyességét tükrözi, ami az esetek igen nagy százalékában egyenlő a katasztrófával. Így keletkeznek a csodálkozó/mérges szemöldökök.
  • "A Csodálkozó" - Túl íves, túl magasan van. Azt hiszem el tudjuk képzelni.
  • "A Bozontos" - Alias "Ősasszony". Ehhez a szemöldökhöz egyedül a Teremtő nyúlt hozzá, senki más. 
Igazából csak ennyi jutott eszembe hirtelen, de természetesen a felsorolások száma VÉGTELEN! Az itt említettek többsége tipikus bakik, amik általában abból következnek, hogy az illető nem lépett kettőt hátra a tükörtől. Ugyanis így lehet a legjobban elszúrni egy szemöldököt, ha túl közel hajolunk a tükörhöz, miközben szedjük, és így nem látjuk egészében ("panorámában"), hogy mit alkotunk. Aztán pedig lehetőleg szemöldökszedés közben ne bambuljunk el, és ne járjon más dolgokon az agyunk, mert könnyen elszabadulhat az a csipesz! (Igaz történet ez egyébként :D) És még valami... ha megtehetném az összes szemöldökpiercinget a föld színéről eltüntetném, hogy senkinek eszébe se jusson csináltatni magának ilyet!!! Egyszerűen nem értem, és a mai napig fel tudok háborodni, ha ilyen jön velem szembe az utcán.

Ha kívánhatnék, akkor egy MC-8819-2 és egy -11 -est kérnék a szemöldököm helyére.

Lehet furcsálljátok, hogy miért tettem a "természetes", érintetlen szemöldököt a baki listára? Többek között azért, mert tudjuk jól mi nők, hogy a természetes, szép szemöldök az csak a kiváltságosoknak és a valóban gyönyörű arcberendezéssel rendelkezőknek adatik meg egyedül. Aki egyikkel sem rendelkezik, annak illik formára igazítani azt, legalább a nagyon elütő szálakat kiszedegetni, hogy mégis nézzen ki már valahogy. A gondozatlan szemöldök is nagyjából egyenlő a túlgondozott társával.

Az az igazság, hogy ha egyszer belekezdünk az "arcunk ékének" formázásába, jól meg kell jegyeznünk, hogy innen nincs visszaút. Aki elköveti azt a hibát, hogy szinte eltünteti az arcáról a szemöldökét, annak nagyon szerencsésnek kell lennie, hogy azt vissza is tudja növeszteni. Erre jó megoldás lehet a ricinusolaj, ami a többségnek nagyon jól bevált. Olcsó, gyógyszertárban könnyen beszerezhető, és (elvileg) hatásos is. Én is ki szeretném próbálni majd, mert nem vagyok maradéktalanul elégedett a szemöldököm ívével, viszont magától nem nő vissza úgy, ahogy szeretném. Talán erre a ricinusolaj a megoldás. 

Aki viszont szűz még a témában, az két féle módszert használhat a szemöldökszedéshez:

Forrás: sminkkel.com


  1. Otthoni, csipeszes metódus: Az elbaltázott szemöldökök 90%-a így születik meg. Ha mindenképpen ezt a módszert választjuk (mert ugye ingyen van), akkor fontos szem előtt tartanunk, hogy milyen végeredményt akarunk. Már gondolom mindenkinek a könyökén jön ki a szokásos "ceruzás bemérés" (lásd fenti kép), amikor egy ceruzával az orrcimpához támasztva bemérhetjük, hogy hol legyen a szemöldök eleje, közepe és a vége, az arcunknak megfelelően. Ez nem egy hülye ötlet, de ettől még ugyanúgy lecsupaszítható az egész. Ezért fontos, hogy lehetőleg ne a tükörhöz nagyon közel hajolva végezzük el a műveletet, hanem néha néha lépjünk hátra és egészében nézzük meg a művünk. Másik fontos dolog, hogy SOSE FENTRŐL szedjük ki a szálakat, hanem lentről induljunk, ugyanis ha nem így teszünk nagyon könnyen "lecsúszik" a szemöldök és az íve sem lesz megfelelő, ráadásul könnyen elfogy a "materiál" is. Érdemes beszerezni egy szemöldöksablont (Essence Eyebrow Stylist szettje kb 500 Ft, igaz nem feltétlenül fog passzolni a saját formádhoz, de útmutatónak megfelelő, továbbá Catrice, L.A. Makeup is forgalmaz hasonlókat egész jó áron), amivel könnyen igazíthatjuk a megfelelő formára az alanyunkat. Mindenképpen lényeges még megemlíteni, hogy a MEGFELELŐ ESZKÖZT használjuk a beavatkozáshoz, tehát lehetőleg olyan szemöldökcsipeszt válasszunk, ami kézre áll, és könnyen kitéphetőek vele a legapróbb szálak is. Ha nem megfelelő az eszközünk, a végeredmény sem lesz elfogadható. Továbbá szerintem még iszonyat fontos, hogy kérd ki barátod/barátnőd/anyukád/apukád/bárkit, hogy mit szólnak hozzá, ugyanis egy külső szemlélő sokkal jobban rálát a dologra, és könnyebben meg tudja mondani, hogy a kialakított forma illik-e hozzád vagy sem.

