2011. május 16., hétfő

Check it & Get it - Catrice 440 " I Wear My Sunglasses at Night" körömlakk


Ez most egy szupergyors poszt lesz, mert tanulnom kell a holnapi zh-ra, amire természetesen eddig semmit nem tanultam :D

Tehát, csütörtökön nem bírtam ellenállni a kísértésnek és megvettem ezt a körömlakkot, amit már régóta kiszemeltem magamnak, ugyanis nagyon hajaz a MAC Venomous Villains kollekció körömlakkjaira (Például nekem ez az egyik kedvencem, már csak az összehasonlítás végett is, hogy mennyire nem hasonlítható egyik a másikhoz), amiket már akkor csodáltam, mikor a Temptalián megjelentek a tesztek róla. Az "I Wear My Sunglasses at Night" szín egy fekete alapon, lilás és zöldes csillámokkal megspékelt lakk, ami az üvegben, baromi jól néz ki, kicsit hajazott a fent említett MAC lakkra!! Egyszerűen képtelen voltam elmenni mellette. Így tehát hazavittem, és már aznap ki is próbáltam. Az eredmény: hát..elég érdekes.



Először is, én már általános iskola óta kinőttem a fekete lakkokból, csakis színeset vagy valami testszínűt használok, de feketét jó pár éve nem kentem a körmömre. Így tehát engem elég nagy csalódás ért, mikor megláttam, hogy a várva várt extra, a csillám, alig látszódik a felkent körmeimen, még ha a nap felé fordítom, akkor is csak egy kicsit érzékelhető benne a csillogás. Ugyanis ha messzebbről nézem, egy sima, fényes fekete színt látok, egész apró csillámokkal, de semmi több. És ilyen szempontból hatalmas csalódás volt számomra ez a lakk. Viszont mondok párpozitívumot is: iszonyat gyorsan szárad és elég belőle 2 réteg a teljes fedéshez! Komolyan, legutoljára az Orly lakkom száradt meg ennyire gyorsan. Az első réteg felkenése utáni kb 10. percben már egész kemény volt a lakk, én azért vártam még 10-et, biztos, ami biztos. Majd felkentem a következő réteget is, és az is pikk pakk megszáradt, úgy hogy jó párszor ide-oda nyúltam, és még sem maszatolódott el a festék. A lakk állaga nekem teljesen megfelel, nem túl folyós, nem túl sűrű, pont be van lőve az arany középút, ami egy tökéletes lakkot jellemes. Ja, és a képeket ma készítettem, úgy hogy már 4 napja van rajtam, és még elég jól tart ( bár nálam a lakkok többsége 5-6 nap után kezd el lepattogzani, szóval lehet én nem vagyok mérvadó :) )


Összességében tehát ez egy jól fedő, gyorsan száradó lakk, de sokkal izgalmasabb lenne, ha többet hoztak volna ki a csillámos megoldásból, mert így kb. olyan mintha én szórtam volna bele a csillámot egy sima fekete körömlakkba. Ezek miatt nem igazán tudom eldönteni, hogy meg akarom-e tartani, vagy sem, mert ugyanakkor nem kell nekem még egy fekete lakk, viszont egy icipicit, még ha a csillám annyira nem is látható messziről, különleges. Mindenesetre, még meggondolom, ha van rá jelentkező, eladom. Amúgy, 749 Ft volt, így tehát árban egyáltalán nem vészes. :)

2 megjegyzés:

  1. Ismerem ezt a csalódást,az Essence-nek van egy sötétlila lakkja,ami az üvegben kicsit színváltósnak,fémesen csillogónak tűnik,aztán felkentem és ocsmány középlila..:(

    VálaszTörlés
  2. Utálom, mikor csalódnom kell :( Eddig sminktermékben nem sokszor csalódtam, de ettől kifejezetten szomorú vagyok.

    VálaszTörlés