2011. április 30., szombat

Check it & Get it - Maybelline Colossal Volum' Express Cat Eyes Szempillaspirál


Szempillaspirálokkal mindig gondban vagyok, ugyanis nekem kevés és túl egyenes szempilláim vannak, így nehéz olyant találni, ami lehetőleg nem csomósodik be miközben hordom, könnyen felvihető, tartós és szép, íves szempillákat varázsol nekem.  

Ez a szempillaspirál már közel egy hónapja meg van, csak úgy lekaptam a polcról egy "na jó, végső soron ez is megteszi!" felkiáltással, és így már nagyjából van egy kialakult képem róla. A keféje nagyon vékony és ívelt, kicsi sörtékkel, aminek az lenne a lényege, hogy könnyen beférkőzik a legapróbb szálakhoz, szétválasztja azokat és a kialakításának köszönhetően a külső szemzugban elhelyezkedő pillák is "kapnak a festékből", így lesz a használójának cicaszemeket idéző tekintete.






Az első tapasztalatom a Cat Eyes-nál, hogy az ecset túl sokat vesz fel a festékből, így szinte összeragasztja a pilláim. Ráadásul maga a festék számomra túl folyékony, plusz még a spirál szerkezete is olyan bután van kialakítva, hogy nem segíti egyáltalán a felvitelt. Az apró sörték nem igazán választják szét az összeragadt szempillákat. Tulajdonképpen miért jó, ha ilyen kicsinek vannak kialakítva? A hosszabb sörte sokkal jobban szétválaszt és jobban kezelhető vele a felvitel. 




Maybelline szempillaspiráloknál azt figyeltem meg, hogy kb 3-4 hónap múlva lesz megfelelő az állaguk, addig olyan folyósak és semmilyenek, hogy azon semmi sem segít. Pont ezt tapasztaltam meg a The Falsies-nál is, aminek az spirál részének kialakításával egyáltalán nem voltam megelégedve, de mára, talán mivel a festék maga is kicsit "szárazabb" lett, sokkal jobban fel tudom vinni a pilláimra, mint előtte. És igen, a csomagolásra az van ráírva, hogy 6 hónapig lehet használni a kibontás után, de ha abból a 6 hónapból 4 hónapig konkrétan "használhatatlan", akkor hogy is van ez?


Lényegében nem egy rossz választás a Maybelline Colossal Volume Cat Eyes, de véleményem szerint elég felejtős, így ha esetleg nem végszükség esetén kéne szempillaspirál, akkor inkább keress más félét, például MaxFactor vagy L'Oréal márkájút, ha viszonylag olcsóbbat keresel és inkább adj ki rá többet, mint sem hogy megvegyél egy olyat, aminek meg kell várnod a "beérését", de olcsó (Kb. 1500 Ft).

Rövid Hírek - William herceg és Kate Middleton esküvője




Végre eljött a nagy nap! Ki gondolta volna, hogy már ennyi idő eltelt a lánykérés óta? Tegnap volt a nagyszabású esküvő, amit a BBC-n néztem, ugyanis nagyon irritál a magyar adókon a fölösleges fecsegés, és a millió reklám. Nem bántam meg a döntésem, mert a BBC-n végigkövethettem az elejétől a végéig az eseményeket. Na de térjünk át a lényegre, még pedig Kate-re!






Az ara, mint utólag kiderült egy McQueen kreációt viselt, melynek tervezője Sarah Burton volt. Mondanom sem kell, Sarah a tökéletes álomruhát tervezte meg. Se nem fodros, se nem csillogós, se nem gicces, se nem ordenáré. Gyönyörű szép csipke ujjú és felsőrészű darabról van szó, egy elegáns, nem túl hosszú uszállyal és visszafogott fátyollal. Elaléltam, mikor megláttam a menyasszonyt! :)  Amúgy az egész ceremónia annyira bájos volt, egyáltalán nem tűnt se Will, se Kate túl komolynak. Sőt, sugárzott róluk a boldogság! A britek természetesen őrjöngve ünnepelték az ifjú párt. Számomra megdöbbentő volt, hogy ennyi ember kinn volt az utcákon, az erkélyjelenet résznél pedig szabályosan futottak az emberek, hogy lássák az első csókot! Nagyon megható és romantikus volt ez az esemény, mind a pár, mind a britek részéről. :)



Egyébként Andi írta twitteren, hogy Kate saját maga készítette el a sminkjét, sőt, még a haját is! Ez bizonyította be számomra, hogy Kate egy egyszerű, szimpatikus teremtés, aki nem híve a cicomának és méltón lehet Diana utódja. Reméljük, hogy házassága viszont nem lesz kudarc. :)

Ui: Az esküvői "bulin" viselt ruhája is meseszép :))


És a ráadás...