  2. Kozmetikus: Aki nem sajnálja a pénzt a szemöldökére, az jár a legjobban. Ugyanis egy jó kozmetikus aranyat ér!!! Ő megfelelően ki tudja alakítani a szemöldök formáját, és karban is tudja tartani azt. Ha teljesen kezdő vagy ezen a téren, érdemes legalább az első alkalommal elmenni egy jó, tehát képzett és ügyes kozmetikushoz, aki megcsinálja neked mindezt, és neked már csak annyi lesz a dolgod, hogy az utólag kibújó szálakat kicsipegesd, vagy egy következő alkalommal megint nála rakd rendbe a dolgokat.
Csak úgy, mint a betegségeknél, a szemöldöknél is iszonyúan fontos a megelőzés, ebben az esetben a bakik megelőzése. Aki tájékozott, és tisztában van a vonásaival és arca minden pontjával, az nem fogja végérvényesen lecsupaszítani azt, hanem sokáig szép, és természetes szemöldöke marad. Viszont aki tájékozottság nélkül vág bele a dologba, az egészen biztos, hogy valamit el fog szúrni. Kisebb hibák mindenkivel megesnek, ezek általában kijavíthatóak, de érdemes a legnagyobb odafigyelést és törődést szentelni ennek a kényes műveletnek.



Nektek volt már valamilyen nagyobb szemöldökbakitok? 

2012. március 14., szerda

Közérdekű Közlemény - Légyszíves segítsetek!




Nagy fába vágtam a fejszém, ugyanis két társammal együtt jelentkeztem a L'Oréal Brandstorm marketing versenyére, amelynek az idei esettanulmányának a THE BODY SHOP -ot választották. Aki esetleg nem ismerné a versenyt, annak röviden:

A L'Oréal Brandstorm idén a 20. alkalommal rendezi meg a Brandstorm elnevezésű versenyét, melynek lényege, hogy egy, a L'Oréal vállalathoz kapcsolódó márkának kell egy új terméket kitalálni, marketingkommunikációval, piacelemzéssel, látványvilággal együtt. Szinte a világ minden tájáról jelentkezhetnek azok a főiskolások/egyetemisták, akik marketinget tanulnak és az utolsó vagy utolsó előtti évüket töltik az iskolájukban. Több fordulós a verseny, elején egy Egyetemi döntő lesz, ahonnan a nyertesek továbbjutnak az Országos döntőbe. Az Országos döntő nyertesei pedig egyenesen PÁRIZSBA utazhatnak a Nemzetközi döntőbe, ahol a versenyben lévő országok nyerteseivel küzdhetnek meg a végső megmérettetésben, értékes nyereményekért.

Amint már említettem, idén a THE BODY SHOP lett a kiválasztott, és érdekes módon nagyon aktuális ez nálunk, mivel április 3-án kis hazánkban is megnyílik az első The Body Shop márkabolt, az Aréna Plázában.

