2013. március 12., kedd

Kreatív Kedd - Elemek



Nem, nem távirányítóba tehető elemekről van szó, hanem a Földön található négy őselemekről. Ezek pontosan a föld, víz, tűz és levegő és ezek valamelyikéből kellett sminket alkotnunk. Totálisan nulla ihlettel indultam neki ennek a dolognak, és a végén kétféle sminket is csináltam, de egyikkel se vagyok maradéktalanul elégedett, ugyanakkor vannak benne jól elkészített részek is. Mindkettőben a közös nevező a tusvonal, és ez azért ilyen meghatározó, mert épp próbálgatom az újonnan szerzett Catrice gél tusom és egyszerűen imádom!! Könnyen kezelhető, krémes, gyorsan szárad és rendkívül tartós. Szóval ezzel kísérletezgettem és a tűz elemet céloztam be, de valahogy egyik verzióban sem lett az igazi. Mindenesetre a tusos bűvészkedés önmagában tetszik mindkettőben :) 

Most terméklistát nem írok, mert nagyon hosszú lenne, de ha valakit érdekel egyik vagy másik, annak szívesen válaszolok kommentben :)


1. verzió




2. verzió


A többiek munkái: