2012. december 31., hétfő

Bye 2012, Hello 2013!



Itt vagyok én, az egyszerű, hétköznapi valómmal. Csak egy kis szempillaspirál, pirosító, ajakszínező és a kedvenc felsőm van rajtam, nem igazán viszem a mai napot illetve estét túlzásba. Nem fogom nagy buliban tölteni a szilvesztert, csak kettesben leszünk a barátommal, pont mint tavaly. Még élénken él bennem a z előző szilveszter, mintha tegnap lett volna. Emlékszem, hogy nagyon szépen kifestettem magam, csinibe öltöztem, mindezt befotóztam (körömmel együtt) és kiposztoltam a blogra. Emlékszem, akkor még egy kis porszemnek éreztem magam a blogvilág rengetegében. Az első szilveszteri posztom volt, és fogalmam sem volt, hogy 2012-ben mi várhat rám és a szerelemgyerekemre. Meg kell hogy mondjam, csak csupa jó. Úgy érzem, 2012 a pozitív élmények kezdete volt, remélem 2013 is hasonló jókat fog tartogatni számomra. :)

Részt vettem két PR eseményen, megnyertem egy sminkversenyt, meginterjúvolt Magyarország egyik legnagyobb online magazinja, végre ott dolgozhattam és olyan környezetben, ahova mindig is vágytam, a Kreatív Kedd csapatának tagja lettem, továbbá a StreetFashionBudapest egyik beauty bloggerének választottak, és még sok-sok nagyon jó dolog történt velem. Minden apró siker hatalmas örömöt jelentett számomra, és tudtam, hogy igen, tartok valahová. Szerintem ezt a sok szépet mind a PinkCandyPop-nak köszönhetem és annak, hogy nem adtam fel, nem térítettek el, nem ijesztettek meg és a kisebb szünetek ellenére is rendületlenül, és komoly változtatások nélkül folytattam a blogot. Ígérem, hogy folytatni fogom 2013-ban is.

Nem szeretnék semmilyen nagyobb összefoglalót írni, pláne nem elkiabálni a terveimet a jövőre nézve. Majd lesz, ahogy lesz és alakul, ahogy alakul. Viszont arra számíthattok, hogy sok szép és izgalmas sminket fogok még a jövőben készíteni a magam és a ti örömötökre is. Én ezt imádom, ez éltet, és emellett ha esik, ha fúj keményen kitartok. "Nem adom fel." Ez lesz a mottóm 2013-ra.

Sikerekben gazdag boldog újévet kívánok Nektek, váljon valóra az összes álmotok, és csupa jó dolgok történjenek veletek is 2013-ban :)

2012. december 29., szombat

A csodalakk - Moyra Nr. 99

Egészen eddig két darab Moyra lakkom volt összesen, amik annyira azért nem nőttek a szívemhez, de nem tartom olyan rossznak sem őket. A napokban viszont szert tettem erre a potom 300 Ft-os Moyra körömlakkra, ami valami eszméletlenül gyönyörű. Igazi színváltós, csillogós csoda, amit természetesen normálisan lefényképezni sem lehet. Ezt élőben kell látni. A száma a 99-es, én a Duna Plazaban, az aluljáró szinten vásároltam, de tuti bárhol megtalálható. A teljes fedéshez minimum 3-4 réteg kell, én azért biztosra mentem és az Essence "Grey to be here" lakkját használtam alapként. Érdekes lakk ez a Moyra, ugyanis az alapszíne ilyen szürkés kék, de ahogy megcsillan rajta a fény, egyszer arany, egyszer rózsaszín és lila színben tündököl. Körömlakk mániákusoknak szinte kötelező!





Ezen a körmömön nincs Essence alap, csak magában a Moyra, 3 rétegben




Monster High Sminksorozat I. - Abbey Bominable



Be kell vallanom nektek, hogy szerelmes vagyok. Ráadásul egy olyan dologba, amiért már biztos mindenki kinevetne, hiszen túl öreg vagyok már hozzá. Helló, Nitu vagyok és imádom a Monster High-t! Egyszerűen az összes karakter annyira bájos és egyedi benne, mindegyikük rendkívül szerethető és nem mellesleg eszméletlenül trendi ruhákban mászkálnak. Már végignéztem két nagy mozifilmet és az összes web epizódt a YouTube-on, így ez az őrületem még magasabb fokra hágott. Annyira megihlettek ezek a tündéri figurák, hogy úgy gondoltam egy általuk ihletett sminksorozatot csinálok. Ennek első részében Abbey Bominable, a Yeti lányának sminkjét készítettem el.