De a lényeg: KÉRLEK TITEKET, HOGY AZ ALÁBBI KÉRDŐÍV KITÖLTÉSÉVEL SEGÍTSÉTEK A MUNKÁNKAT A VERSENYBEN! Ebben a fordulóban fel kell mérnünk a szépségápolással kapcsolatos preferenciákat, szokásokat, ehhez kérjük TI segítségeteket, főleg azokét akik jártasak a szépségápolás világában. Ezért ér MEGOSZTANI, ezt a posztot, hogy minél több ember szokásait fel tudjuk mérni ezzel a témával kapcsolatban.

Egyébként ezen kívül lesz még egy másik, The Body Shopra összepontosító kérdőív is, amire majd ugyanígy várjuk a válaszokat :)

Válaszaitokat nagyon köszönöm, és hálás vagyok értük!


The Hunger Games - Effie Trinket inspirálta smink



Remélem mindenki hallott már a nagy sikerű Hunger Games (Éhezők Viadala) trilógiáról, ami március 22-től már látható a hazai mozikban is! Aki nem olvasta a könyvet, az SÜRGŐSEN pótolja be, mert tízszeresen lealázza  a Twilight-ot, és igazi vérfrissítés a varázslós/vámpíros/zombis "lovestory"-k után. 

Őszintén szólva már régóta terveztem egy Hunger Games ihlette sminket, de főleg az első könyvben többször felbukkanó Effie Trinket inspirálta variációt szerettem volna elkészíteni. Aki nem tudja, Effie Trinket a 12. körzet úgymond "terelője" és a körzetből kiválasztottak Kapitóliumi képviselője a játékok alatt. Tudni kell róla, hogy a Kapitólium jellegzetes viseletét és sminkjét hordja, ami minden, amit el tudtok képzelni a szivárvány összes színében. A filmben is remélhetőleg több öltözékben fog megjelenni a szerepnek megfelelően. Engem a fenti kép inspirált a legjobban, így lett ez a főleg rózsaszínes árnyalatokból álló smink. (Már egy ideje csak rózsaszínnel sminkelek, ideje lenne már másra áttérnem :DD)



Az elképzelésem mindenképpen az volt, hogy nagyon drámai, nagyon kirívó legyen az egész. Ezért használtam a pirosítót is a kelleténél erősebben és felvittem egészen a halántékomig. A szememen 3 féle árnyalattal dolgoztam: egy matt sárgás rózsaszínnel, egy fényesebb lilával (ez igazából egy sötét és egy világos lila keverére) és egy fényes magentával. Az előbbi sorrendben vittem fel a szememre, a széleket elsatíroztam fehér és fényes világoslila szemhéjpúderrel. 



A szemöldökömet sötétrózsaszín és lila keverékével festettem ki, hogy még kontrasztosabb legyen a megjelenés, végül kihúztam fekete tussal a szemem, és a jól bevált lila műszempillám is feltettem. Az ajkaimra szürkéslila rúzst tettem fel, és egy kis rózsaszínes pigmentet ütögettem az ajkaim közepére. 



Érdekesség még, hogy a film sminkese Ve Neill, Effie Trinket sminkjéhez Paperself műszempillákat használt az egyik jelenet során. A forgatás alatt közel 35 sminkes dolgozott a szereplőkön. Még több kulisszatitokért KATT IDE.




Igazából azt sajnálom, hogy nincs színes parókám, mert avval nagyon bomba lett volna a végeredmény... Na de mindegy, így is jó lett :) Tervezem még egy másik Hunger Games sminket is, még meglátjuk, hogy mennyire lesz időm megcsinálni :)


2012. március 12., hétfő

Hétköznapi Bakik - Rúzs

A Lime Crime határozottan nem riad vissza a színektől (Forrás: juliapetit.com)

