FőoldalTesztekSminkekKöröm DesignInspirációKapcsolat

2012. augusztus 23., csütörtök

Happy B'day KK! - Képes Összefoglaló




Kedden már megkezdtük az ünneplést és megmutattuk, hogy mi milyen szülinapi sminket viselnénk kedvenc Kreatív Keddünk képzeletbeli szülinapi buliján. Az igazi ünneplés azonban most érkezett el, ugyanis ezen a napon, pontban este 8 órakor nyitotta meg kapuit az első Kreatív Kedd. Bár nem voltam az alapító tagok között, de az első posztok óta figyelemmel követtem ezt a kezdeményezést, és nagyon jó ötletnek tartottam. Hiszen ebben a körben el lehet engedni a fantáziát és egy kis rendszerességet lehet belevinni a sokszor unalmas hétköznapokba, nem csak magunknak, de a blogjainknak is. Adottak a témák, és mivel a résztvevők is rettentően sokszínűek ebben a csapatban, rengeteg variációt lehet minden egyes témára kitalálni és megcsodálni. Ettől lesz ez az egész izgalmas, ellenállhatatlan és szórakoztató.

Az én első közvetlen kapcsolatom a KK-val 2011. szeptemberében kezdődött, akkor ért az a nagyon megtisztelő felkérés Klaudiától, hogy legyek a következő témának a vendégbloggere. Rettentően jólesett ez, hiszen akkor közel 5 hónapos beautyblogger létem során ez volt az első pont, amikor közvetlenül is elismerték a munkámat. A téma az "Éghajlatok" volt, és fogalmam sem volt, hogy melyik végéről fogjam meg a témát. Végül inkább a hűvösebb, hidegebb végénél döntöttem, így lettem egy csapásra törzsi Jéghercegnő:

http://thepinkcandypopblog.blogspot.hu/2011/09/kreativ-kedd-fold-eghajlatai.html

Nagyon jó volt elkészíteni ezt a sminket, és tetszett a végkimenetele is. Utólag még biztos változtattam volna pár dolgot rajta, de ez így volt jó, ahogy. :)

Aztán elteltek a hónapok, kicsit blogolás szempontjából is mélypontra kerültem, ami januártól egy teljesen új irányt vett. Ekkor kezdtem el változtatni az addigi hozzáállásomon a bloggal kapcsolatban, és persze megint jött egy felkérés Klaudiától ezúttal azzal, hogy volna-e kedvem csatlakozni hozzájuk, mint állandó tag! Hát hogy a viharba ne lett volna hozzá kedvem? Tulajdonképpen ez egy igen nagy fordulópontja volt az egész blognak: minden második héten rá voltam "kényszerülve", hogy alkossak, így sosem hanyagolhattam el a blogot és mindemellett még én magam is élveztem az ötleteléseket. Nagyon hálás vagyok, hogy bekerülhettem ebbe a csapatba :)

Az első téma, aminél már tagként alkothattam a "Rocky Horror Picture Show" lett. Magát a filmet is imádom, a zene, a képi világ egészen magával ragadó, pláne ha a filmről ihletett sminkről van szó. Szerintem az összes közül ez volt a kedvenc hetem, és úgy érzem a sminkem itt sikerült a legjobban.

http://thepinkcandypopblog.blogspot.hu/2012/01/kreativ-kedd-rocky-horror-picture-show.html

Innentől már beindultak a dolgok. A Rocky-t követte az indiai mozik világát magába záró "Bollywood", azt követően pedig a "Kifutók világa", ahol egy-egy általunk választott divatház kifutós sminkjét kellett elkészíteni. Ez utóbbinál gondban voltam, mivel az első verzióm nem sikeredett a legjobbra, így kénytelen voltam újat alkotni, ami kicsit sem hasonlított a jól megszokott "természetes szépség" elképzeléséhez.

http://thepinkcandypopblog.blogspot.hu/2012/02/kreativ-kedd-bollywood.html

http://thepinkcandypopblog.blogspot.hu/2012/02/kreativ-kedd-kifutok-vilaga.html

Már jócskán a márciust tapostuk, így a témánk nem is lehetett más, mint a virágok, azaz a "Tavaszi Virágoskert". Itt eléggé japánosra vettem a figurát, így a sminkemben ötvöztem a gésák (majdnem) klasszikus sminkjét a cseresznyevirág különleges idilli képével.

http://thepinkcandypopblog.blogspot.hu/2012/03/kreativ-kedd-tavaszi-viragoskert.html