Abbey karaktere imádnivaló, szinte a legkedvesebb számomra. Elsőre egy hideg, kimért szörnynek tűnik, de igazából egy nagyon értelmes, inkább megfontolt, mint távolságtartó személy, és emellett jó humora is van. Az összes szörny közül ő a legmagasabb, bőre kéken csillog, és a jég illetve a fagy kontrollálására képes. Sminkje nagyon jól passzol kék bőrszínéhez, főleg a halványlila és a rózsaszín dominál benne. Én is ezt a stílust igyekeztem megragadni, amit indigókék szemöldökkel és hatalmas pillákkal kereteztem. A pillák direkt ilyen eltúlzottak és nagyok, bár visszanézve, lehet le kellett volna vágnom. Ennek ellenére a csukott szemes képeken sokkal jobban néz ki így. 

Először egy egészen halványlila szemhéjfestéket vittem fel a szemem egészére, majd e fölé pirosas-pinkes árnyalat került, végül a határokat sötétlilával mostam el, és az éles vonalakat elsatíroztam. Ráadásként egy  irizáló, kékes szemhéjpúdert is eloszlattam a lila alapon, ezzel idézve fel Abbey lágyan csillogó bőrét. Ezután jött a tus és a szempillaspirál, végül a műszempillák. Be szerettem volna az arcomat festeni kékkel, de mivel minden próbálkozásom kudarcba fulladt, ezért hagytam így az egészet. Az arcomat kontúroztam és nagyon odafigyeltem, hogy a stratégiai pontokat highlighterrel kiemeljem. Az ajkamat is igyekeztem eltúlozni és csókosabbá varázsolni, végül kis szarvakat is rajzoltam rá, pont ahogy a rajzfilmben van. A végére a szőke paróka már csak ráadás volt. :)





Arc:
  • Skin79 Triple Function BB krém
  • MAC Mineral Skinfinish Natural - Light
  • Sleek Face Form paletta - Light
Szem:
  • Artdeco Pure Minerals szemhéjbázis
  • NYX Jumbo Eye Pencil - Milk
  • Lime Crime Palette d'Antoinette - Ribbonesque
  • Sleek Circus paletta
  • Glamour Doll Eyes pigment - Tattooed /szemöldökön/
  • YSL Pure Chromatics Spring 2013 Palette nr.14 - Azurite
  • Catrice Liquid Liner Waterproof
  • Lancôme Hypnôse Doll Eyes szempillaspirál
  • H&M műszempilla
Ajkak:
  • MAC Viva Glam Nicki ajakrúzs
  • CK ajakrúzs - 124 Mesmerize
  • Illamasqua Precision Ink - Scribe

2012. december 24., hétfő

Zöld rúzsban Karácsonykor?! - Lime Crime Serpentina ajakrúzs




Nem szeretem a szokványos, kiszámítható dolgokat, pláne ha sminkelésről van szó, így idén száműzni fogom a vörös rúzs és natúr szem kombót az ünnepi vacsorán. Ugyanis most nálam a legnagyobb It a legújabb smaragdzöld rúzsom! El nem tudom mondani, hogy milyen gyönyörű ez a szín, és a festett vörösségemhez is nagyon jól passzol ez az árnyalat. Természetesen honnan máshonnan, mint a Lime Crime oldaláról rendeltem még anno 2 hónapja, de az első amit küldtek nyomtalanul eltűnt a postán. Szerencsére a második pár hete nagy nehezen megérkezett, és azóta csodálom ezt a gyönyörűséget.


Ismertek, élek-halok a színekért, és a Lime Crime-ért természetesen. Már a 2 évvel ezelőtti tavaszi rúzs kollekciójuk is nagyon csábított (Ó az a sárga és mentazöld!), de sosem jutottam el odáig, hogy meg is vásároljam őket. Majd talán tavasszal. Viszont most a legújabb Alchemy kollekcióban felbukkanó, Serpentina elnevezésű rúzs azonnal magával ragadott, annyira különleges, sosem látott árnyalat. Használata egy kis trükközést igényel, mivel önmagában nem lehet elég egyenletesen eloszlatni az ajkakon, és kicsit csúszkál is, nem fed olyan tökéletesen. Ezért először fekete szemceruzával kontúroztam a számat, majd erre a fekete alapra vittem fel a rúzst. Így valami gyönyörű, zölden fénylő, smaragd árnyalatot kaptam, világos bőrűeknek csodálatosan mutat.

Egy a probléma vele: limitált kiadású, és szezonális termék, szóval legközelebb csak 2012 októberétől lesz újból kapható a http://limecrimemakeup.com -on. Viszont aki ügyes, az eBayen is rátalálhat erre a darabra ;) 

Például itt: http://www.ebay.com/itm/Lime-Crime-Lipstick-Choose-Color-/180758948064?pt=LH_DefaultDomain_0&var=&hash=item6fc4f476b5


És itt ragadnám meg az alkalmat, hogy elmondjam nektek:

BOLDOG KARÁCSONYT ÉS SIKEREKBEN GAZDAG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK!



Fekete alap nélkül

Fekete alappal



2012. december 9., vasárnap

Visszatértem! (+játék nyertesének sorsolása)

Sziasztok!

