2011. október 14., péntek

Halloween - Neon Doll (Jeremy Scott 2011 F/W kifutó smink)



Néha van az úgy, hogy keresgélek, nézegetek a neten, aztán valami olyan csoda képbe botlok, hogy egyből beleszeretek a képi világába. Na pontosan így volt ebben az esetben is. Teljesen véletlenül találtam rá a 2011-es őszi/téli Jeremy Scott backstagében készített werk fotókra, ahol a modellek csodás neon sminkjét készítették éppen. Valahogy egyből megtetszett ez a kislányos underground stílus a neon szemsminkkel és a neon színű copfokkal. Már hónapok óta el akartam csinálni ennek a mintájára az én verziómat, de csak most volt rá elegendő időm is rá, hogy elkészítsem.




Kiindulásképpen a fenti képet használtam fel alapul, meg kell mondanom, imádom az ilyen képeket, nem tudom levenni róluk a szemem :)
Először felkentem az arcomra a kedvenc alapozóm (BB krém, mi más!!) utána jöhetett a szemhéjbázis majd elkentem rajta egészen a szemöldökömig a NYX Jumbo Eye Pencil Milk elnevezésű fehér színét. Ez adta az alapot. Először a Sleek Acid paletta neonsárgája került a szemhéjam egészére, majd a szemránctól egészen a szemöldökömig a neonzöld és a khaki szín keverékét vittem fel. A sárga és a zöld közötti éles vonalat elsatíroztam, közé neon narancssárga csík kerül, majd egy csillogó zöld színt vittem fel a zöld alapra a Sleek Circus palettából. 





Az alsó vízvonalamra fehér szemceruza került, majd az alsó szempillasor tövébe élénk türkizkék szemceruzával éles vonalat húztam. Ezt a vonalat a Sleek Circus paletta ciánkékjével még élénkebbé tettem. Szempillákat szempillaspirállal befestettem, szemhéjam tussal kihúztam majd felkerült a drámai műszempilla, alulra pedig szemhéjtussal kis szempillákat rajzoltam ezután elmaszatoltam fültisztító pálcikával. Miután evvel kész lettem, az arcomra a MAC MSFN Light púderét használtam, majd a Sleek Oh So Special paletta Boxed színével kontúroztam az arcom, a köntúrozást követően halványan a Sleek Santorini pirosítójával adtam színt az arcomnak. Az ajkamra Lime Crime Chinchilla árnyalat került, és így lett kész a smink :)




Imádom ezt a sminket, olyan vidám és bohókás, főleg így összecopfozott hajjal együtt! Szerintem Halloweenre is simán elmenne ez a look, így biztosan ki lehet tűnni a sok vámpír és zombi közül :D

2011. október 13., csütörtök

Nyereményjáték EREDMÉNYHIRDETÉS!!



Eljött a nagy nap! Most végre megtudhatjátok kik a dupla nyereményjáték nyertesei!

A blogon játszók közül, az aki a Catrice körömlakkot, szemhéjpúder quadot és a Manhattan szájfényt nyerte nem más, mint....:


 



ÉÉÉÉssss a Facebook-on zajló játék nyertese, aki a Dolled Up Factory gyűrűt nyerte:






Tehát a két nyertesünk: RITA és THÜNDÉRKE BLOGJA!!!

Gratulálok nektek! Kérlek titeket vegyétek fel velem a kapcsolatot a bartosnita@gmail.com címen!

2011. október 10., hétfő

OPI x Katy Perry - Teenage Dream



Tudom, már ezer éve kijött ez a kollekció és tudom, biztos mindenki hallott róla, de én csak a napokban jutottam hozzá ehhez a fantasztikus lakkhoz. Mikor kijött ez a kollekció, azonnal beleszerettem a Teenage Dreambe. Aztán volt olyan szerencsém, hogy rengeteg helyen láttam már, de valahogy sosem vitt rá a lélek, hogy meg is vegyem, nem is  értem miért. Aztán a Glamour napokon a Westendben mászkáltam, és újra rám mosolygott ez a kis lakk, és éreztem, hogy most már nem mehetek haza nélküle. :)



Nagy szerencsém volt, mert előttem egy anyuka a tizenéves lányával nézegette a lakkokat, és pont azt a mintát nézegették, amin az ÉN kiszemeltem volt. Természetesen nem tudták eldönteni (és meghatározni) melyik lakkot akarják, és mikor én alattomosan kivettem a választottam, ők keresgélték a lakkot, de nem tűnt fel nekik, hogy az az én kezemben van :D Aztán megjött az eladó hölgy, és vagy egy évszázadokig tartó eszmecsere zajlódott le, mivel az anyuka és lánya képtelen volt elmagyarázni, hogy melyik lakkot akarják: a repedezőset vagy a csillogós rózsaszínt. Nagyon szurkoltam, hogy ne szúrják ki a lakkom, mivel már az volt az utolsó darab a pulton, de szerencsémre abban a pillanatban rám nézett az eladó hölgy a tipikus " Miben segíthetek?" nézéssel és én rögtön rávágtam, hogy "Ezt a lakkot kérem!" HÁHÁ, WIN!! Tehát ez a Teenage Dream története, még a neve is passzol az egész sztorihoz :D