Egy ideje már gondolkodom azon, hogy el kéne indítanom egy úgymond "sminkbakis" sorozatot. Nem, nem szeretnék egy nagyon lényegre törő, pontokba szedett "mit szabad, mit nem" posztot, amivel kötelezően követendő példát akarok statuálni. Sokkal inkább szeretném a véleményemet, meglátásaimat, tanácsaimat megírni ezekben a posztokban, és szeretnék kitérni itt minden szépségápolással kapcsolatos hibára, ami egy embernek eszébe juthat. Szerintem sokatokban már felmerültek kérdések, mikor a metrón ülve megláttatok egy valami eszméletlenül ízléstelen sminkkel és ruhával rendelkező egyént, hogy ugyan hogy a fenébe volt képes ezt felkenni magára, vagy miért nem veszi észre, hogy ez a haj/ruha/smink stb. otrombán áll rajta? Velem ez számtalanszor előfordul. Sőt, sokszor odáig megyek, hogy elgondolkodom, vajon ha én sminkelném ki és válogatnám ki a ruháit, hogyan festene ez az illető? Vajon hogy nézne ki, ha egyáltalán ki lenne sminkelve? Azt hiszem, ezek mindenki számára ismerős kérdések. :)

A múlt héten egyik nap vérvörös rúzzsal mentem suliba, tök véletlenül esett erre a választásom, nem is voltam tudatában annak, hogy nőnap volt. Igazából én gyakran nyúlok a rikítóbb, élénkebb rúzsok felé, ilyenkor vagy a dicséreteket kapom, vagy azokat a furcsa tekinteteket, amikből annyira jól le lehet olvasni a kérdést: "Úristen, komolyan vörös/pink/lila rúzs van rajta?" Nem tagadom, imádom mikor ezeket látom a lányok arcán, mert tudom, hogy velük ellentétben én bármilyen színt feltehetek a számra, jól fog állni és jól fogom érezni magam benne. Mielőtt ezt bárki félreértené: nem, nem beképzeltségből mondom, és nem, nem nézek le senkit. Sajnos mindenkinek tudnia kell a szomorú tényt, hogy NEM MINDENKINEK ÁLLNAK JÓL A RIKÍTÓ SZÍNEK! Kész, kimondtam... Ez az igazság. Ahány ember, annyi arc és annyi vonás. Úristen, hányszor láttam már idősebb nőket összekenve mindenféle sminkkel, a "borzalmas vöröstől" kezdve, a "rettentő kék" szemhéjpúderig (mindannyiunk rémálma) minden az arcukon volt. Nemrégiben pedig élőben tapasztalhattam meg, hogy attól, hogy valaki megengedheti magának a 20 000 Ft-os "márnit", még sminkelésben van mit bőven tanulnia, és nem feltétlenül kell meghempergőznie egy lavórnyi Skittles-ben, hogy jól nézzen ki.
És amitől mindig kiver a víz...FEHÉR SZÁJ!! Egyszerűen fúj, fúj, távozz Sátán!! Komolyan, ennél előnytelenebb semmi nincs, mint a fehér száj! Volt már dolgom, mikor a modell alany semmilyen rúzst nem kért a szájára, csak korrektort meg szájfényt, hogy olyan "természetes" bőr színű legyen az ajka. Sőt, egy ismerősöm kifejezetten utálja az ajkának természetes rózsaszínes árnyalatát, és folyamatosan gyöngyházfényű Labelloval próbálja elfedni azt. Én meg csak nézek leesett állal, hogy miért?? Mi baj van azzal, ha természetes rózsaszínes az ajkad? Testszínű meg úgy is lehet valami, hogy nem rakunk rá hullafehér korrektort, hanem megtaláljuk az egyensúlyt a kettő között.

Na de visszatérve az erős színekre. Ez teljesen olyan, mint az öltözködés.  Valakinek baromi jól áll egy bizonyos fazonú ruha, valakinek meg egyáltalán nem. Tehát hiába irigykedünk a modellek ajkain látható élénk színekre, ahhoz, hogy ugyanaz a szín nekünk is jól álljon megfelelő arcberendezés, bőrszín és magabiztosság kell. Igen a magabiztosság is elengedhetetlen. Anélkül az egész nem ér semmit. Hiába áll jól az a szuper lila rúzs, amit a múltkor vettél, ha nem érzed "vele" jól magad, akkor az olyan, mintha meztelenül kiraknának egy focipályányi ember elé. Ha már a magabiztossággal gondok vannak, akkor nem is érdemes az egészbe belevágni.

Forrás: Tumblr


De mi van akkor ha még sem akarunk lemondani az élénk rúzsokról és valamilyen hordható formában akarjuk  őket? Erre is van megoldás.

