2012. május 2., szerda

Step-by-Step - Aqua Gold


A nyereményjáték kapcsán kérdeztem tőletek, hogy mit szerettek a blogban és mi az, amit hiányoltok belőle. Nagyon sok válasz érkezett, rengeteg kívánság a blog felé, amit nagyon köszönök mindenkinek, mert ezekből fejlődhet igazán az ember:) Az egyik legnépszerűbb kérés viszont a step-by-step sminkek voltak, aminél eléggé kétségbe estem. Nem vagyok az a tervezgetős típus, minden smink ami a blogra kikerül, eléggé hirtelen ötlettől vezérelt. Ezért nem is csináltam ilyen jellegű posztot, mert vagy nem volt időm, vagy nem volt ötletem arra, hogy mit mutassak be. Aztán a napokban rájöttem, hogy érdemesebb olyan sminket közzétennem step-by-step-ként, amit már egyszer megcsináltam és tetszett, vagy mások is megdicsérték, tehát napi sminkek, amiket bárki meg tudna csinálni. Szóval igyekezni fogok ilyenekkel is előrukkolni, amint időm és a kreativitásom engedi :) 

Ezen kívül még nagyon sokan írtátok még, hogy szívesen látnátok tőlem outfit posztokat. Úgy gondoltam, hogy most leírom az ezzel kapcsolatos álláspontom. Sajnos az erre irányuló kéréseteket nem tudom teljesíteni jelenleg. Egyrészt azért, mert ez egy sminkes blog, és szeretném, ha csak és kizárólag a sminkről, ill. szépségápolásról szólna. Bár a divat is elég szorosan kapcsolódna hozzá, én mégis meg szeretném tartani a színtiszta, 100%-os beauty mivoltát. Másrészt azért nem kezdek bele, mert nem tudnék nektek újat mutatni. Nem vagyok eleresztve, nem tudom megcsinálni azt, (és sokszor nem is akarom vagy sajnálom rá a pénzt) hogy havonta 10-20-30-40 ezer forintot kiadjak ruhákra. Ebből adódóan 10 bejegyzés után véget is érne az újdonság varázsa, és már csak önmagam ismételném, és nem tudnám azt a minőséget nyújtani, mint amit a sminkjeimnél elvárok. Harmadrészt pedig, nincs aki fotózzon, ilyen egyszerű. :) Persze "soha ne mondd azt, hogy soha" tehát ebben az esetben sem zárom ki 100%-osan ezt a vonalat, mert én azért szeretem a divatot, szeretek a stílusomnak megfelelően öltözködni, nagyon is, de nincs pénzem és nincs az a ruhamennyiség sem, amivel már el lehetne indítani egy ilyen projektet. Ha meg van, akkor szívesebben költöm sminkcuccokra, mint ruhákra. Ez a meztelen igazság.

Most pedig itt van a step-by-step, fogadjátok szeretettel:
(A ferde, csálé képekért elnézést, de nem találtam a tripodom :( )

1.) Ez a kiinduló pontunk, amire már előzőleg feltettem a szemhéjbázist (UD Shadow Insurance)



2.) Ezután feltettem az alapszínt, mégpedig a Barry M Aqua Gold Dazzle Dustját, ami egy gyönyörű zöldes-kékes szín, arany fénnyel. Ezt épp addig vittem fel, ameddig a szemhéjránc tart.


3.) Most elsatírozzuk az éleket. Ennél a műveletnél a MAC 217-es ecsetét használtam, de bármilyen satírozóecset megteszi, lényeg az, hogy pufi legyen. A satírozást az Urban Decay Naked paletta Virgin árnyalatával csináltam meg, ami egy halvány fényes bézs szín.

Satírozás közben

Satírozás után

4.) Most adjuk meg az ívét a dolgoknak. :) A külső V-be egy fényes szürkésbarna árnyalatot (Naked - Snakebite) dolgozunk el egy hegyes végű ecsettel. Ezt határozott mozdulatokkal vigyük fel, maradjunk a már megszabott területünkön   belül, itt még nem kell kijjebb vinni a színt. 




5.) Ennél a pontnál egy aranybarna szemhéjpúderrel (Naked - Smog) még jobban elmélyítjük az előbb feltett színünket. Most már akár kialakíthatjuk a végleges ívét a sminkünknek, de ügyeljünk arra, hogy ne túlozzuk ezt el. Ha kicsit elrontottad, semmi baj, én is elszúrtam, de a következő lépésben ki lehet javítani a hibát. :)



6.) Blend, blend, blend azaz satír, satír, satír! Most a satírozás lesz a következő teendőnk, hogy a túl éles vonalakat szépen finomítsuk. Ehhez van egy nagyon jó kis trükköm: a sminktáramban még a mai napig nincsen egy a bőrszínemhez illeszkedő matt szemhéjpúder, amivel ezeket a satírozásokat meg lehetne oldani anélkül, hogy a szemöldököm alá fényes szemhéjpúdert használjak erre a célra. A legjobb trükk erre a problémára, ha egy pufi satírozós ecsetet a kedvenc púderünkbe "mártogatunk" majd ezzel satírozzuk el az éles vonalakat. Remekül kijavíthatjuk ezzel az esetlegesen rossz helyre került szemhéjpúderünket a sminkünknél!



7.) Következik egy kheki vagy sötétzöld színű szemceruza (Avon Supershock - Khaki Shimmer), amivel kihúzzuk a felső szempillatövünknél és az alsó vízvonalnál a szemünket.



8.) És a pont az i betűn... a szempillák! Alsó-felső szempillák kispirálozzuk (Essence I Love Extreme szempillaspirál), szemöldököt kiemeljük, majd az alsó szempillák külső részébe elsatírozzuk a zöldes kék pigmentet a közepéig, a belső szemzugba pedig a fényes bézs árnyalattal emeljük ki még jobban a szemünket. Voilá, kész is a smink!




Végül csak egy leheletnyi púdert tettem az arcomra, bronzosítóval kiemeltem az arccsontom, és matt rúzst tettem az ajkaimra (Manhattan Soft Mat 56K). Ez volt a mai sminkem egyúttal :)







17 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett! Kedvet kaptam én is újra step-by-step postokhoz. :))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép lett és nagyon jók a képek is! Én pontosan ugyanígy vagyok a ruhákkal, mint Te! Szeretek stílusos lenni, de ha lehet választani, akkor inkább krémeket és sminkcuccot veszek helyette. :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó step by step :) érthető és jól látható minden. Ja és szép is ^^

    VálaszTörlés
  4. Végre, de jó! :) Imádom

    VálaszTörlés
  5. Szép!!! Nagyon szeretem az ilyen posztokat!

    VálaszTörlés
  6. Köszi, hogy megosztottad, nagyon szép a smink és követhető a leírás :-) Plusz egy szavazat az ilyen bejegyzéseknek!

    VálaszTörlés
  7. 5. pont: szemhájpúderrel . Ezen jót derültem. :)

    A bejegyzéshez meg annyit fűznék, hogy köszönöm. Eddig merem állítani, hogy ez volt a legjobb step by step, amit olvastam. Pont annyira részletezted, amennyire kell, se nem többen, se nem kevesebben. :)

    VálaszTörlés
  8. Köszi Sziszi, javítottam is :DDD

    Örülök, hogy tetszik nektek, ezek szerint érdemes még többet csinálni belőle :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon szép lett, és érthető is. Próbálok tanulni. :)
    Esetleg lehetne, hogy majd a Sleek Storm palettájával is készíts ilyen kis segédletet?
    Mindenhol csak paletta ugyanazon pár színével látok sminket.
    Kíváncsi lennék, hogy egy hozzáértő hányféle kombinációt tudna kihozna abból az egy palettából?

    VálaszTörlés
  10. Yeochi: Rendben, felírom a teendők közé :)

    VálaszTörlés
  11. Én is nagyon köszönöm ezt a step-by-step sminket! Nagyon jól lehet tanulni belőle :-)

    VálaszTörlés
  12. Leírva olyan pofonegyszerűnek tűnik, de megvalósítani biztosan nem sikerülne. :) Ha van időd, szívesen látnék több ilyet!

    VálaszTörlés
  13. Makeupcakes: nem szabad feladni :) Szerintem amúgy biztos sikerülne! Igyekezni fogok még több ilyet összehozni :)

    VálaszTörlés
  14. Úristen ez a pigment..most miattad kell megvennem:DD

    VálaszTörlés
  15. Szia!
    Kaptál tőlem egy díjat :)
    http://crazyladystar.blogspot.com/2012/05/ismet-dijat-kaptam.html

    VálaszTörlés
  16. Díjat kaptál tőlem :)
    http://biablogol.blogspot.com/2012/05/ujabb-dijat-kaptam.html

    VálaszTörlés
  17. szia :) kaptál tőlem egy díjat, nézz be:)
    http://pankakormok.blogspot.com/2012/05/dijat-kaptam.html

    VálaszTörlés