Középső ujj és gyűrűsujjon alap nélkül, a mutató és kisujjon az Avon - Perfectly Flesh alappal


Természetesen tudtam, hogy nem csalódhatok ebben a körömlakkban, hiszen már az üvege alapján is csodálatos. Kipróbáltam a lakkot magában és az Avon nude színű Perfectly Flesh lakkjára rákenve is, az eredmény nem sokban tért el, talán a nude lakkon jobban kijött a rózsaszínes árnyalata a Teenage Dream-nek. Egy szóval: IMÁDOM!!! Folyamatosan bámulom a körmömet, ami úgy hiszem egy csodálatos körömlakk ismérvje :)

Jajj és elhatároztam (megint), hogy megnövesztem a körmeim, hogy csupa csodás mintát készítsek rájuk! Alig várom :)) Addig is ízelítőnek és inspirációnak ezt az oldalt nézegetem: beautopia.onsugar.com

2011. október 7., péntek

Halloween - Peacock



Mindig is szerettem a Halloweent. Mikor kisebb voltam, a barátnőim rendszeresen szerveztek Halloween-i bulikat, ahol ha nem is öltöztünk be, de nagyon jól elszórakozgattunk és szeánszokat ültünk. A farsangok is ugyanilyen heves izgalmat okoztak számomra, mindig is meg akartam nyerni a legjobb jelmez díját, de sose sikerült :( Sajnos se a Halloweent, se a farsangot már nem ünneplem beöltözve, pedig ezek a legjobb alkalmak arra, hogy kicsit őrültködjünk. :)



A mostani sminkem, bár nincs hozzá körítés, csak a smink, Halloweenre készült. Egyik órán merült fel bennem a gondolat, hogy vajon milyen sminket készítsek el erre a neves alkalomra, ami nem vámpír vagy halott menyasszony. Így jutott eszembe az, hogy a páva tollának mintázatát fogom magamra festeni. :) Nem mondom, az elején fogalmam nem volt, hogy merre, meddig és hogyan csináljam, de ahogy haladtam lassan körvonalazódott bennem a dolog, míg végül elkészült a nagy Mű. 



Mivel a mintázaton van a hangsúly, a számra csak egy halvány rózsaszín rúzs került, ajakbalzsammal megszépítve, és mind a halántékomra, mind az orcámra fényes rózsaszín pirosítót tettem, hogy még egy kis extrát csempésszek bele a "jelmezbe" :) Maga a pávatoll minta nagyon egyszerűen készült el. Zöld, türkiz és sötétkék színű pöttyöket tettem ide oda a szememen, majd szemhéjtussal apró vonalakat húzogattam, ezek alkották a tollak formáját. Az alsó szempillasor tövét pedig sötétkék szemceruzával húztam ki, majd satíroztam el.



A végeredmény szerintem csodaszép lett. Ha ehhez fel kéne öltöznöm, szerintem egy egyszerű fekete A vonalú ruhát vennék fel, a hajam egy alul összefogott kontyba tenném, lelapítanám a hajam, és talán valamilyen pávatollas fejpántot is feltennék, hogy teljes legyen az összkép :) Aki a visszafogott Halloween-i jelmezeket kedveli, annak tuti választás ez a smink.






2011. október 6., csütörtök

Daily Make Up - Nubile

Tudom, már biztos unhatjátok a sok natúr sminket tőlem, de ígérem holnap igyekszem előrukkolni valami színes, Halloweent idéző kis érdekességgel :) Most viszont ezt a kis bejegyzést a Nubile paint potomnak "ajánlom", ezzel készítettem el a következő sminkem:


Ma rutin vizsgám volt (jelentem: ÁTMENTEM :)) ), utána pedig rohantam a suliba előadásra, tehát valami egyszerű, de mégis érdekes és szép sminket szerettem volna elkészíteni. A Nubile paint pot volt az alap, erre a Shale szemhéjpúdert vittem fel, majd az Avon supershock Plumful szemhéjceruzájával kihúztam a szemem, hogy kicsi színt is vigyek az egészbe. Az orcámra Benefit Georgia került, a számra a Kinda Sexy rúzs. Egyszerű, de nagyszerű. :)



Zsákmány - MAC Nubile Paint Pot, Rain of Flowers körömlakk és Lovely díszítő lakkok

Pár nappal ezelőtt Vikusszal elmentünk az Arénába egy kis nézelődésre, meg természetesen beszerezni az aktuális kedvenc lakkunk, a Rain of Flowerst. Szerencsére nem üres kézzel jöttünk ki a MAC-ből, Vikusszal tartott az előbb említett lakk és egy pirosító, velem pedig szintén a körömlakk és a Nubile paint pot, a legújabb Posh Paradise kollekcióból.