Hát nem cuki? :D



Forrás: dailymail.co.uk

2011. április 27., szerda

Nail Design - Blue Ombre

A sminkelés mellett rettentő nagy gondot fordítok a körmeimre. A szép köröm mindent elárul a gazdájáról, én ezt vallom, és ehhez tartom is magam, hiszen egy-egy kivétellel ( pld: vizsgaidőszak) szinte mindig ki van festve a körmöm! Imádom a rikító, feltűnő, élénk lakkokat, legfőképpen ilyesmi színeket lehet látni a kezemen, de akadnak olyan napok, amikor inkább az egyszerűség híve vagyok a körmök terén is. Ilyenkor egy testszínű körömlakk is nagyon ízléses tud lenni.

Most egy olyan technikát mutatok be, ami számomra is új, bár már jó ideje ismerem, köszönettel a YouTube szépségguruinak, ez pedig nem más, mint az átmenetes lakkozás, vagyis az "ombre nails". Nem tudom, hogy mennyien ismerik a technikát, de azért biztos, ami biztos, leírom, hátha ezzel segítek egy-két kíváncsi lánykának. :) Tehát nézzük a felhasznált eszközöket:



1.) Átlátszó körömlakk (Aki kicsit igényesebb, külön szerezzen be alap és fedő lakkot, vagy olyan lakkot, ami használható alapként és fedésként is, aki nem, annak elég egy sima átlátszó körömlakk. Én az Astor Power3 alapozó- és fedőlakkot használtam)

2.) Két vagy három, különböző színű körömlakk ( Lehetőleg egy sötét, meg egy világos változata egy adott színnek. Én 3-mal dolgoztam: egy világoskék H&M-es lakkal (Aquatini), egy csillogós, kicsit színváltós tengerkék Orly-sal (It's up to Blue) és egy fényes sötétkék H&M-es körömlakkal (Spending Cash with Carl) )

3.) Sminkszivacs (Mindenképpen háromszög alakú legyen, mert azzal könnyebben fel lehet vinni a színt, és pontosabban lehet dolgozni.)

4.) Műanyag/üveg edényke (Vagy bármi, ami később lemosható, ugyanis ebbe fogjuk önteni a színeket, és innen "itatjuk fel " a sminkszivaccsal.)

5.) Körömmatrica vagy körömnyomda (Ez opcionális, és főleg azért jó, mert ha esetleg úgy érzitek, elrontottátok vagy nem lett túl egyenletes az átmenet, de annyira nem lett rossz, hogy leszedjétek az egészet, akkor tudjátok ezzel ellensúlyozni az apróbb hibákat, amik a körömnyomda/matrica hatására nem lesznek olyan feltűnőek.)

Miután meg vannak az eszközeink, el is kezdhetjük! :)


1.) Első lépésben szépen letisztogatjuk a körmeinket körömlakklemosóval, hogy ne maradjon semmilyen körömlakk maradvány, vagy egyéb szennyeződést. Ahhoz, hogy elkerüljétek, hogy lakk menjen a körmötök szélére, ragasztózzátok körbe a körmötöket, így nem jártok úgy mint én, aki fél óráig tisztogatta az ujját egy körömlakk lemosóba mártogatott fültisztítópálcikával.



2.) Ezután szépen lelakkozzuk az átlátszó körömlakkunkkal a körmeinket. Ez a lépés azért fontos, mert így egy bázist képezünk a körmünkön, a színek élesebben mutatnak majd és remélhetőleg a lakkozás is tovább fog tartani 2 napnál. :)


3.) A következőkben felvisszük a világos alapszínt 2 rétegben. Itt feltétlenül fontos, hogy a két réteg között min. 15 perc száradási időt hagyjunk, (de ez függ a körömlakk minőségétől és állagától) ugyanis, ha egymás után, gyorsan húzzuk fel a rétegeket, az átmenet felfestésénél fel fogjuk "tépni" az alsó rétegeket a szivaccsal és kezdhetjük elölről az egészet. Azt meg ugye senki sem akarja...


