2012. június 14., csütörtök

Veet Easy Wax - Sajtóesemény és teszt

A fotókat a rendezvényről a Well PR ügynökség biztosította

Bár már több, mint egy hónapja volt, hogy részt vettem a Veet legújabb Easy Wax elnevezésű termékének sajtórendezvényén, de csak most jutottam el odáig, hogy írjak mind a rendezvényről, mind magáról a termékről, hiszen már közel 1 hónapja tesztelés alatt tartom.

Már biztos olvastatok róla jó pár blogon erről a rendezvényről, amit nagyon ötletesen csináltak meg, igazi csajos délutánt varázsoltak nekünk a Gastropolis főzőiskolában. Én Nikivel és Mártival mentem oda, előtte már persze kibeszéltük a világ dolgait és egy kisebb eltévelyedés után nagy nehezen csak odataláltunk. Maga a helyszín iszonyat jól néz ki: a falakon cuki rajzok, modern konyhaberendezések, ami mind-mind megadta a rendezvény alaphangulatát.


A program pedig az új termék(ek) bemutatója után a muffin díszítés volt, ami első hallásra furcsának tűnhet, hiszen mi köze lehet a szőrtelenítésnek a muffinokhoz, de higgyétek el, nagyon jó muri volt. Mindenki körülöttem lázasan díszítette a rózsaszín, fehér és pink marcipánnal bevont kis édességeket, én is elég rendesen belejöttem a művészi alkotások megteremtésébe. Mindezeket a hozzávalókat, na meg természetesen a finomabbnál finomabb harapnivalókat a Sugar Shop biztosította számunkra.



Na, beraktam magamat is, hogy láthassatok civilként is,
ne csak így a  blogos képeken keresztül :)


nyamnyamnyam :)

még több nyamnyamnyam :)
Ha már a harapnivalóknál tartunk, hát el kell hogy mondjam, nagyon jól összehozták a Veet színvilágát az ételeknél: csupa rózsaszín sütemények, mignonok, tálak telis-tele rózsaszín Jelly Beannel és mályvacukorral, persze voltak ott isteni köményes rudak, sima és sajtos-"valamilyenes" pogácsák (utóbbiból faltam be szerintem a legtöbbet, annyira isteni volt). Szóval érzitek, hogy jól el voltunk kényeztetve. :D Persze mikor véget ért a móka, mindenki kapott egy szeretetcsomagot, amiben az est fénypontja, az új Veet Easy Wax készülék és egy wax refill is helyet kapott. Ezt szeretném nektek most bemutatni és bővebben mesélni róla :)



A Veet Easy Wax lényegében egy otthon használható elektromos gyantázó készlet, ami "innovatív gyantamelegítő készülékének és formatervezett applikátorának köszönhetően kiváló szőrtelenítő eredményt biztosít". Igen, lényegében ennyi az egész. Az alapszettben található maga a melegítőkészülék, egy darab gyantapatron, amit lábra és karra lehet használni, 12 db gyantalehúzó csík, 4 db gyantázás utáni törlőkendő, a készülék tartóállványa és a készülékhez tartozó elektromos kábel.



Az alapcsomag tartalma

El kell még mondanom azt is, hogy én most először próbáltam ki ilyen otthoni gyantakészletet, eddig egyszer gyantáztattam le a lábam kozmetikusnál, és egyszer csináltam meg hideggyantával a lábam, szóval nem igazán  tudom a többi, drogériában vagy máshol kapható készlettel  összehasonlítani ezt. Csak azt tudom elmondani, amit a használata alatt tapasztaltam.

Használata valóban olyan egyszerű, mint ahogy most elmondom:
  1. A gyantamelegítőbe belehelyezzük a gyantapatront
  2. A készüléket csatlakoztatjuk a konnektorhoz és 20 percig várunk, míg megmelegszik a gyanta
  3. 20 perc letelte után kihúzzuk a konnektorból a készüléket és nekikezdhetünk a gyantázás procedúrájának
  4. Mikor végeztünk, rárakjuk a készülékre a kupakját és eltesszük
Egyéb tudnivalókat is érdemes szem előtt tartanunk a használatánál. Ennek a gyantakészletnek a különlegessége, hogy nem kell megvárnunk, míg elborítja a "gaz" a lábunkat, hiszen már a 2mm hosszú szőrszálakat is eltávolíthatjuk vele. Meglepő módon ezt teljes mértékben alátámaszthatom, valóban kíméletlenül kitépi ezeket az apró szőrszálakat is, szóval nekem ez már hatalmas pozitívum, hogy nem kell plusz 1 vagy 2 hetet várnom a szőr kinövéséig.
A leírás 4 hétig tartó selymes, szőrmentes lábakat ígér, ami természetesen a véleményem szerint egyénenként változik. Nekem kb 2,5-3 hét után kezdett el nőni a szőr a lábamon, de vicces módon nagyon egyenletlenül, foltokban. Lényegében viszont én elégedett vagyok, mert mindig is utáltam, hogy borotválás után már a 2. napon éreztem azt a "borostás" érzést a lábamon. Így pedig 2 hétig biztosan sima lábakkal lófrálok a városban, szégyentelenül. 


