2013. február 10., vasárnap

TESZT - Skin Food Good Afternoon Peach Green Tea BB krém



Amióta megvettem életem első koreai BB krémjét, azóta teljesen elköteleztem magam irányukba. Az alapozók nekem mindig túl erős fedést biztosítottak, ráadásul iszonyatosan szárítottak, ezért mikor kipróbáltam először a Skin79 BB krémet, örömmel konstatáltam, hogy mennyire kevés elég belőle és milyen szép egyenletes, de nem túl erős fedést biztosít. Már több, mint egy éve használom és még mindig ugyanolyan elégedett vagyok vele, mint akkor. Pár héttel ezelőtt viszont úgy gondoltam, ideje meglepnem magam egy új darabbal, és nem mellesleg szerettem volna egy olyan BB krémet kipróbálni, ami a már meglévőtől kicsit eltér.

Így esett a választásom a Skin Food Good Afternoon Tea BB krém kollekciójának egyik tagjára, a barackos-zöld teás változatra. A kollekcióban minden bőrtípusra találhatunk megfelelő változatot:





  • Skin Food Good Afternoon Berry Berry Tea BB SPF 35 - Bőröregedés-gátló BB krém, ami kisimítja az apróbb ráncokat és egyenletessé teszi a bőr tónusát. Ebben segít az acai bogyó és a málna.
  • Skin Food Good Afternoon Apple Cinnamon Tea BB SPF 36 - Élettel telivé teszi a bőrt és detoxikáló hatású, az alma és a fahéj segítségével.
  • Skin Food Good Afternoon Rose Lemon Tea BB SPF 20 - Hidratálja és revitalizálja a bőrt rózsa és citrom kivonatával
  • Skin Food Good Afternoon Honey Black Tea BB SPF 20 - Szintén hidratáló és élénkítő hatással bír, itt a méz és vörös tea segíti puhává varázsolni a bőrt.

Nagyon nehéz volt a döntés, és legszívesebben 2 fajtát is vásároltam volna belőle, de nem akartam túlzásokba esni, így a barackos verzió maradt a kosaramban.

A Skin Food Good Afternoon Peach Green Tea BB krém a leírás szerint kontrollálja a faggyútermelést és mattítja az arcbőrt, a zöld tea és a barack kivonat segítségével. A hangzatos kis bevezetés után bele is vágtam a termék tesztelésébe.



Mit ne mondjak, a csomagolás már önmagában lenyűgöző, annyira édes ez a papír doboz, amiben érkezik. Na és a tubuson lévő minták... már emiatt ez az apróság a sminkes sarkom éke lett azonnal. Maga a tubus kupakja tekerős megoldással vehető le. Nem éppen felhasználóbarát, de a méret mindezért kárpótol, mert kis helyen is elfér. Ugyanakkor a Skin79 Triple Function BB-hez képest jelentősen kevesebb krémet tartalmaz (az kb. 40g, ez 30g), amiről csak hosszabb tesztelés során derül ki, hogy mennyi időre elég.




Számomra a legnagyobb pozitívum ebben a BB krémben a színe és az állaga. A már jól megszokott Skin79-hez képest ez sokkal, de sokkal barackosabb színezetű, a bőrömön jóval természetesebbnek mutatkozik meg, nem szürkíti be, inkább egészséges külsőt kölcsönöz neki. Állaga pedig egyáltalán nem olyan sűrű, mint a problémásabb bőrre való BB krémeknek, könnyen eloszlatható. Ennek ellenére én úgy vettem észre, hogy többet kell kinyomnom belőle, mint a másiknál, így nem hiszem, hogy tovább fogja bírni, mint a Skin79 BB-m. Egyébként 2 árnyalatban kapható, egy világosban és annál egy fokkal sötétebben. Én a világosabbat vettem meg és próbáltam ki.


Fent: Gyönyörű pórusaim teljes mivoltukban / Lent: Peach Green Tea BB krémmel

Mondanom sem kell, hogy emiatt a könnyű állag miatt a fedése egyáltalán nem erős, így a komoly bőrproblémákkal küzdők illetve az erősebb fedést igénylők számára nem egy jól kihasználható termék. Viszont, akik kisebb bőrhibákkal rendelkeznek, azoknak szerintem tökéletesen megfelelne. Ha ez még nem is lenne akkora negatívum, akkor most sajnos el kell mondanom, hogy mi az: a bőr zsírosodását szabályozó hatása kb. a nullával egyenlő. Már 2-3 óra után észrevettem, hogy átfénylett a bőröm, így az ígért matt hatást már ki is zárhatjuk nála. 

Talán legtöbbeket ez tarthat vissza a megvásárlásától és sokan emiatt megbánhatják a megvételét, de én azt mondom, hogy ennek ellenére is szeretem ezt a kis BB-t. Nem pattogzom ki tőle, gyönyörű, egyenletes és egészséges bőrszínem lesz tőle és imádom az illatát. Igen, mivel az illata egy nagyon szolid, barackos-zöld teás illat, ami nem lengi körbe a fejem egész nap. Plusz, 20-as védőfaktort is tartalmaz, így véd a káros UV sugárzástól. Bár ez szerintem minden BB krémnél kötelező elem.


Összességében én megkedveltem a Good Afternoon Peach Green Tea BB krémet, a hibái ellenére is szeretem és gyakran használom. Ha elfogy, biztos beszerzem a kollekció valamelyik másik tagját is.
A sajátomat eBayről rendeltem, ETTŐL AZ ELADÓTÓL.



15 megjegyzés:

  1. Szemezgettem vele, nagyon köszi! :)) Így már tuti megveszem! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszta, bár nálam a Skin79 Vital az abszolút szerelem, már kettőt elhasználtam belőle, ha beköszönt a napfényesebb idő tuti megint beszerzem.
    Ebben is tök pozitív hogy nem rózsaszínes tónusú, illetve a csomagolás is nagyon tetszik. Utóbbi tényező az egyetlen amivel a Skin79-cel kapcsolatban nem vagyok kibékülve...

    VálaszTörlés
  3. Kerestem, de nem találtam: a Skin79 BB-ről írtál már valamikor?

    VálaszTörlés
  4. Ejwi: Örülök, hogy ez löketet adott hozzá :)

    Tamara: Nekem is ez a problémám, hogy rohadt sok helyet foglal ://

    Névtelen: Nem, nem írtam róla, mert úgy gondoltam már előttem túl sokan megtették ezt és nem akartam az ezredik lenni. De ha van igény rá, írok róla. :)

    VálaszTörlés
  5. Behalok a Skinfood csomagolásaitól, ez is imádnivaló. :))

    VálaszTörlés
  6. tényleg nagyon aranyos a csomagolása:)

    VálaszTörlés
  7. Milyen cuki! Ráadásul olyan jó hogy koreai feliratok vannak rajta :3

    Az a baj, hogy nem tudok e-bayről rendelni.. :( Ha legközelebb rendelsz ilyet akkor majd szólsz nekem? Köszi :)

    VálaszTörlés
  8. nekem a szerelmem a missha signature-el már lassan egy éve tart, de aaaannnyi féle más jól hangzó bb-krém van amit szívesen kipróbálnék :) lehet ő lesz a következő, köszi a jó kis tesztet! ;)

    VálaszTörlés
  9. Nitu, én csak 4-5 helyen láttam tesztet róla + Krémmániás vélemények, és pont ez utóbbi volt az, ami elbizonytalanított, mert egyéb kommentekből mindig az jön le, hogy milyen jó (köszi Tamara! :))
    Mivel gondolkozom a megvételén, te pedig több mint egy éve elégedetten használod, engem érdekelne a véleményed róla - mégiscsak hitelesebb így, mint a pár hetes használat után tesztet íróknál, akiknél aztán többet említve sincs ez a BB.

    VálaszTörlés
  10. Névtelen: Rendben, ha ez segítséget nyújt neked és másoknak is, akkor készítek róla tesztet :) Köszönöm, hogy megemlítetted!

    VálaszTörlés
  11. Jó, hogy írtál egy kevésbé ismert BBről is. Nagyon szimpi, azt sajnálom, hogy nincs egy cseppet erősebb fedése, de nagyon természetesen néz ki rajtad.

    VálaszTörlés
  12. Esetleg van összehasonlítási alapod a Missha Signature 21-hez képest? Nekem inkább a 23-asra hajaz ez az árnyalat a swatchon, a fotód alapján meg azt mondanám, hogy nagyon hasonló a bőrszínünk. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos nincs, nekem nincs meg az a BB :/ De ha hasonlóan hófehérke vagy, mint én, akkor nem lesz gondod ezzel az árnyalattal :)

      Törlés
  13. Köszönöm. :) Olvastam a KM-en, hogy drogériásnál a max factor light-natural közé tennéd magadat. Én is oda kb., csak inkább a light felé, az majdnem jó, de azért már egy picit világos nekem. A koreai BB-k azért igazodnak, szóval valszeg jó lesz, köszönöm! :) Épp ilyen enyhén fedőt keresgéltem, de erre a bőrszínre a koreaik között egyszerűbb amúgy is. :D

    VálaszTörlés