  • Színezett ajakbalzsamok. Gondolok itt a Labello féle Star Fruits kollekcióra, amiben van epres, meggyes, sárkány gyümölcsös és grapefruitos változat is (Ez utóbbit sehol nem találom évek óta :( ). Ezek mindamellett, hogy hidratálnak, színt is visznek az ajkaknak. A meggyes változat remek alternatíva a vörös rúzsok helyett, két rétegben már elég szép színt ad, és nem vonzza oda úgy a tekintetet, mint egy égővörös rúzs.
  • Színezett, hidratáló rúzsok. 2012 tavaszán ez lesz a legmenőbb, ugyanis ötvözi az ajakápolók hidratáló hatását és a rúzsok vibráló színeit. Jó példa erre a Revlon Colorburst Lip Butterjei. (tesztek ITT, ITT, ITT és ITT) Még a L'Oréal is előrukkol hasonlókkal a közeljövőben ( L'Oréal Colour Riche Lip Balm, L'Oréal Caresse). A MaxFactornál pedig kb 1-2 éve jelentek meg az Xperience kollekción belül a Sheer Gloss Balm-ok, hasonló tulajdonságokkal. Ezek nagyon szépen építhetőek, két húzás már elegendő a majdnem teljes fedéshez, és biztos nem csinálnak senkiből sem bohócot.
  • Ajakfilcek. Használatuk eléggé nagy odafigyelést igényel ( az ajkakat érdemes előtte leradírozni pld.), ráadásul eléggé csúnyán kopnak le a tapasztalatom szerint, viszont pozitívum, hogy nagyon tartósak, és természetes hatásúak. Már szinte minden drogériás márkánál megtalálhatóak (Astor, Catrice, Essence, Rimmel is jön egy ilyennel hamarosan stb.) Érdemesebb olyat venni belőle, aminek a végén van kis ajakbalzsam, ezzel megakadályozhatjuk, hogy minél előbb kiszáradjon az ajakfilctől a szánk. Többféle színben kaphatóak.
  • Szájkontúrceruzák. Már szinte ugyanannyi színben megtalálhatóak, mint a rúzsok, és nem feltétlenül csak az ajkak kontúrozásának funkcióját láthatják el. Én gyakran használom rúzsként is őket. Előnye, hogy kis helyen is elfér, és bőven helyettesíti a matt rúzsokat. Visszafogott vörös ajkakat is lehet készíteni velük, a ceruzával nagyon könnyen lehet építeni a színt, egy kis ecsettel pedig könnyen elsatírozhatóak, így egyszerre elég, ha csak egy picit elsatírozzuk az ajkakon, utána szétoszlatható az ajkak többi részén. Én a legjobban a Catrice Precision Lip Linerjét imádom, de bármilyen más változat is megteszi.
  • Ajakszínezők. Ezek az úgymond "lipstain" -ek, amik általában folyékony állagúak. Már egy cseppnyi is természetes, pirospozsgás színt kölcsönöz mind az orcáknak, mind az ajkaknak. Ezekkel nagyon gyorsan, nagyon könnyen el lehet érni, hogy vérvörös ajkakat kapjunk, viszont könnyen lekopnak. Természetes hatás elérése érdekében a legjobb, ha valóban csak egy-két pöttynyit rakunk a megfelelő területre és azt az ujjbegyünkkel eloszlatjuk. Piros is, szép is, és természetes hatású is.