Nekem még sosem volt ezelőtt paint potom, és valahogy hitetlenkedve olvastam a beszámolókat arról, hogy milyen remekül működik szemhéjbázisként. Mikor megláttam a Nubile-t azonnal beleszerettem a barackos, csillámos fényébe és miután az általam kinézett pirosító nem volt készleten, így ezt vettem meg. Meg kell mondanom, hogy egyáltalán nem bántam meg. Ez a termék valami zseniális. Iszonyat gyorsan megszárad, utána alig lehet leszedni a bőrröl. (Természetesen sminklemosóval könnyen lejön, annyira azért nem ipari ragasztó szintű :DD ) 



Tegnap ki is próbáltam és lenyűgözött. 8 órán keresztül gyönyörűen fennmaradt az amúgy olajos szemhéjamon, sőt még tovább is, ha le nem mostam volna. Még a Too Faced Shadow Insurance-t is túlszárnyalta. (Amit így utólag nagyon megbántam, hogy megvettem. Nap végére egy merő "mocsok" ül a szememen, ha ezt használom :/) Magában is egy gyönyörű színről beszélünk, ez a barackos fény nagyon illik a bőrömhöz, de egy barnás szemhéjpúderrel kombinálva is megállja a helyét. Csillagos ötös. :))




A Rain of Flowers körömlakk is a Posh Paradise kollekció tagja. Első ránézésre ez egy szépséges sötétlila körömlakk, kék és lila csillámokkal. Igazából pont emiatt tetszett meg nagyon. Mikor itthon kipróbáltam, be kell vallanom, elég csalódott voltam, ugyanis a második réteg felfestése után a csillámok szabad szemmel alig látszódnak, csak akkor, ha napfényben, egész közelről nézve vizsgálom őket. Viszont az ilyen fényviszonyok közt remekül mutat a körmökön.



Igazából vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Mert nekem egy körömlakknál inkább a kinézete az elsődleges, mint a tartósság, vagy a formula, és a Rain of Flowers-től nem azt kaptam, amire vágytam. Gondoltam arra, hogy továbbadom, de még ezt a döntésem megfontolom, mert  lényegében ez egy nagyon különleges lakk, amitől kár lenne megválni.



Végezetül beszabadultunk a Rossmannba és beszereztem 4 db Lovely körömdíszítő lakkot, mert eddig még nem volt nekem ilyen vékony ecsetű lakkom. Előtte már Vikusznál kipróbáltam az arany színű csillámosat és egész tetszett az eredmény. Így tehát az alap fekete és fehér színeken kívül az aranyat és az ezüstöt is megvettem. Utóbbival pöttyöztem ki a gyűrűsujjam körmét, hogy kicsit feldobjam az egészet.

Végezetül még annyit, hogy a MAC-ben megláttam valami csodaszép szemhéjpúdert, a Stars n' Rockets-t, ami nagyon hasonlít az Essence Holographic kollekcióból a LIL@C szemhéjkrém színére, szóval lehet a Glamour napokon azt is megszerzem magamnak :)

2011. október 3., hétfő

Hollywood Classics - Brigitte Bardot



Következő alanyom a "Hollywood Classics" sorozatból, az 50-es, 60-as évek francia származású szexszimbóluma, Brigitte Bardot.

Őszintén szólva, sosem foglalkoztatott Brigitte Bardot személyisége, így nem igazán néztem utána tüzetesebben milyen filmekben szerepelt, és egy filmjét sem láttam még soha, viszont mint karakter nagyon megfogó jelenség. Párizsban született 1934-ben. Kezdetben a balett karrierjére koncentrált, később modellkedett, aminek köszönhette színészi karrierjét. A "Crazy Love" c. filmben debütált, majd későbbi férje Roger Vadim által világsztár lett. Komoly színészi tehetségét a legjobban az "...És Isten megteremté a nőt!" c. alkotásban csillogtatta meg, ami nemzetközi sikert aratott. Bardot 1973-ban vonult vissza a színészettől és a csillogástól, azóta állatvédő aktivistaként tevékenykedik a mai napig. Ő és Marilyn Monroe voltak az első olyan színésznők, akik szexuális vonzerejükkel, és nőiességükkel hódították meg a filmnézőket, melyben nem volt semmi mű, csak csupa természetesség. Érdekesség még, hogy a mindenki által ismert Serge Gainsbourg számot a "Je t'aime...moi non plus" -ben felcsendülő érzéki női hang, Brigitte Bardot-é volt eredetileg, ám a színésznő nem egyezett bele a dal közzétételébe, így Gainsbourg újra felvette, ezúttal Jane Birkin-nel, ami hatalmas siker lett Európa szerte.



Brigitte Bardot sminkjét szerintem nem is kell túlságosan körülírni: feketén keretezett cicaszemek és érzékien dús, testszínű ajkak jellemzik. Én is ezen a vonalon igyekeztem haladni, és főleg a szemekre tettem a hangsúlyt, az ívesen meghúzott tusvonallal (Bár a bal szemem nagyon elkezdett könnyezni :/ ). Ugyanakkor az ajkak "megformálása" volt a legizgalmasabb dolog, szerettem volna tökéletesen ugyanolyan ívet adni, mint ami a képen található. Örömmel jelentem ki, hogy azt hiszem sikerült. :)







 
A sorozat előző részei:
Audrey Hepburn