A készülék, benne a lábra és karra való patronnal

Én kifejezetten kíváncsi voltam arra is, hogy ez az egész "gyantafelmelegítősdi" mennyire tehet kárt a bőrömben, megégeti-e vagy okoz-e bármilyen sérülést rajta. Örömmel mondhatom, hogy semmi ilyet nem tapasztaltam. A melegítőkészülék valóban az optimális hőmérsékletre melegít, bár én a 20 percet kevésnek tartom, helyette 30 percet javasolnék, mert addigra már pont felmelegedett úgy a gyanta, hogy gördülékeny legyen a felvitele, de még a 30 perc letelte után sem forrósodott fel, nem égette meg a bőrömet, nem ragadt össze-vissza tőle a kezem, nem volt büdös se. Sőt, rettentően édes rózsaszín színű maga a gyanta, ami kicsit feldobja ezzel az egész procedúrát :)


A hónaljra és a bikinivonalra való patron.

Aki esetleg olyan analfabéta, mint én voltam a termék használatának kezdetén, annak itt egy nagyon jó tipp: Nem kell az összes lehúzócsíkot elhasználni egy gyantázás alkalmával! Én hülye módon az elsőnél már 4 darabot használtam el a két lábamra, holott 2 db bőven elég!! Ráadásul egy lehúzás alkalmával még simán egyszer-kétszer lehúzhatod a lábad más területein is a csíkot, anélkül, hogy újra felvinnéd a gyantát. Így a gyantával is spórolhattok és persze a lehúzócsíkkal is. Másik pedig, hogy meg kell sajnos tanulni a gyantázószalag lehúzásának technikáját is, hiszen nem mindegy, hogy merre és hogyan húzod le a lábadról.

  1. Először felkened a gyantát a kellően szőrös területre (a csapott végével kell felvinni), a szőr növekedésével megegyező irányban
  2. Ráhelyezed a lehúzócsíkot úgy, hogy szépen a szőr növekedésével megegyezően erősen rásimítod a lábadra, gondoskodsz róla, hogy kellően beleragadjon az anyagba a gyanta
  3. Ez a lépés a legfontosabb az egész műveletben!!! A szőr növekedésével ELLENTÉTES irányban, egy hirtelen mozdulattal lerántod a lehúzószalagot, de úgy hogy a lehúzás iránya vízszintes legyen.
  4. Ha esetleg maradt még a lábadon a gyantából, a lehúzószalaggal még egyszer menj át rajta, hogy maradéktalanul eltüntesd róla
  5. Végül pedig a törlőkendővel töröld végig a lábad, hogy ne maradjon utána az a kellemetlen ragadós érzés
Az a 3. pont eléggé érthetetlen lehet, először én sem tudtam, hogy ezt hogy kéne, de higgyétek el, hogy gyakorlat teszi a mestert. Addig is itt egy demo videó, amiben jobban nyomon követhetitek az egész műveletet:





Én nagyon elégedett vagyok ezzel a termékkel, szerintem biztos, hogy csak ezzel fogok szőrteleníteni ezek után, mert iszonyat egyszerű, és kb. 30 perc alatt (gyorsabbaknak akár rövidebb ideig is, de én ilyen pepecselős vagyok) meg van mind a két láb, és indulásra készen állnak. 

A patron egyébként külön is megvásárolható, ráadásul egy másik változata is kapható, amivel a bikinivonal és a hónalj rakoncátlan szőrszálait lehet rendre utasítani. A refill csomagok mindegyikében található 4 db törlőkendő és 12 db  lehúzószalag a patron mellett.

A készlet fogyasztói ára 5449 Ft, a refillek pedig duopackban (láb&kar + hónalj&bikinivonal gyantapatronok) kaphatóak 2299 Ft-ért.

FIGYELEM!!

A Tescoban június 8. - 21. között 20%-kal olcsóbban kaphatóak a Veet termékek mindegyike, így a refill duopack ára csak 1839 Ft, szóval érdemes most beszerezni a készletet!


Ti mivel szőrtelenítetek? Kipróbálnátok ezt a terméket?

-------------------------------------------------------------------------------

Ui: Gondolom vannak olyanok is, akiket érdekel, hogy milyen összetevőket tartalmaz a gyanta és a törlőkendő, szóval íme, azokat is leírom nektek!

Easy Wax refill gyanta: Glyceryl Rosinate, Paraffinium Liquidium, Cera Alba, Hídrogenated Microcrystalline Wax, CI 77891, CI 26100

Veet Perfect Finish Wipes: Paraffinium Liquidium, Hexyldecyl Stearate, Parfum, Tocopheryl, Acetate, Citrus Aurantium Dulcis Peel Oil, Limonene, Cedrus Atlantica Bark Oil, Pelargonium Graveolens, Flower Oil

23 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Mikor itt 50%-os akcióban volt ez a kis csomag nem vettem meg, mert előtte a legnagyobb holland beauty blogger írt róla s a kommentek eléggé kiakasztóak voltak. Régen gyantáztam amúgy, de elég béna voltam, még maradandó sebet is szereztem.... De már ezer éve epilálok.

    De a kis csomag tetszik egyébként, de itt mindig minden drágább és épp shopping stop-on voltam :D

    VálaszTörlés
  3. Viki, én is epiláltam, de utáltam, hogy minden egyes csípést érzek, ezért tartom sokkal kíméletesebb megoldásnak a borotválást vagy a gyantázást. Érdekelne azért az a poszt, hogy ott mi volt a vélemény erről a termékről :o

    VálaszTörlés
  4. Ilyet kaptam névnapomra :) Szeretem, bár tényleg kell 30 perc, mire rendesen felmelegszik, de ez legyen a legkisebb bajunk:)Tartottam tőle, hogy egy patron nem is lesz majd elég, és jól meglepődtem, hogy a két lábam után alig fogyott a gyanta. Irtó gazdaságos így:) Két használat (lábak bokától combtőig+karok) után is több mint félig van.Egyébként én szőrtelenítés-ügyileg eléggé komplikált vagyok, random használok borotvát,gyantát és epilátort. Attól függően, mennyi időm van rá, meg melyikhez van humorom (no meg hogy melyik testrész ;)

    VálaszTörlés
  5. Még érdekes is lenne ez a demo videó, de a szőrtelen lábat minek gyantázni? A reklám alapján nem győzött meg a termék, semmi változás nem történik. :D
    Tinikoromban jártam gyantázásra, de a kozmetikusom állandóan panaszkodott rám, mert mindenféle irányban nő a szőr a lábamon, így nehéz dolga volt. Most már inkább az epilálást választom, a többi területre marad a borotva.

    VálaszTörlés
  6. Bloggerina Bellala: Igen, azt el is felejtettem leírni, hogy elvileg 4 alkalomra elég a gyanta. Hát én már 2 alkalmon vagyok túl és szinte alig fogyott nálam is :) Egyébként én is így vagyok vele, váltogatom ezt meg a borotvát. Epilálás nálam no-no.

    Panka: Egy reklámnak nem is az a célja, hogy a színtiszta valóságot mutassa, sosem az volt, legyen szó hamburgerről vagy mosóporról. ;) Természetes, hogy ez nem győz meg, de nem is ezért raktam ki, hanem a folyamat bemutatása gyanánt.

    Érdekes, hogy mindenki ennyire epilátor párti :)

    VálaszTörlés
  7. Nekem nem fáj, hónaljon is imádom :D A gyantával csak a ragacsosság volt a bajom anno, de az már nagyon régen volt és sokat bénáztunk gimiben ezzel :D
    A bloggernek az volt a baja, hogy hamar elfogyott a papír, még fel is hívta a céget, hogy ez most mi? :D Meg miért nem lehet papírt is venni a Veet-től. De mondták neki, amit te is írtál, hogy többször is lehet használni a lehúzócsíkot, de neki nem jött össze. A kommentelők meg panaszkodtak, hogy nem szőrtelenít rendesen, de ki tudja milyen szőrösek ezek a holland nők :D :p

    VálaszTörlés
  8. Viki: Igen, az elég problémás, de ha már belejössz, akkor redukálhatod a ragacsosság faktort is :D Ennél a terméknél nem vettem észre, hogy annyira ragacsos lenne, teljesen minimális volt.

    Jézusom, kevés a lehúzószalag?? Tök fölösleges 6ot elhasználni egy lábra... A kozmetikusok is kettőt használnak el egy ilyen alkalommal. Ezt a nem szőrtelenít rendesen dolog is érthetetlen számomra, mert szerintem jól ragad és maradéktalanul kitép minden szőrt, ami az útjába kerül. Lehet náluk volt a bibi :D

    VálaszTörlés
  9. Kíváncsi vagyok, hogy kényesebb területeken hogy teljesít, egyébként érdekelt nagyon a cucc, csak nem tudtam, hogy megéri-e az árát.