  • Mi van akkor, ha mindenképpen kell az a rikító pink rúzs, vagy a vérvörös árnyalatú változata? (Okai lehetnek: limitált kiadású (pld: MAC), vagy "nagyonnagyonnagyonkellmég hatudomhogynembiztoshogyjólfogállni") Ha nagyon kell, akkor nagyon kell, nincs mese. De meg kell tanulni a saját javunkra fordítani, mert annak nincs értelme, hogy a fiók mélyén kuksol az idők végezetéig, kihasználatlanul. Legjobban úgy tudjuk az előnyünkre fordítani, ha finoman, pár apró húzással, inkább beleütögetjük a színt az ajkunkba, mintsem vastagon végighúzzuk rajta, majd ecsettel/ujjunkkal (szigorúan tiszta kézzel!) óvatosan elkenjük a szánkon. Így a szín nem lesz olyan intenzív, de alapjában véve mégis ott van, használjuk, és nem vész kárba. Másik opció, ha az előbbinél kicsit erősebben (de nem izomból rányomva) végighúzzuk az ajkunkon a rúzst, majd egy zsebkendővel felitatjuk a felesleget. Minél többször csináljuk ezt, annál jobban fog halványodni a szín. Ezzel beállíthatjuk az optimális árnyalatot számunkra.
Azt mindenképpen még hozzá kell fűznöm, hogy rúzsokból is van MILLIÓ árnyalat, és a leginkább passzolót érdemes kiválasztani. Például vörös rúzsból is van kékesebb, rózsaszínesebb, narancsosabb, sötétebb, világosabb stb. Ha vöröset szeretnénk választani például (de ez igaz más színekre is), fontos eldönteni először, hogy milyen fedésű legyen? Erős? Közepes? Szinte átlátszó? Milyen finishű legyen? Matt? Fényes? Vizes? Csillogós? Bármilyet választasz, nagyon fontos, hogy a megfelelő színt találd el. 
De mi van, ha ez magadtól nem megy? A legegyszerűbb megoldás, ha egy szakembertől kérdezed meg. Én hülyeségnek tartom a mindenféle kis házi praktikákat, mert ezzel az ember nem tud egyértelmű döntést hozni a saját bőrszínéről, és még jobban összezavarodik. Egy kívülálló, főleg  sminkes szakember, aki (feltételezem) jól ismeri a bőrszíneket és bőrtípusokat, az könnyebben megállapítja, hogy NEKED mi áll a legjobban. Hiába ábrándozol matt, rikító magenta rúzsról, ha az egyszerűen az adottságaidból adódóan nem áll jól. Mert például lehet, hogy a magenta nagyon sápasztja a bőröd, vagy túl sárgának mutatja a fogaid. Viszont van a magentának különböző árnyalata, amik közül az egyik, lehet pont a te színed. Ilyenkor bemehetsz a Douglasba, vagy a MAC-be, ahol megkérheted az eladót, hogy mondja meg, szerinte melyik a te bőrszínedhez, arctípusodhoz megfelelő árnyalat. Ki is próbálhatsz velük egy-két színt, igazán nem kerül semmibe. A MAC-ben ilyen szempontból nagyon nagyon jófejek. A próba során érdemes kimenni az üzletből, hogy a természetes fényben is lásd magadon az adott színt. Tudom, közhely, és sokan cikinek élik meg, de ezt pld. a MAC-ben egy fikarcnyi kínos érzés nélkül teheted meg. Mikor ez megvan, már könnyebben mehet a döntés, hogy mi az ami igazán jól áll, és mi az ami felejtős. Nem szégyen szakember segítségét kérni, hiszen általában ha valamihez nincs meg a kellő tapasztalatunk, mindig olyat kérdezünk meg, akinek van, legyen szó betegségről, vagy egy elromlott mosógépről.


Nektek mi volt a legdurvább rúzzsal kapcsolatos sminkbaki, amit láttatok/tapasztaltatok?




2012. március 9., péntek

Daily Make Up - Mint Blown



A tavasz trendszínei között nem csak a pink és a korall, hanem a mentazöld is helyet kapott. Bár ez az árnyalat nem először lett divatos (A Chanel Jade elnevezésű körömlakkja robbantotta be a trendet még 2009 őszén), mégis évszakról évszakra újul meg, és lopja be magát a lányok szívébe. Ez a sminkem is ezt a hullámot lovagolja meg.

Tulajdonképpen teljesen véletlenül bukkantam rá erre az árnyalatra, ugyanis még egy régebbi H&M-es palettámban leltem rá, és egyből megihletett. (A palettát ITT teszteltem.) Igazából nagyon egyszerű az egész. Nem használtam semmilyen mélyítő színt, amivel biztos hatalmas sminkes bakit követtem el, de ilyen gyönyörű színeknél, amik már önmagukban megállják a helyüket, nem szeretem túlbonyolítani. Tehát csak szépen felvittem a szemhéjamra, elsatíroztam a széleit a paletta fénylő hófehér árnyalatával. Fehér szemceruzával kihúztam a vízvonalam, és fekete spirállal tettem fel a pontot az i betűre. Az arcomra egy kevés rózsaszín pirosítót tettem, az ajkam pedig egy barackos, úgymond "creamsicle" árnyalattal dobtam fel (MAC - Jazzed). Annyira kár, hogy ezt nem tudtam napfényben lefotózni, mert sajnos minden nap hajnalok hajnalán kell kelnem, hogy beérjek a suliba, és a sminkem még bőven sötétben készül el. Mindenesetre lehet, hogy a későbbiekben készül belőle egy "remake", ami kicsivel több mindent fog tartalmazni :)

Hello Holo - Hologramos körmök, mert megérdemlem!




Kijelenthetem, hogy imádom ezt a körömlakkot! Bár nem érünk el vele azt az igazi, 100%-ig fedő hatást, de más körömlakkra rétegezve istenien néz ki! Sajnos a képek nem adják vissza, hogy élőben milyen szuper, de azért remélem átjön valamelyest :)

Felhasznált lakkok:
  • Essence Special Effect Topper - 03 Hello Holo
  • MAC Nail Lacquer - Little Girl Type



2012. március 7., szerda

MAC Viva Glam Nicki ajakrúzs

Forrás: Musing of a Muse


Aki kicsit is ismeri a MAC sminktermékeket, az tisztában van vele, hogy a MAC legismertebb kampánya, a Viva Glam, minden évben új, állandó szortimentbe tartozó ajakrúzzsal rukkol elő, melynek arcai híres énekesek, színészek, és közszereplők, akik az AIDS-re magára és annak megakadályozására hívják fel a figyelmet. Ráadásul, a megvásárolt rúzsokból származó teljes bevétel a MAC AIDS Fund-ot illeti, amely támogatja azokat a gyerekeket, nőket és férfiakat, akik ebben a betegségben szenvednek.




Idén Nicki Minaj és Ricky Martin (sokak megdöbbenésére) lettek a Viva Glam arcai. Ricky neve alatt egy ajakbalzsam kerül forgalomba, Nicki-é alatt pedig egy ajakrúzs, ami amolyan igazi "Nicki Minaj"-os. Rózsaszín is, meg nem is, olyan barackos is, meg nem is, de semmiféleképpen sem a megszokott rózsaszín árnyalatot kapjuk. (A tavalyi első Viva Glam Gaga nagyon hasonlít a Saint Germain rágógumi rózsaszín árnyalatára, nekem már emiatt nem is tetszett többek között.)
A hivatalos leírás szerint ez egy "élénk sárgás rózsaszín", satin finishsel. Én még sosem találkoztam ilyen vagy ehhez hasonló árnyalattal, nagyon különleges, már régóta elhatároztam, hogy megveszem, ráadásul nyugodt szívvel, hiszen tudom, hogy az általam kiadott pénz jó helyre megy.




Csomagolás tekintetében annyiban tér el a már megszokott MAC rúzsoktól, hogy Nicki Minaj aláírása szerepel rajta, és piros az egyébként ezüst belső része, ami a kupak alatt rejlik. Illata a már megszokott kellemes vanília. Egy húzásra teljes fedés elérhető vele, a satin finish pedig ebben az esetben félmatt finisht jelent. Tartósság szempontjából nagyon elégedett vagyok vele. Reggel kétszer rúzsoztam ki a szám (rúzs-zsepivel felitatás-rúzs) és így kb délután 6-ig tökéletesen állt, igaz addigra azért egy kicsi igazítás rá fért volna. Késő estére viszont már pont csúnyára megkopott, de összességében nagyon jól helyt állt.




Már most félek, hogy mi történik, ha netalántán elhasználom ezt a darabot, mert ez alatt a pár használat alatt a kedvencemmé nőtte ki magát. Ez a kollekció nem a készlet erejéig, hanem 1 évig lesz kapható a MAC boltokban, szóval 1 éven belül bármikor rendelkezésre áll azoknak, akik vacillálnak a megvételén.