Első réteg

Második réteg

4.) Most jön a legnehezebb, ugyanakkor legszórakoztatóbb része a procedúrának! Sajnos ennél a résznél az elkészítés folyamatát elfelejtettem rögzíteni, így utólag mutatom be, hogy nagyjából, hogy néz ki ennek a menete. Előre is bocsi :(

Tehát fogjuk a kis műanyag vagy üveg, vagy bármilyen edénykénket és szépen egy-egy cseppet öntünk ki a két sötétebb színünkből ha három színből dolgozunk, vagy ha két színnel, akkor értelemszerűen csak 1-ből. Vigyázni kell arra, hogy lehetőleg ne túl közel öntsétek ki egymáshoz, nehogy egybefolyjanak a lakkok.

Ezután fogjátok meg a szivacsotokat, és az élesebb ( a 90°-os sarkát, ha  úgy tetszik) óvatosan mártsátok bele a közepesen sötét színbe, ha két színnel dolgoztok, ha eggyel, akkor a már kiöntött színbe. Fontos, hogy lehetőleg keveset vegyetek fel a szivacsra, különben elfolyik a körmökön a lakk. 



Aztán óvatosan a körömvégekre nyomkodjátok rá a színt úgy, hogy a végekre több festék jusson, majd lefelé haladva, kicsit egyenletlenül, kevesebbet juttassatok a körmökre. Ezt ismételjétek meg addig, amíg nem tetszik az eredmény. Próbáljatok gyorsan dolgozni, mert hamar ragadós lesz a lakk, ha szárad.

Bocsi, hogy csak utólag, a már kész körmön mutatom meg! :(
Mikor készen vagytok, ismételjétek meg a második színnel is,ha három színnel dolgoztok, de ott ügyeljetek arra, hogy lehetőleg ne folyjon egybe az előző színnel a sötétebb, így próbáljatok kicsit feljebb, a körömvégnél nyomkodni a színt, semmint a második lakk vonalán. Én az egyik körmömnél elrontottam sajnos, ebből is látszik, hogy először csináltam. :/ Ennél a technikánál gyakorlat teszi a mestert, tehát minél többet csináljátok, annál jobban fog menni, ráadásul hosszú körmön sokkal látványosabb ez a technika, mint a röviden!


5.) Amikor elégedettek vagytok a végeredménnyel, a tartósság érdekében fessétek át a körmötöket egy fedőlakkal, így biztosítva, hogy tartós lesz a munkátok, és nem pattogzik le a következő napon a lakk. Ha esetleg valami apró dolgot elrontottatok, a hibás részre ragasszatok körömmatricát vagy mint az én esetemben, használjatok körömnyomdát! Én nagyon szeretem, ugyanis ha már egyszer elsajátítottátok a technikáját, baromi egyszerűen és gyorsan izgalmas mintákat tudtok a körmötökre varázsolni. Na de hogy hol kaptok ilyet? Vehettek az Essence-nél, ott viszont nagyon szegényes a felhozatal a minták terén, így én nektek a KONAD körömnyomdát ajánlom, amit vagy a http://koromdiszites.hu oldalon találhatjátok meg, ahol részletesen le van írva a nyomda használata, és rendelhettek is, vagy keressetek rá az eBayen, hiszen biztos olcsóbban tudtok hozzájutni ezekhez eszközökhöz.

Mikor már minden meg van, a végeredménynek így kell (körülbelül :D ) kinéznie:

Körömnyomda nélkül (igen, a gyűrűsujjamnál rontottam el a mintát :D )

Körömnyomdával

Nekem végtére is tetszik a kész mű, még ha kicsit itt-ott el is rontottam, viszont a nyomdával szuperül kikorrigáltam a kisebb hibákat, így elégedett vagyok. :) Próbáljátok ki ti is, próbálkozzatok bátran!

2011. április 24., vasárnap

Editorial - The Bridal Issue



Mindenki lázban ég áprilisban! Már boldog-boldogtalan tudja, hogy április 29-e az a nap, amikor az angolok munka helyett izgatottan otthon, a TV előtt ülve várják William herceg és Kate Middleton világraszóló esküvőjét, melyek szinte az egész világon közvetíteni fognak. Szerencse, hogy aznap nekem nem lesz sulim, így biztos követni fogom az eseményeket, már csak Kate titokzatos esküvői ruhája miatt is! A British Vogue ennek örömére májusi számában a boldog aráknak, és a mesés, habos ruháknak szánt a főszerepet. A címlap 3 különböző változatban jelent meg, melyeken felváltva Natalia Vodianova, Freja Beha Erichsen és Lara Stone hamvas arca virít.

Nem tagadom, én is ugyanolyan álmokat kergetek, mint a legtöbb hölgy társam: fehér színű csodaruha, hintó, kastély, 500 meghívott, rózsa, finom ételek, hajnalig tartó tánc. Ám már avval is tisztában vagyok, hogy ezeknek az óhajoknak meg van az ára, így ideje korán elhatároztam: egyszerű, kis esküvő lesz, nem fogok sok pénzt áldozni a megszervezésére, talán még a sminkem és a hajam is magam fogom csinálni, de egy biztos: nem fogok spórolni az esküvői ruhámon! Az biztos, hogy csak olyan ruhában megyek az oltárhoz, amiben 100%-ig királylánynak érzem magam :)

Na de térjünk vissza a Vogue-ra. Már több helyen is láttam, hogy kiposztolták ezt a bizonyos editorialt, amiben csodálatosabbnál csodálatosabb esküvői ruhákat vonultatnak fel a modellek tűzoltók, légikísérők, rendőrök társaságában. Talán a legjobban a Dior csoda és a Jenny Packham remekmű tetszik a legjobban. :)



Forrás: Ourfashion


És ha már esküvő, akkor sminkek: a Beauty rovatban tanácsokat adnak menyasszonyoknak a tökéletes esküvői look kialakításához egészen a hajtól a pirospozsgás arcig. Nekem az editorialban megjelenő sminkek is nagyon tetszenek, mindegyik modellen a bronzos szemsmink és a korallos, pinkes rúzs dominál, amik finomak és elegánsak, mivel egy ilyen eseményen inkább a visszafogottság az elsődleges. A következőkben összegyűjtöttem pár lookot a kifutókról, amelyek szerintem bármelyik menyasszony viselhet szégyenkezés nélkül a "Nagy napon".

Valention Spring 2011 Haute Couture



Burberry Spring 2011 Ready-to-wear

Versace Spring 2011 Ready-to-wear

Dolce & Gabbana Spring 2011 Ready-to-wear

Dolce & Gabbana Fall 2011 Ready-to-wear

Chanel Spring 2010 Ready-to-wear


Forrás: Style.com

Ezekből a képekből is lejön, hogy úgy gondolom, a minimális, visszafogott, kicsit bronzos, barackos-rózsaszínes smink a legideálisabb egy menyasszonynak, legyen az most vagy 10 év múlva. Végezetül pedig egy ideális beauty lista következik a fent látható sminkek elkészítéséhez:

wedding



2011. április 23., szombat

Check it & Get it - Make Up Factory

Ha sminktermékekről van szó, nagy valószínűséggel előbb kapok a rúzsok és szájfények után, mint a szemhéjpúderek után. 2 héttel ezelőtt a Müllerben viszont úgy döntöttem, muszáj ezen a helyzeten fordítanom, Így akadtam rá a Make Up Factory termékeire és megnéztem milyen felhozatal van ezen a téren. Az volt a baj, hogy annyi szép színt kínált a polc, hogy képtelen voltam eldönteni, hogy lilát, rózsaszínt, zöldet, vagy valami föld színt válasszak. Végül is ennél a kékes-zöldes árnyalatokkal rendelkező palettánál maradtam, melynek sajnos nincs fantázia neve, csak száma, ami a 34-es.