    VálaszTörlés
  10. Én epilátort használok, mert nem kell mindig újravásárolni :) Borotválni nem szeretek.

    VálaszTörlés
  11. Mesi: Ki fogom úgy is próbálni, és akkor frissítem ezt a bejegyzést :)

    VálaszTörlés
  12. Kb. 16 éves koromtól vagy 5 évig gyantáztattam kozmival, de aztán elkezdtem sajnálni rá a pénzt és mivel már korábban vettem egy szupi epilátort (kb. 5 gyantáztatás áráért, pedig én csak teljes láb+fazonra jártam), így már lassan 10 éve csak epilálok, igaz hónaljon borotválok, az sosem volt gyantázva, epilálva (nyuszi vagyok, de pár szálat már szedtem ki szemöldökcsipesszel, h kipróbáljam a fájást:)).

    Korábban persze próbáltam szőrtelenítő krémet is (jajj, sosem feledem a szagát meg, h milyen vicces volt a fürdőben álldogálni, várván, h leteljen a hatóidő és akkor a mellé kapott spatulával lehúzni a büdi krémet), meg Veet hideg gyantát és volt nekik valami bödönös melegítős verzió, de annak is már vagy 10 éve, hát nem vált be, mivel mikrózni kellett vagy lábosban melegíteni természetesen túlforrósítottam és először égetett, aztán meg csak rám ragadt.

    Megértem, h epilátor pártiak vagyunk inkább, én nem értem azokat a lányokat, akik borotválják a lábuk, kezük, hasuk (áááá, rossz belegondolni, h véletlenül hozzáérsz a szúrós karjához), szerintem nagyon ritka és gyenge szőrűnek kell lenni ahhoz, h ne legyen szúrós-tüskés a friss kinövésük. Arról nem is beszélve, h én szinte mindig megvágtam magam, hiába volt hipiszupi lány borotvám (és hónaljnál a mai napig előfordul a baleset).
    Szóval egyszer kell érte nagy összeget áldozni, gyengíti a szőrt és nem érzem magam sündisznónak tőle (jah és a nagyon mini szálakat is kiszedi, ez is pozitívum nekem).

    VálaszTörlés
  13. Dyna: Jézusom, én a mai napig tisztán emlékszem, hogy miért hagytam abba a szőrtelenítő krémet... Az egyik alkalommal egy irtó nagy seb keletkezett a krémtől tőle a térdemen, és attól a pillanattól fogva az ilyen krémek felé sem néztem.

    Egyébként a kar borotválásától én is irtózom. Ha a lábon 2 nap alatt visszanő a szőr, akkor mi lesz a karral? Az még jobban szem előtt van, mint a láb, akkor azt naponta borotválni kéne. Hát soha. Bár én eddig nem mertem szőrteleníteni semmilyen módon a karomat, félek, hogy kárt teszek magamban :D

    VálaszTörlés
  14. Nálam ez abszolút attól függ mennyi időm van. Epilálni én sem szeretek, mert az sokáig fáj, a gyanta meg csak néha sokkol:D Bár ma már állítólag vannak olyan okos kis készülékek h hűsítenek meg stb. de hát én még mindig nyúl vagyok hozzá. Most amúgy pont jól jött ez a poszt. Bár még boltban nem láttam sehol kitéve de meg fogom nézni, mert jónak tűnik! A karomat úgy hetente - kéthetente szoktam szőrteleníteni, van h több idő is eltelik... igazából én szőke vagyok szőke szőrszálakkal, szóval szerencse, de ha sötétebb lenne tuti gyantával szedetném le, ettől a borotválós megoldástól az égnek merednek néha :D

    VálaszTörlés
  15. Nem akarok okoskodni, vagy ilyen de szőr és szőr között is van különbség, főleg ha valaki alapjában véve borotválja a lábát, hónalját, ellentétben azzal aki mondjuk epilálja, a két egyednek másképp fog működni ez a kis kütyü, vagy másik, amúgy nem tudom mi az újdonság benne X-epilnél már baromi rég van ilyen.... nah mindegy. Szóval aki borotválja a lábát annál a szőr erős marad, mert csak elvágod a borotvával azokat a részeket amik kopnának a létezés során, míg aki epilálja annak elvékonyodik, elgyengül, mert mindig a teljes hossznak ki kell bújnia, pl ha rossz az epilálód, és csak eltépi a szőrt, a kitépi helyett akkor az megint más. Nah de a vékony selymes szőr nem ragad bele olyan stabilan a gyantázóba, úgyhogy ezért van, hogy nálad tökéletesen működött, másnál meg nem. Ennyi.

    VálaszTörlés
  16. Eme: Igen, valószínűleg itt lehet a gond, hogy mindenkinek másmilyen típusú a szőre, ezért mindenkinél máshogy funkcionál, valószínüleg náluk lehetett a bibi és nem feltétlenül a gyantában. Igen, én is láttam már máshol is hasonló készülékeket, és terveztem is, hogy beszerzek egy hasonlót, ezért pont jól jött, hogy ezt megkaptam. De amint már elmondtam, én még nem próbáltam ilyesmi dolgot, tehát csak arról tudok nyilatkozni, amit ennél tapasztaltam, és jókat tapasztaltam (szerencsére). Nekem működik, de nem mondtam egy szóval se, hogy másnál is 100%, hogy ugyanígy működni fog. Én csak bemutattam :))

    VálaszTörlés
  17. Hallottam már másnál is ilyen definiálhatatlan sebekről, melyet a krémek okoztak, tényleg mákom volt, h nekem ilyen nem jött ki.
    És szerintem a kislányok a mai napig elsőként ehhez nyúlnak én a legszívesebben betiltatnám, főleg, ha ilyen bibiket tudnak okozni...
    Inkább vágja el magát egy picit (belehalni úgyse lehet egy picit bénább borotva okozta mélyenszántásba, igaz maradandó sérülést okozhat, nekem is van egy a jobb lábszáram közepén, még 16 évesen okoztam).

    Eme véleményével nem értek egyet, mármint az első mondata helytálló, h szőr és szőr között is van különbség, viszont az én évekig gyantázott ill. epilált amúgy sem erős szőröm simán beleragadt miniként is akármilyen gyantába, szóval ebben sem lehet általánosítani.

    Annyit beszélünk róla, h én már "megkívántam" egy gyantázást, bár bevallom, az epilálás is olykor olyan "kellemesen szenvedős" csak (egyéb mazoista tulajdonságom a 29 év alatt még nem jött elő), szóval lehet, h utánanézek ennek a ketyerének... :)

    VálaszTörlés
  18. Én nem beszóltam =) Csak elmondtam, hogy akiknél nem válik be miért nem válik be — valószínűleg. Egyébként nekem X-epil van, szeretem, de kíváncsi vagyok ez mit tud ahhoz képest =D

    És örülök hogy tesztelted, nagyon jó volt olvasni! =)

    VálaszTörlés
  19. Kipróbálnám én is szívesen. Sokkal szimpatikusabb mint az eddigi verziók. A hónaljra való meg nagyon jó ötlet.

    VálaszTörlés
  20. Nemrég vettem meg ezt a kis készüléket a rossmannban az akcióról sajnos lemaradtam de még így is rászántam magam nekem kevés volt a lehúzócsík 4 gyantára de hát lehet venni 20 db-ot 311 Ft-ért az utántöltő patront nagyon drágának találom hozzá ezért úgy gondoltam hogy majd veszek x epilt merthogy az is 50ml-es nekem tökéletesen bevállt vele az x epil aloe verás patronja de multkor anyukám akit én szoktam szörteleníteni vett nekem egy patront meg lehúzócsíkokat de 100ml-s volt el akartam használni de ha már itt volt ez a készülék akkor nem akartam a mikros melegítéssel kinlódni ezért kicsit melegítettem a mikroba hogy folyós legyen és gyorsan átöntöttem a felét az épp üres patronomba nekem ez is bevált. Így lehet szerintem a legjobban spórolni a patronnal :)

    VálaszTörlés
  21. a hónaljhoz és bikinivonalhoz akkor külön rész van? muszáj megvenni a külön részt pl bikinivonalhoz? nem lehet valahogy úgy fordítani hogy jó legyen?:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem kötelező megvenni a bikinivonalhoz és hónaljhoz való patront, ebben is és a lábra/karra valóban is ugyanaz a gyanta van. Itt csak a fej mérete között van különbség. Azért van külön a bikinivonalhoz ill. hónaljhoz patron, mert ezek nehezebben elérhető területek, amihez kényelmesebb egy kisebb szélességű fej. Senki nem szabja meg, hogy neked csakis azt a patront kell arra a területre használnod, ami a leírásban van. Ha neked jobb a sima lábra/karra való darab, akkor vedd azt, ez ízlés kérdése.

      Törlés
    2. köszönöm:)

      Törlés