Jó 1 hónapnyi kihagyás után végre itt vagyok! Hihetetlen, hogy mennyi ideje nem írtam, de végre elmondhatom, hogy a feladataim nehezén túl vagyok. Leadtam a szakdolgozatomat, most már csak az értékelés és az államvizsga hiányzik, hogy teljes legyen a boldogságom.


Akik részt vettek a kis kérdezősködős bejegyzéseimnél, akiket meginterjúvoltam és akik kitöltötték a kérdőívem, azoknak nagyon köszönöm a közreműködést. Igazán hálás vagyok nektek, sokat segítettetek! Ráadásul kisorsoltam a nyertesét is ennek a "kérdezek-feleltek" játéknak és az nem más lett, mint:

DYNA


Gratulálok! Légyszíves vegyük fel a kapcsolatot és beszéljük meg, hogyan tudnád a nyereményed átvenni. A bartosnita@gmail.com címre írhatsz!


Tehát visszatérve az elejére. Szakdoga leadva, és én meg totálisan boldog vagyok, hogy végre ezen is túl vagyok, sokat szenvedtem vele. Nagyon várom már ennek az egész államvizsga mizériának a végét is, ki szeretnék lépni már az Életbe, dolgozni, a saját utam járni, de még nagyon homályos előttem is, hogy milyen lehetőségeim lesznek a jövőben. Egy biztos: a blog él, és megy tovább. Szeretnék majd a következő évben technikai változásokat a saját házam táján, itt gondolok a saját honlapra, vágyam hogy kicsit önállósodjon ez a blog, és felnőjön. Régóta foglalkoztat ez, szóval amint pénzem és időm engedi, belevágok jövőre.

Továbbá van egy jó hírem: Kb. 2 hónappal ezelőtt tagja lettem a Street Fashion Budapest csapatának, és Galambos Esztivel  október vége óta ketten visszük a SFB vadonatúj beauty vonalát! Nagyon örülök, hogy én is részese lehetek ennek a megújulásnak, hatalmas lehetőség ez! Sajnos a szakdoga miatt most ez a projekt is háttérbe húzódott, de a hét eleje óta újra elkezdtem a posztolást ott is. Amellett hogy ez egy nagyon klassz lehetőség, felelősséget is jelent, hiszen a SFB jóval nagyobb olvasótáborral rendelkezik, nagyobb odafigyelést és átláthatóbb, könnyebben emészthető, de szigorúan magas minőséget képviselő tartalmakat követel meg. Így az SFB oldalán eltérőbb jellegű posztokat láthattok majd tőlem, mint amit  megszokhattatok a PinkCandyPop keretén belül. Másabb lesz, de jó is lesz, higgyétek el. Igyekszem természetesen magamat adni a posztok keretein belül, saját véleményem elmondani, a saját stílusomban, ez nem fog változni. :) Sminkekkel is találkozhattok majd itt, amik főleg a hordhatóbb, hétköznapibb vonalat fogják képviselni, főleg step-by-step formában, viszont az extrémebb, különlegesebb darabokat itt mutatom be a saját blogomon. Nagyon izgalmasnak ígérkezik ez, érdemes lesz követni a SFB oldalát, ahol mostantól a divat mellett, a szépség is teret kap.

Végül pedig a tegnapi sminkem szeretném bemutatni. Nagyon kis egyszerű, de szép smink, ami különlegesebb alkalmakon nagyon jól megállja a helyét. Tegnap szalagavatón voltam, és ezt viseltem. Régebben hajlamos voltam túlzásba esni, ha alkalmi sminket kellett készítenem, mindig igyekeztem a színekkel játszani, amiből a végén totális káosz lett. Aztán rájöttem, hogy a kevesebb több. Egy alkalmi sminket sem kell túlzásba vinni, csak valami extrával feldobni. Az én esetemben ezt a rúzs és a műszempilla jelentette. Az ajkamra 3 féle terméket használtam, így kaptam meg ezt a nagyon intenzív, lila árnyalatot.




Örülök, hogy újra visszatérhettem a régi megszokott körforgásba, jó végre olyannal foglalkozni, amit szeretek, és végre a sminkjeimen keresztül is kommunikálhatok Veletek :)

Arc:

  • Skin79 Triple Function BB krém
  • Artdeco fixáló púder
  • Manhattan krémes pirosító - 39D Apricot
Szem:
  • Artdeco Pure Minerals szemhéjbázis
  • MUG szemhéjpúder - Unexpected (külső V)/ Vanilla Bean (alap)
  • Sleek Oh So Special  paletta - Gateau (szem egészére)
  • UD Naked paletta - Naked, Buck
  • Catrice Waterproof Liquid Liner szemhéjtus
Ajkak:
  • Barry M Lip Paint - 52
  • MAC - Outrageously Fun (2012 karácsonyi kollekció)
  • YSL Vernis á Lévres - Pourpre Preview