FőoldalTesztekSminkekKöröm DesignInspirációKapcsolat
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alverde. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alverde. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 24., kedd

2014-es nyári kedvenceim


Ahogy már régebben is említettem, nem vagyok a kedvences posztok rendszeres írója, hiszen a kedvenceim nem szoktak havonta cserélődni, általában évszakok szerint cserélgetem vagy veszem elő ismét azokat a termékeket, amiket éppen akkor a legmegfelelőbbnek tartok. Persze van úgy, hogy becsúszik pár újdonság és kiállják az idő próbáját, így válnak az aktuális kedvenceimmé. Most pár ilyen darabot szeretnék bemutatni és egyúttal mini tesztek sokaságának keretein belül írni róluk.




MAC Matchmaster alapozó: Sokáig nem használtam a hétköznapokban alapozót, mert túl nehéznek találtam őket, ezért inkább maradtam a BB vagy CC krémeknél. Ezt gyökeresen megváltoztatta a Matchmaster. Ennek az alapozónak az érdekessége, hogy a bőr színéhez igazodik felkenve, ezért a kínálatban nincsenek is sárgás és rózsaszínes tónusú darabok. Könnyű, kicsit folyós formula, közepes fedés és matt finish jellemzi. Számomra tökéletes!

MAC Mineralize Skinfinish - Blonde: Kakukktojás a többi között, hiszen ez egy limitált darab volt még 2-3 éve. Ugyanakkor csak most fedeztem fel újra magamnak, csodás rózsás fényt ad az arcnak, és nem csak highlighterként, de pirosítóként is remekül funkcionál. Igazi üde, nyári színt ad az arcomnak.



Beauty Blender: Miután megvettem a Real Techniques Miracle Complexion Sponge-ot, a BB utánzatát, teljesen szerelembe estem a szivacsos alapozóeldolgozásba. Ezért ki szerettem volna próbálni, hogy az őrületet elindító Beauty Blender vajon mitől tud többet, mint az őt másoló darabok. Hát ég és föld a különbség, azt kell, hogy mondjam. Bevizezés előtt icipici, még egy tojásnál is kisebb, de a bevizezést követően felszívja magát és hatalmasra nő. Én vizesen szeretem használni, és mióta ezt használom, sosem volt gondom azzal, hogy csíkos lett volna az alapozásom vagy a száraz részeken megakadt volna a festék. Így pillanatok alatt megvagyok az alapozással. A Real Techniques változat is ugyanilyen jól szuperál, de a BB még annál is jobb!




Alverde Kézápoló Olaj: Tesztelésre érkezett hozzám ez a termék a DM-től és már az első kipróbálásnál szerelembe estem. Ahogy a neve is elárulja, ez nem egy hagyományos kézápoló termék, hiszen nem krém alapú, hanem olaj, amit egy pipettával a tenyeredbe csöppentve kell a kezeden eloszlatni. Nagyon hamar beszívódik, ami a nyári melegben egy igen hasznos tulajdonság, azonnal kifejti ápoló hatását és az illata... az illata ISTENI sárgabarackos! Kell ennél több?




L'Oréal Paris Volume Million Lashes So Couture: Nem gondoltam volna, hogy a Clump Defy után lesz más drogériás szempillaspirál, ami ennyire elvarázsol. A So Couture-nek viszont sikerült. Szilikonos sörtéivel remekül szétválasztja, hosszítja és dúsítja a pilláim és meglepően tartós is, nem folyik el és nem morzsolódik le. Most ő az első számú spirál, amit rendszeresen használok.


MAC Extended Play Gigablack Lash: Második kedvenc spirálom, ám ő igencsak összeragasztja a pillákat, ezért jobb szeretem vagy a So Couture-rel együtt hordani vagy csak az alsó szempillákon. Ugyanis ennek a spirálnak a keféje rendkívül vékony, így a nehezen elérhető részekkel is gond nélkül elbánik.



Essence Colour Flash Volume Mascara - 05 Miss Lila Deleila: Szerintem már nincs olyan lány, akit ne ért volna el a színes szempillaspirálok szele. Az Essence Colour Flash spiráljai nagyon szuper és olcsó alternatívák erre, igazán élénkek felkenve, bár a nap végére azért megkopnak. Aki picit fel szeretné dobni a sminkjét, de nem szeretné teljesen elvadulni, annak szuper választás ez a lila például, mert még bőven benne van a komfortzónában. Hajszínezőként is egész jól működik, de érdemes óvatosan dolgozni vele, mert összeragasztja a hajszálakat, ha túl sokat teszünk belőle.
Ezek lettek volna az én nyári kedvenceim idén. Nektek melyek a kedvenc nyári sminktermékeitek?


2013. június 19., szerda

TESZT - Alverde 2013 Tavaszi Újdonságok II.



Ahogy ígértem, itt a második része az Alverde újdonságok bemutatásának. Két termék maradt ki az előző posztból, egy 2in1 arcpír és ajakszínező, és egy dúsító szájfény, gondoltam őket jobb külön venni a többitől, mivel ezek képezik a tesztelésre érkezett termékek közül az igazi sminkes vonalat.

2in1 arcpirosító és ajakbalzsam - 30 Light Apricot


Ez a kis termék egyszerre használható az orcákon és az ajkakon is, ami elsőre nagyon csábító, ám a kipróbálás alkalmával kiderült róla egy-két turpisság. Egy apró, letekerhető tetejű tégelyben bújik meg, amit én nem tartok a legjobb megoldásnak, hiszen így elég nehézkes az ujjakkal (pláne hosszú körömmel) hozzáférni, úgy hogy ne menjen a körmöm alá a krém. Ecsettel persze ez nem probléma, de csak nem fogok minden egyes alkalommal az ecsettel bajlódni, ha például az ajkamra akarom kenni, ugye?

A "Light Apricot" árnyalat egyébként egy nagyon szép enyhén barackba hajló rózsaszín, nagyon apró csillámokkal megspékelve, ami szép fényt és kellemes színt ad az orcának. Állagra pont megfelelő, szépen építhető és könnyen eloszlatható. Tartóssága viszont nem egy nagy dobás, vannak ennél tartósabb krémpirosítóim is. 

Balra: vastagon felkenve / Jobbra: eloszlatva

Az ajkakon ugyanakkor egyáltalán nem működik az, ami az orcákon egész jól. Sajnos ez a szín túlságosan sápadtnak és természetellenesen világosnak tűnik felkenve, de ez még a legkisebb probléma. A gond az, hogy rettentően szárítja az ajak bőrét, nem szép látvány pláne, ha valakinek amúgy is cserepes az ajka. Szóval, ha kifejezetten krémpirosítónak hirdették volna ezt a terméket, nem pontoztam volna le ennyire. Ám ez a multifunkciós dolog nem működik ennél.

Nálam 6/10 pontot ér.

Maximize Effect Szájfény - 10 Sunburst



A Maximize Effect szájfény dúsító hatást és csillogást ígér már az első használat után. A 10,5 ml terméket tartalmazó tubus a szokványos Alverde dizájnt kapta, nem vetekszik egy high-end márka csomagolásával, de hát nem is ezt vártuk tőle. A Sunburst árnyalat egy nagyon durva, sötétnarancs szín, amin kicsit meglepődtem, mert egyáltalán nem tudnék egy hétköznapi embert elképzelni egy ilyen színnel mászkálni az utcán. Lehetett volna ez jobb is, valami pasztellesebb narancs, de sajnos nem az. Nekem személy szerint, egyáltalán nem tetszik.



Felkenve pedig még feltűnőbb. Maga a szájfény nagyon erősen pigmentált, vastagabban felkenve szépen kibontakozik ez a nagyon durva narancssárga, de így meg rettentően feltűnő és nem a jó értelemben. Vékonyabban felkenve sem javít az összképen. Arról nem is beszélve, hogy a dúsító hatást se nem éreztem, se nem láttam. Nem tudom, egyszerűen engem nem fogott meg, és ahogy mondtam, elképzelni sem tudom, hogy máson jól mutatna ez az árnyalat. Persze a Maximize Effect szájfények többi színei a képek alapján sokkal viselhetőbbnek tűnnek, szóval nekem csak ezzel az eggyel van a bajom. 



Illata nem olyan kellemes, mint a S-He szájfénynek, amit még régebben mutattam nektek, ennek kifejezetten gyógyszer szaga van. És sajnos most jön az igazi fekete leves: felkenve iszonyatosan szétfolyik az ajkakon. Én szeretem, ha egy szájfény nem ragad, hanem inkább könnyebb állagú, de ez ebben az esetben meg már túlzás. Pláne egy ilyen színnél, ahol nagyon hülyén néz ki, ha felkenés után pár perccel már olyan, mintha baracklekvárt ettem volna egész nap. Bio ide vagy oda, nekem ez a termék egy elég nagy FAIL, a S-he narancs szájfénye több szempontból is elveri.  

2/10 pontot kap.

Szóval mindent összevetve, amikre a leginkább kíváncsi voltam, azok okozták a legnagyobb csalódást számomra. Pedig én akarom szeretni az Alverde termékeket, de az az érzésem, hogy a bio imázs megőrzésére törekvés a minőség rovására megy. Ugyanakkor van tőlük egy-két igazán jól működő cuccom, szóval nem lehetetlen valami jóra lelni az Alverde pultoknál :)

A termékeket a Drogerie Markt bocsátotta tesztelésre, de ettől a véleményem még 100%-ig őszinte :)

2013. június 8., szombat

TESZT - Alverde 2013 Tavaszi Újdonságok I.



Megint azon szerencsések közé tartozhattam, akik a Dm jóvoltából kipróbálhatták az Alverde új szortimentjének pár darabját. Nagyon megtisztelő, hogy megkaphattam a lehetőséget a tesztelésre, és örülök is neki, mert így én magam is jobban képben leszek olyan márkákkal is, mint például az Alverde, amelyeknek az állandó termékeiből eddig még nem vásároltam egyet sem. Összesen 5 termék érkezett hozzám, ezekből most 3-at fogok bemutatni, a többiről pedig egy következő posztban fogok írni.

Aki esetleg nem ismerné a márkát, annak fontos megjegyeznem, hogy az Alverde kizárólag ellenőrzött natúrkozmetikumokat kínál, amik magukon viselik a NaTrue nemzetközi standard logóját, így bizonyítva, hogy ellenőrzött natúrkozmetikumot tartunk a kezünkben. Továbbá a termékek egy része vegán is, ami azt jelenti, hogy az adott kozmetikum nem tartalmaz semmilyen állati eredetű összetevőt. Az állandó kollekcióban szinte minden megtalálható a szempillaspiráltól az alapozón át a rúzsokig, és rendszeresen megjelennek limitált kiadású kollekciók is a márkán belül. 


Az állandó szortiment idén áprilisban egy kis vérfrissítésen ment keresztül, így rengeteg új termék került ki a Dm üzletek, Alverde állványaira. Köztük vannak kézápoló krémek, szájfények, ajakszínezők, sminkfixáló spray, folyékony és tégelyes alapozók, továbbá szemkörnyékápoló stift, szemhéjszínezők és dúsító szempillaspirál is. Én többek között a következőket kaptam mindebből:

Alverde Color & Care 2 in 1 alapozó - 10 Vanilla & Cream


Mikor megláttam a csomagban, nagyon megörültem ennek az alapozónak, nagy elvárásaim voltak vele szemben. A termék azt ígéri, hogy "alapoz és ápol is egyben, bio jojobaolajjal és bio shea vajjal". Kinek nem keltené fel ez az érdeklődését? Az alapozó pumpás, 20ml-es kiszerelésben érkezik, nagyon egyszerű az adagolása, praktikus a csomagolása. Ugyanakkor sajnos az alapozó teljesítménye hagy kívánni valót maga után.




Az "alapozó" elnevezést enyhe túlzásnak tartom, ugyanis a fedése NULLA, a kettős formulából a fehér, hidratáló krém jobban érvényesül, és épp csak egy pici alapozó keveredik közé, aminek a bőrre felkenve már semmi látszata. Szóval ebben az esetben a "színezett hidratálókrém" megnevezés sokkal találóbb lenne, bár még ez sem definiálná pontosan a termék rendeltetését. Ápoló hatása viszont egészen kellemes, gyorsan beszívódik a bőrbe és nagyon puhává teszi azt. Az illata ugyanakkor nagyon erős, bár ez minden egyes Alverde termékre jellemző.

Előtte
Utána

Ha pontoznom kéne, akkor ez 3/10 pontot ér.


Alverde 2 in 1 Körömápoló Balzsam


A 2in1 körömápoló balzsam egy aprócska tégelyben érkezik, és kinézetre is jópofa ezzel a zöld-fehér örvénnyel a közepén. Nagyon praktikusnak tartom ezt a kiszerelést, mert így simán be lehet dobni a táskába, és akármikor elő lehet venni, ha szükség van rá. A balzsam jojoba és egyéb értékes olajokat tartalmaz, amik "puhává varázsolják a bőrt", továbbá "gyulladáscsökkentő hatással rendelkeznek és a köröm egészséges növekedését segítik elő". 

Nagyobb változást nem vettem észre a használatánál, de kétségtelen hogy kicsit puhábbá tette a köröm körüli száraz bőrt. Nem hiszem, hogy egy problémásabb körömbőr esetén ez lenne az ápolás legjobb módja, mert kiemelkedően jónak nem mondanám. Azért el lehet használgatni, de újra már nem venném meg.

