2014. április 29., kedd

MAC x Proenza Schouler pirosító - Ocean City



Sokat gondolkodtam, hogy érdemes-e megosztanom itt a most következő termékről készült rövidke beszámolómat, mivel a limitáltsága miatt nem érhető el vagy nem lesz elérhető sokatok számára. Aztán győzött az a szívem, hiszen nem tehetem, hogy nem rakom ki, én szeretnék a későbbiekben a blogot visszanézve gyönyörködni ebben a különleges limitált darabban.

A MAC egészen gyakran működik együtt színészekkel, énekesekkel illetve a mai kor meghatározó ikonjaival és alkotnak közösen rendkívül emlékezetes kollekciókat. Persze a divatvilág nagyjai sem maradnak ki a buliból, így Gareth Pugh, a Dsquared, a Heatherette stb. után most a Proenza Schouler tervezőpáros kollekciója volt a soros. Nem túl sok termékből áll össze, pusztán 2 pirosítóból, 2 ajak és egy szemceruzából, egy ecsetből, 4 rúzsból és 4 körömlakkból. Viszont a csomagolásuk valami fenomenálisan szép. A limitált kollekciókból már csak ezek miatt muszáj egy darabot beszerezni, mert évtizedek múlva aranyat fognak érni!




Nekem az "Ocean City" nevű pirosítóra esett a választásom, ami kétféle színből áll, így jól variálható. Elsőre egy élénk narancsos árnyalatnak tűnhet, én például meg voltam győződve a promo fotók után, hogy ez tuti egy poros, de nagyon erősen pigmentált szín. Szerencsére nem így van. Jól építhető árnyalatról van szó, ami egyáltalán nem rikít és nem is narancsos, inkább szép barack pírt kölcsönöz az orcáknak, mind színenként, mind összekeverve. Meg merem kockáztatni, hogy ugyanolyan univerzális árnyalat, mint a RiRi <3 MAC kollekció Bad Girl Gone Good pirosítója.  




Na de a csomagolása! Nekem még nem akadt problémám a termékfotózással, de ez a darab feladta a leckét. Ugyanis annyira tükörszerű a felülete, hogy a kamera nem akart ráfókuszálni, hanem helyette arra fókuszált, amit a tükrös felület "mutatott". Rémálom volt, de sikerült végül normális képeket készítenem. Ezt leszámítva gyönyörű, számomra kicsit naplementét idéző, zöldből lilába hajló, átmenetes, és amit már említettem, tükörfényes csomagolása van. Persze minden ujjlenyomat meglátszódik rajta, de ez legyen a legkevesebb. Mind a külcsín és a belbecs egyaránt remek ennél a darabnál, nem bántam meg, hogy megvettem.




A MAC x Proenza Schouler kollekció kizárólag a váci utcai MAC üzletben kapható, a pirosító ára 8800 Ft


2 megjegyzés: