FőoldalTesztekSminkekKöröm DesignInspirációKapcsolat

2014. április 6., vasárnap

A párizsi zsákmány



Legutóbb mikor arról írtam hol érdemes Párizsban jól bevásárolni sminkek terén, többen kértétek, hogy mutassam meg mit is vettem ez alatt a hét alatt. Instagramon már Vikusz barátnémmel megmutattuk, hogy milyen mennyiséget gyűjtöttünk össze. Most részletesebben láthatjátok, hogy mikkel tértem haza. Szerencsére visszanézve a zsákmányt, nem választottam rosszul. A szerzemények többségét már előre kinéztem és úgy döntöttem, hogy jönnek velem, de voltak olyanok is, amik a teszterrel húzott minták alapján, a pillanat hevében kerültek a kosaramba. Összességében igyekeztem arra törekedni, hogy nagyon fölösleges dolgokat ne vegyek, többnyire olyanokat, amik itthon nem kaphatóak, ugyanakkor nagy hasznukat fogom venni a saját és mások sminkjének elkészítésénél.


A KIKO hatalmas meglepetés volt számomra. Már évek óta folyamatosan előjönnek a magyar blogokon a különböző KIKO körömlakkok, szemhéjpúderek, rúzsok, de mivel én szeretem magam megtapasztalni, hogy mit is nyújt egy márka, így elég szkeptikus voltam. Nos, most már elmondhatom, hogy a hír igaz, a KIKO valóban eszméletlenül jó termékeket gyárt, árban nagyon kedvezőek az biztos, minőségben meg majd meglátjuk. A bal oldali palettát Nikkie hatására szereztem be, a jobb oldali pedig elvarázsolt az iszonyatosan fénylő, pigmentált színeivel, csak úgy mint a két szemceruza, amik állítólag 8 órát is kibírnak. A krémes highlighter nagyon emlékeztetett a Nars Multiple termékeire, és szükségem volt valami "holdfényű" highlighterre a későbbi sminkes munkák során. A matt primer és a szemfestéklemosó meg inkább csak becsúsztak a kosárba, bár a primer egész jónak tűnt a bolti teszternél.


Nyilván nem maradhattak ki a rúzsok sem a shoppingolások során. A Revlon Colorburst Matte Balm "Shameless" árnyalatát már ITT teszteltem, de az "Audaicous" nevű, vibráló narancs árnyalata is izgatta már régóta a fantáziám. A Maybelline ColorSensational Shine "140 Juicy Bubblegum" rúzsa egy finom halvány rózsaszín, ami épp hogy csak megfogja az ajkat, így a mostani visszafogottabb időszakomban nagyon jó hasznát fogom venni. Csak úgy, mint a Bourjois Rouge Edition "02 Beige Trench" ajakrúzsának, amit szintén ebből az okból választottam. De persze nem maradhatott ki vágyaim tárgya, a MAC "Heroine" vad lilája sem, így most már boldogan használhatom őt is.


És ha már Bourjois, akkor jöjjön még egy kicsi belőle, hiszen Franciaország ennek a márkának a hazája. Mikor elkezdték beharangozni a Rouge Edition Velvet matt, folyékony ajakrúzsait, nem igazán figyeltem fel rájuk, de Párizsban a kipróbálásuk során beléjük szerettem. Csak úgy, mint a Light szemhéjpúderekbe! Ezek inkább highlighter árnyalatok, mint tipikus szemhéjszínek, lágy fénnyel, puha állaggal, a még intenzívebb hatás érdekében pedig vizesen is használhatóak. 


A Galeries Lafayette-nél tett sétánk eredménye lett a Dior ikonikus Lip Glow ajakbalzsama. Tudtam, hogy őt itthon nem lehet kapni, mégis kicsit bántam, hogy itt vettem meg és nem a reptéren, mert ott 5 euróval olcsóbban hozzá tudtam volna jutni. Ennek ellenére isteni, imádom, ki is hajítom azt a kismillió ajakbalzsamot a táskámból, és ezt fogom kizárólag használni :D Amúgy mennyire édes már ez a csomagolás, amit a pultnál adtak?? Itthon beledobálják egy reklámszatyorba a vásárolt terméket, aztán helló, ott viszont külön márkázott zacskóban, masnival mindennel, termékmintákkal karöltve "pakolják" meg. Ha nem magadnak kéred, még extrásabban csomagolják be és külön Dior illatba burkolt párnácskát is kérhetsz mellé, hogy még "luxybb" legyen az ajándékozás élménye.


Nyilván én vagyok az utolsó, aki beszerezte a Naked 3 palettát, de nem bánom, félig-meddig direkt vártam eddig, így pedig nagyobb élmény volt megvenni, mint megrendelni itthonról neten keresztül. A L'Oréal Paris Nude Magique Eau De Teint alapozójára nagyon kíváncsi voltam, de másnap mikor felkentem az arcomra, kiderült, hogy túl sötét nekem :( Egyébként nagyon szép halvány fedést ad, kár érte.


Végül pedig ők már nem is tartoznak annyira a sminkes kategóriába. Ezt a parfümöt és a rózsa illatú szappant csak az emlék kedvéért, meg a különleges illatukért vettem meg Versailleban. Így legalább én is birtoklok egy csipet Marie Antoinette-t ebből a fenséges kastélyból.