2012. május 29., kedd

Kreatív Kedd - Vízi Világ




Itt a nyár, lassan mindenki szünetelni megy az iskolából, júliusban pedig az emberek többsége a vízpartot választja a forró betondzsungel helyett. A mostani KK témája a vízi világ, amit én már nagyon vártam, ugyanis már volt egy elképzelésem erre a témára, amit nem szerettem volna KK-n kívül megvalósítani. Sajnos úgy esett, hogy hétvégén nagyon elfoglalt voltam (tanulás :/) így kb. a mai napon dobtam össze ezt a sminket. Sajnálom, hogy nem volt több időm az elkészítésére, mert lehetett volna mit bíbelődni rajta és még több extrát belevinni, de csak ennyire futotta most. 

Én igazából nem is a valóságos, hanem a mesebeli oldaláról néztem a dolgokat, és most az egyik kedvenc varázslatos "élőlényem" képébe bújtam (az unikornis, a Pegazus, meg a tündérek mellett ez a sokadik kedvenc :D) , méghozzá egy sellőébe. Volt akkora szerencsém, hogy találtam kagyló formájú flittereket és műgyöngyöt, amit ennél a sminknél nagyon jól fel lehet használni és remekül megadja a hangulatát. 



Most matt pasztell és fényes kék színeket álmodtam ehhez a sminkhez, így a mostani kedvenc palettám, a Lime Crime - Palette d'Antoinette volt nagy segítségemre ebben többek között. Ha kívánhatnék egyet az aranyhaltól, biztos azt kívánnám, hogy sellővé váljak legalább egy napra :)






Arc:
  • Bourjois Healthy Mix alapozó - 52 Vanille
  • Manhattan Powder Mat alapozó - 82 Beige (kontúr)
  • Lime Crime Palette d'Antoinette - Royal Flush (pirosítóként)
Szem:
  • Lime Crime Palette d'Antoinette - Royal Flush (rózsaszín), Absinthe - Minded (zöld), Ribbonesque (lila), Mercurious (ezüst)
  • Make Up Factory paletta (34)
  • MAC Liquidlast Liner - Aqualine
  • Chanel Illusion d'Ombre - Fantasme
Ajkak:
  • Manhattan  Soft Mat  rúzs- 56K
  • MAC Cremesheen Glass - Just Superb

A többiek munkája:


Vendégünk: Victoria (aloebeautyblog.com)

38 megjegyzés:

  1. imádom!! ezt is, persze. gyönyörű lett :)
    (roni)

    VálaszTörlés
  2. ez is nagyooon durva, mint a többi sminked is. eszméletlenül tehetséges vagy :)

    VálaszTörlés
  3. Olyan szép vagy :))) és a smink is csudiklassz, olyan bájos kedves aranyos, és a kagyló izék nagyon jók :D:D

    VálaszTörlés
  4. Ahhoz képest, hogy nem volt sok időd, nagyon jó lett. :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép! :)

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörű, csak úgy, mint mindig :)

    VálaszTörlés
  7. De jó ötlet volt a gyöngy:))

    VálaszTörlés
  8. Ilyen arcot akarok én is, szép, aranyos és makulátlan, utállak is! :D Neeem, de majd a titkodra rákérdezek, hogy mitől ilyen szép a bőröd.

    A smink tetszetős és "Nitás", jó sellő lennél :D
    Tényleg nagyon szép!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon ötletes!! Szép lett! :)

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm a kedves kommenteket :))

    Viki: A titkom: alapozó :DDD Komolyan nem több :D

    VálaszTörlés
  11. Szokás szerint a tiéd viszi nálam a prímet, nagyon ötletes lett (azért megnézném, h mit alkotnál, ha nem az uccsó percben akarnád összedobni:))

    VálaszTörlés
  12. NICE! Ennek a MAC ceruzának milyen szép kék színe van o_O

    VálaszTörlés
  13. Istenem ez gyönyörű! Mindig a Te sminkedet, és Suzy-ét várom a legjobban, és soha nem csalódok! Annyira ügyes vagy! :)

    VálaszTörlés
  14. nagyon ötletesek a flitterek és a gyöngyök :)!

    VálaszTörlés
  15. *sellőé (a sellőjé helyett), mellesleg szép a smink!

    VálaszTörlés
  16. Paphu: Ez szemhéjtus, de már szegény eléggé régi, az utolsókat rúgja :/

    h_valentina: köszönöm, javítottam :)

    VálaszTörlés
  17. Gyönyörűszép. A sminked is és te is.

    VálaszTörlés
  18. óóó .. hát ezz valami gyönyörű

    VálaszTörlés
  19. Kis Hableány. Hihetetlen jó lett megint!

    VálaszTörlés
  20. nem találok szavakat... sellő testvérem XD

    VálaszTörlés
  21. Nagyon szép :) a gyöngyök nagyon jól feldobják az egészet ^^

    VálaszTörlés
  22. Hű de klassz lett... :) Szuper!

    VálaszTörlés