5/10-et adnék neki.


Alverde Éjszakai Koffein Szérum Szempillákra



A kapott termékek közül ez a kedvencem! A leírása szerint "értékes olajokkal és szömörce héjából kinyert viasszal erősíti és regenerálja a szempillákat". A 8 ml-es kiszerelésű tubus nagyon egyszerű dizájnnal rendelkezik, de ezzel a fehér csomagolással megkülönböztethető könnyedén a többi szempillaspiráltól . Használata pofonegyszerű, csak a kefével végig kell simítani vele a pillákat lefekvés előtt és kész is. Amit a legjobban szeretek benne az az illata. Nagyon finom mandulás, minden egyes használat alkalmával öröm és boldogság jár át, ha megszagolgatom :D

Március környékén

Június 08. 

Lassan már egy hónapja használom, és meg kell mondjam, valóban érzem a hatását. A szempilláim sokkal ruganyosabbak, erősebbek, mindenképpen van a különbség a mostani és a használat előtti állapot között, ha látványban nem is, de a szempillafestés során mindenképpen. Azt sajnálom egyedül, hogy nem tartalmaz olyan összetevőket, amelyek serkentik a szempillák növekedését - legalábbis a leírása ezt nem említi - ami még nagyobb pozitívum lenne. 

Összességében azért 7/10 pontot érdemel tőlem :)

Sajnos árat egyikhez sem tudok mondani, de amint információt kapok róla, feltétlenül frissítem vele a posztot.

Következő alkalommal a maradék termékeket mutatom be, amik között lesz egy 2in1 pirosító és ajakszínező illetve egy dúsító hatású szájfény.

A termékeket a Drogerie Markt bocsátotta tesztelésre, de ettől a véleményem még 100%-ig őszinte :)


2012. június 27., szerda

Alverde Nude&Flash szájfény - 10 Satin Rose





A héten már megjelentek a drogériák polcain az Alverde legújabb "Nude&Flash" kollekciójának termékei. Ez a kollekció - ahogy a neve is sugallja - a természetes színeket dicsőíti, a rúzsoktól egészen a szemöldökceruzáig. Muszáj volt visszafognom magam, mert bár imádom ezeket a természetes árnyalatokat, már egy egész kis gyűjteményem van ilyenekből, szóval csak ennél az egynél darab szájfénynél maradtam és ezt hoztam magammal haza.

A Satin Rose fantázianevű szájfény egy nagyon finom, halvány rózsaszín árnyalat, benne apró, arany csillámokkal, ami igazából az ajkakon annyira nem látszódik élőben, a fotón is csak elég halványan. Nekem a termék csomagolása abszolút tetszik, annak ellenére, hogy eléggé retro, de a lekerekített végek és ez a kicsinyke méret összességében megvett engem (és ezáltal én őt :D). Az applikátora a már jól megszokott stílusú, semmi extra, könnyen fel lehet vinni vele a kívánt mennyiséget.



Maga a szájfény elég érdekes, ugyanis állagra én nem mondanám tipikus szájfénynek, inkább egy krémes ajakrúzsnak. Illata engem a vaníliás sütire emlékeztet, de van benne egy enyhén műanyagos vonal is. Ez nem kellemetlen, de ettől még nem lesz az a tipikus "Úristen, annnnnyiiraaaa jóó illatúú ez a cucc!" felkiáltással illetett kozmetikai termék sem. Felkenve engem kicsit "sápaszt", túl világos az ajkam természetes színénél elsőre, de egy idő után teljesen megszoktam, természetes, kicsit hideg rózsaszín árnyalatot vesz fel az ajkamon, így nem is annyira rossz. Nem szárít, én legalábbis nem éreztem, tartósságra is egész jó.

Lényegében én szeretem ezt a terméket, tipikusan olyan, ami táskába való. Bárhol előkaphatod, felkenheted és nem hibázhatsz vele, hiszen teljesen halvány, természetes fényt kölcsönöz az ajkaidnak. Kb. 1299 Ft-ba kerül, ami bár nem egy nagy összeg, de valahogy az ár-érték aránya a terméknek így nincs nagyon összhangban.



2011. november 21., hétfő

Alverde Mademoiselle kollekció



A múlt héten bementünk az Árkádba, hátha már kirakták az új kollekciókat a drogériák polcaira. Nagy szerencsénkre mind a Rossmannban, mind a DM-ben fel voltak töltve a polcok, így az új trendkiadások is elen voltak. Nagyon megörültem mikor megláttam az Alverde legújabb Mademoiselle kollekcióját, mivel már az előzetes beharangozók alapján is baromi kíváncsi voltam rá. Végülis, hazajött velem két rúzs és két pirosító, ezeket fogom bemutatni :)



Külsőre, csomagolást tekintve irtózatosan édes megoldást választottak, bár a papírtok nem éppen a táskabarát megoldás, egy hevesebb mozdulat és esik szét az egész, szóval ha lehet táskába ne dobáljuk be. Én személy szerint imádom az ilyen megoldásokat, a kis masni irtó cuki, ráadásul a papírcsomagolás által sokkal könnyebb összességében maga a termék. Ez főleg a pirosítókra igaz. Ja és mi van a jól megszokott Alverde illattal? A rúzsoknak egyáltalán nincs semmi zavaró mellékíze ill. illata, így nem kell egész nap a tömény édes geijlséget a szánkban éreznünk. A pirosítóknak viszont egy annyira kellemes, lágy illatuk van, hogy nem győztem szagolgatni őket :D Viszont nem kell megijedni, az arcra felkenve nem lehet érezni.

Bal: Nude / Jobb: Rosé


Kezdem a rúzsokkal. A kollekcióban 3 rúzs található, de a bordó színű valahogy nekem túl "öreges" volt, így a Nude és a Rosé színeket választottam. A Nude egy kicsit narancssárgás szín, a swatchokon sokkal sötétebbnek tűnik, mint az ajkakon, ott ugyanis valóban szépen igazodik az ajkak színéhez, gyönyörű, természetes hatású. Először mikor a kézfejemen kipróbáltam, nagyon hasonlított az Avon Prefect Peach színéhez, kivéve, hogy ebben az esetben nincs csillám a rúzsban, sokkal inkább fényesebb, vizesebb hatású.

Bal: Nude / Jobb: Rosé


A Rosé is hasonlóan a Nude-hoz vizesebb, krémesebb állagú, színben nagyon hasonlít a Manhattan 53K árnyalatához. Színre egyáltalán nem rózsaszínes, inkább tejfehér az ajkakon, így ezáltal meg a textúrája által eléggé beül a ráncokba, szóval nem mindenkinek áll túl jól ez a szín, eléggé sápaszt. Ráadásul nekem a szájkontúrom is elég rendesen kihangsúlyozza, ami nem túl jó.

Strapabíró képessége ezeknek a rúzsoknak nem a legjobb, jó ha 2 órát kibírnak az ajkakon.

A pirosítókra nagyon kíváncsi voltam, mivel az egyik kedvenc pirosítóm is Alverdés, és mindig is kerestem az ennek megfelelő párját. Nem állíthatom, hogy ezekben megtaláltam, viszont nagyon esélyesek, hogy átvegyék az irányítást a pirosító rangsorban.

Bal: Rosé / Jobb: Péche


Kétféle pirosító van a kollekcióban: egy barackos árnyalat, a Péche és egy fáradt rózsaszín árnyalat, a Rosé. A Péche kicsit selymesebb, fényesebb textúrájú, mint a másik, és ezáltal nagyon szépen kiemeli az arccsontot, sötétebb bőrűek bátran használhatják highlighterként. A Rosé viszont egy kellemes, természetes pírt ad az arcoknak, nem kirívó egyáltalán. Mindkét pirosítót könnyen el lehet dolgozni az arcon, tartóssága szempontjából átlagos. 

Bal: Rosé / Jobb: Péche


Nekem nem, de lehet másoknak gondot fog okozni a pirosítók mérete. Ugyanis ez nem a megszokott tenyérnyi méret, sokkal inkább egy átlagos mono szemhéjpúder méretű, szóval a nagyobb ecsetekkel elég bajos lesz kibányászni egy arcra való adagot. Kisebb fejű pirosító ecsettel viszont ez nem jelent problémát.

A kollekcióban ezeken kívül található két színben tus, púder, ami számomra egy hatalmas kérdőjel, ugyanis ezzel a csomagolással lehetetlen elvinni bárhova is. Ezek mellett még van 3 színben szemhéjpúder, amik nem valami fantáziadúsak, lila, bézs és szürke árnyalatokat rejtenek. A szájfények nagyon hasonlóak a rúzsok színeihez, de csillámosak. Ráadásként pedig ugyanolyan csomagolásban kaphatunk krémparfümöt is. Sajnos már nem emlékszem, hogy ennek milyen illata van, csak remélni tudom, hogy olyan, mint a pirosítóknak.