A paletta 4 színből áll: egy zöldeskék, egy babakék, egy égkék és egy hófehér szín található benne. Mindegyik nagyon puha textúrájú, könnyen felvihető, és egészen halványan is ugyanolyan gyönyörű a színe, mint vastagon felvéve. Mind a 4 szín fényes, kicsit metálos, így a szemhéjon szinte "világít", természetesen csak a jó értelemben :) Tartósságát is csak dicsérni tudom, egyáltalán nem mozdul el, nem mászik a szemem különböző zugaiba. A kipróbálásnál nem raktam a karomra sem alapozót, sem szemhéjbázist, de ezek nélkül is vibráló, élénk színekben pompáztak az árnyalatok.


Egyik nap csináltam vele egy sminket is, amiben mind a 4 árnyalatot felhasználtam. A mozgó részére a szememnek felvittem a babakék árnyalatot, a szemhéjráncba a zöldeskéket, a külső szemzug ívébe az égkéket, a belső szemzugba a fehéret. Az eredmény magáért beszél. :)





Ára kb: 4500 Ft, ami lehet kicsit drága a drogériákban megkapható olcsóbb termékekhez képest, de ha belegondolunk, hogy egy darab MAC szemhéjpúder 3500 Ft körül van, ez pedig 4-et is tartalmaz, ráadásul rendkívül pigmentált, így igazán megéri az árát.

2011. április 19., kedd

Kedvencek - Jön a nyár!

Favourites

Úgy gondoltam, hogy elindítok egy olyan rovatot, amiben megosztom, hogy mik azok a termékek, amiket szívesen látnék a sminkes polcomon, hiszen minden lánynak vannak álmai és vágyai. Én viszont nem a szőke hercegről álmodozom, hanem olyan termékekről, amiknek már csak a puszta látványuktól is elalélok. :) Tehát itt az első szett, és mindegyikhez egy rövid személyes véleményt is fűznék.

1. Lancome Teint Miracle alapozó

Már régóta szemeztem vele, de először tegnap próbáltam ki, és azt hiszem szerelmes vagyok! Könnyű, folyékony állaga, kellemes illata elbűvölt. Gyönyörű szépen illeszkedett a kiválasztott szín a bőröm színéhez és első látásra és próbálásra, nagyon finoman fedő alapozónak tűnik. 10 000 Ft körüli ára húz vissza attól, hogy megvegyem, na de majd talán egyszer ... ;)

2. Clinique Moisture Surge Tinted Moisturizer SPF 15 alapozó

Vadiúj termék a piacon. Mostanában kezdtem el érdeklődni a színezett hidratáló alapozók iránt, ugyanis van egy hasonlóm Avonosban, amit nagyon szeretek, de szívesen kipróbálnék egy felsőbb kategóriás márka verzióját. Élőben ezt is tegnap nézegettem meg, és valóban könnyű, puha tapintásra, szagtalan is, legalábbis én nem éreztem az illatát, mikor kipróbáltam. Egy valami miatt húz vissza attól, hogy megvegyem, hogy a Douglasban valahogy túl sötétnek látszott a kézfejemen még a legvilágosabb szín is. Persze ahhoz, hogy megtudjam, hogy mutat az arcomon, ki kéne próbálnom ott is, de tegnap nem igazán volt rá időm :S Mindenesetre szívesebben megismerném közelebbről :)

3. Marc Jacobs Daisy Eau So Fresh EDT

Ennek a parfümnek a korábbi változatát a Daisy-t már 1-2 évvel ezelőtt szagolgattam, és megállapítottam, hogy tetszik és tetszik! A Daisy Eau So Fresh egy újabb verziója az eredetinek, de mivel ez EDT és nem EDP (tudjuk a különbséget ugye?) ezért ez egy visszafogottabb, finomabb illat. Jó hír az, hogy Nagypapám rákérdezett milyen parfümöt szeretnék, hogy hozzon magával ( Ő Franciaországban él) és egyből rávágtam, hogy EZT KÉREM! Tehát már csak 2 hetet kell várnom, míg ki is próbálhatom Daisy-t :)

4. Chanel Le Vernis Mimosa, Morning Rose és Beige Petal körömlakkok

Az biztos, hogy körömlakkokban a Chanel verhetetlen! Olyan elképesztő színekkel rukkol elő minden évszakban, hogy csak ámulok és bámulok! A legújabb 2011-es nyári kollekcióból (Les Fleurs d’Été de Chanel) valóak ezek a körömlakkok, Magyarországon a közeljövőben biztos kapható lesz a Douglasban és a hasonló üzletekben. Az a gyönyörű kanári sárga, élénk pink és halvány rózsaszín ámulatba ejtő. Viszont sajnos ez valószínűleg csak álom fog maradni :(

5. MAC Surf, Baby! pirosító

A MAC nyári, nagyszabású Surf Baby nevezetű kollekciójának része lesz ez az igéző, korallos-barackos színűpirosító. Tetszik, hogy a márka néha napján becsempész egy ilyen nem csak tökéletes színű, de tökéletes kinézetű terméket az épp aktuális kollekciójába, az pedig végképp bejön, hogy nem a megszokott fekete csomagolásban lehet majd kapni. Mit mondjak még róla? KELL.


6. MAC Lustre Drops folyékony bronzosító

Szeretem a fehér bőröm, se télen, se nyáron nem akarok megválni tőle, de mikor megláttam, hogy újra fogják árulni a Lustre Drops folyékony bronzosítót, sőt állandó termékké tették, kicsit elszorult a szívem azért, hogy miért nincs napbarnította (vagy szolárium barnította ? :D) bőröm. Ez a kétségbeesésem is addig tartott míg meg nem győztem magam, hogy a Lustre Drops-ot nem csak a barna bőrű lányok használhatják, mivel a Pink Rebel árnyalat kifejezetten a világosabb bőrűeket szolgálja, fényes, csillogó, hamvas hatást hagyva a bőrön. Azt hiszem már a következő évi ösztöndíjamnak is búcsút mondhatok ... :D


Hát ennyi volt mára, ha összegyűlik még pár kedvenc, biztos posztolni fogom :)

2011. április 18., hétfő

Daily Make Up - Pink Caramel

A hétvégén a barátom diplomaosztóján voltam, így próbáltam egy olyan sminket csinálni, ami egy kicsit különlegesebb, de még sem túl színes, túl kirívó, hiszen mégis csak egy ünnepségen fogok részt venni, nem egy házi buliban.




Már előző nap megszületett a gondolat a fejemben, hogy egy rózsaszínes-barnás szemsminket készítek el, így nem is vesztegettem az időt. A szememre főként egy 88 shimmer palettát használtam, szempillaspirálnak Maybelline Colossal Volume Cat Eyes-t, szemhéjtusként Maybelline Lasting Drama Gel Eyeliner-t, pirosítóként MAC Giggly-t, rúzsként az Avon Színmegújító Ajakrúzst Latte árnyalatban.




Először egy halvány rózsaszín színt vittem fel a szemem egészére, majd erre "pakoltam rá" egy aranyló, sötétebb rózsaszínt, amit a szemöldököm felé elsatíroztam. Ezután egy fénylő csokoládébarna szemhéjpúdert satíroztam el a szemhéjráncban, egészen kifelé, a külső szemzugnál kicsit cicásra alakítva az ívet. Majd a rózsaszín és a barna közé egy kicsi aranyló festéket vittem fel, és mostam egybe a kettőt. A szemöldök alá pedig egy fénylő barackos árnyalatot dolgoztam el, csak úgy, mint az alsó szempilla vonalnál. Fekete szempillaspirállal kifestettem a szempillámat, aztán egy gél állagú szemhéjtussal húztam egy sötét, íves vonalat a szempillák tövében. Az arcom egy könnyű, hidratáló alapozóval alapoztam le, az arccsontomra pedig halvány rózsaszín pirosítót vittem fel, végül az ajkaimat egy világos, krémes barna árnyalattal emeltem ki.



Én teljesen elégedett voltam a végeredménnyel, és azon a napon nagyon sokan meg is dicsértek! Hát igen, a smink varázsa :)

Check it & Get it - Maybelline Eyestudio Lasting Drama Gel Eyeliner 24h


Eddig úgy gondoltam, szemhéjtus csakis a klasszikus formában lehet használni. "Mit nekem gél állagú szemhéjtus? Hülyeség! Képtelenség azt használni! Mi? Hogy ecsettel felvinni? Na még csak azt kéne!" Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben, de mikor Vikusz tanácsot kért tőlem, hogy milyet válasszon, ugyanis szívesen kipróbálná, elgondolkodtam. Rengeteg videót láttam youtube-on, ahol vagy MAC Fluidline-t vagy egy más márka gél állagú szemhéjtusát használták és az egekig dicsérték, hogy mennyire tartós, mennyire jó, mennyire sokoldalú. Én meg csak néztem és kételkedtem.

Tehát így éltem-éldegéltem, míg nem múlt hét csütörtökön be nem tévedtünk az újonnan megnyílt Europeumban a Müllerbe. Az már egy más tészta, hogy én még sosem jártam Müllerben, de amit ott tapasztaltam, az túlszárnyalta minden fantáziám. Igazi, európai színvonalú drogéria ( bár erre ez a szó elég semmitmondó, hiszen a játékoktól a hajfestékeken át, az ételekig minden megtalálható ott) olyan, amit az ember max. akkor lát, ha Bécsbe vagy Németországba ruccan ki. Tehát le voltam nyűgözve, Vikusszal egyetemben és egyből belevetettük magunkat a sminktermékekkel teli polcok forgatagába...és ott találkoztam vele. Sötét színű, krémes állagú, kis helyen is elfér... Ő a Maybelline Lasting Drama Gel Eyeliner!




Csak hétvégén volt szerencsém kipróbálni a terméket, tesztelni pedig a mai napon teszteltem és el kell mondanom, hogy a végeredmény lenyűgöző! A kipróbálás során délután kb 4 óra körül tettem fel a szememre, meglepően könnyen és precízen tudtam használni a hozzátartozó ecsettel és egészen estig kitartott rajtam. Egy problémám van és volt a Lasting Drama Gel Eyelinerrel: a hozzáadott ecset formája nem igazán praktikus egy ilyen típusú termékhez, egy vékonyabb ecsettel sokkal könnyebben lehetne irányítani a vonalat, amit húzunk vele, mert így volt egy pár alkalom, mikor elrontottam a pontosan rajzolt vonalat, ráadásul sokszor olyan "hülyén" szedi fel a gélt, hogy kevesebb anyag van az egyet csúcsán, de sűrűn összegyűlik az ecset alján. Jó hír viszont, hogy a felvitelből adódó problémák csakis az ecsetet minősítik, de nem magát a tust!



Én a Black Pink Diamonds (06) fantázianevűt választottam, ami azért különleges, mert nem csak egy sima fekete szemhéjtusról beszélünk, hanem olyanról, amiben kicsi, rózsaszínes csillámok vannak benne, így különleges megjelenést kölcsönöz szemünknek, ha felkenjük. Ma úgy kb. reggel 6 körül sminkeltem ki vele magam, és ezen a napon loholtam ide-oda, szálltam fel buszra, villamosra, tűzött a nap, okmányirodában várakoztam, tehát mozgalmas életet éltem, és amint hazajöttem, belenéztem a tükörbe és igen meglepődtem: A szemhéjtus úgy állt a szememen, mintha most festettem volna ki magam! Tudni kell azt is rólam, hogy a szemhéjam eléggé "rálapul", mint egy kapucniként a szememre, így mindig egy jó adag szemhéjbázist kell felkennem, hogy ne folyjon szét a szememen a smink idő előtt. Ebből adódóan a legtöbb, nem vízálló szemhéjtus egyszerűen képtelen megmaradni a szememen 5 óránál tovább, bázis ide vagy oda. A Lasting Drama Gel Eyeliner viszont úgy áll ott, mint a cövek!
Mindezek ellenére mégis tudok egy kis negatívumot mondani róla: dörzsölés hatására nagyon könnyen lejön, szinte darabosan, így tanácsos nem dörzsölgetni, vakargatni a már szépen kisminkelt szemet, mert egy pillanat alatt oda lesz a varázs.


A kipróbálás napján

8 óra mászkálás után


Összességében, teljesen elégedett vagyok ezzel a szemhéjtussal, az biztos, hogy rendszeresen fogom használni, pedig az Essence vízálló folyékony szemhéjtusom volt eddig az übercsoda az életemben. Bár ránézésre elég kicsinek tűnik a tégely, de igazán nem kell sok anyag két szem kihúzására, így egy biztos sokáig örömet fog nekünk okozni. 2400 Ft körüli ára talán kicsit húzósnak tűnik, de szerintem megér egy próbát :)