Aztán ezt követte a "Galaxis" téma, ami szerintem az egyik legsikeresebb volt az összes eddigi KK-s témánk közül. Én személy szerint teljesen azt hittem, hogy ez lesz a legkevésbé érdekes sminkem, mégis a visszajelzések nem ezt bizonyították. Pedig csak egy kis kék szemhéjpúdert és egy kiló csillámport használtam el hozzá... ;)

http://thepinkcandypopblog.blogspot.hu/2012/03/kreativ-kedd-galaxisok.html

Ezt követte a "Húsvét", ami számomra nem éppen volt a leggyümölcsözőbb a sminkelés terén. Ha csak egy valamit mondhatnék erre a sminkre akkor azt a "total mess" kifejezéssel minősíteném. Ahányszor visszanézem a képeket, mindig elfog a késztetés, hogy leszedjem őket, mert annyira eldolgozatlan lett a sminkem, hogy az borzasztó. Ennek ellenére ezt sosem fogom megtenni, hiszen ez is az utam egy állomása,  egy részem, amiből tanulni kell és nem elsüllyeszteni. :)

http://thepinkcandypopblog.blogspot.hu/2012/04/kreativ-kedd-husvet.html

A "Tusvonal" egy nagyon bátor húzás volt tőlem, hiszen nem a megszokott formában készítettem el, hanem sokkal "darkosabbá' tettem, mint amennyire kellett volna.

http://thepinkcandypopblog.blogspot.hu/2012/04/kreativ-kedd-tusvonal.html

A sötétebb smink után pedig mindig vidámabb jön, a "Gyümölcsök" témánk pedig pont ezt szolgáltatta. Én a rikító sárga árnyalatokat választottam, így lett ez a citrusos smink.

http://thepinkcandypopblog.blogspot.hu/2012/05/kreativ-kedd-gyumolcsok.html

A következő témánk pont egybe esett a Project Prettyvel, így egyszerre két Tim Burton ihlette sminket készítettem el akkoriban. A Kreatív Keddes változatra nem fordítottam kellő időt és energiát, így nem lett túlságosan kidolgozott és pontos. Mégis, azért belopta kicsit a szívembe magát, olyan esetlen és törékeny lett a megformázott Halott Menyasszony karakter. :)

http://thepinkcandypopblog.blogspot.hu/2012/05/kreativ-kedd-tim-burton.html

És aztán eljött a várva várt kedvencem, a "Vízi világ", ahol kiszabadulhatott belőlem az eddig eltitkolt sellő alteregóm. Ha megtehetném, biztos ilyen sminkben és hozzá passzoló sellőruhában mászkálnék egész nap :D

http://thepinkcandypopblog.blogspot.hu/2012/05/kreativ-kedd-vizi-vilag.html

A vízi lét után a neon világába csobbantunk, és kizárólag a neon szivárvány színeiben pompázó árnyalatokat kentük magunkra. Engem itt valahogy elhagyott az ihlet, így a megvalósítása ennek a sminknek nem lett a legjobb. Azért az itt használt Candy Yum-Yum rúzs még mindig változatlanul a kedvencem!

http://thepinkcandypopblog.blogspot.hu/2012/06/kreativ-kedd-neon.html

Tik-tak-tik-tak. Elkezdett ketyegni a "Steampunk" óra, és felöltöttem a legszebb bronzos krémes szemhéjpúderem, aranyozott "cipellőkkel" és bambi szempillákkal. Ezt megelőzően a témánk a "Nyár" volt, de én abból kimaradtam. Itt már a blog is egy kisebb stylingon esett át, ami sokkal inkább engem tükröz.

http://thepinkcandypopblog.blogspot.hu/2012/07/kreativ-kedd-steampunk.html

Ezután elérkezett egy érdekes téma, a "Csíkok és Pöttyök", amit kicsit nehéz volt megeleveníteni, de egy igazi "Nitus smink" kerekedett ki belőle. Ilyen sminkkel minden UFO boldogan befogadna, ha esetleg a Földön már nem lenne helyem :D

http://thepinkcandypopblog.blogspot.hu/2012/07/kreativ-kedd-csikok-es-pottyok.html

Nem is olyan rég pedig minden Olimpia-lázban égett, így mi sem hagyhattuk ki ezt a ritka alkalmat a Kreatív Keddjeinkből. Nálam a domináló színek az arany, az ezüst és a bronz volt.

http://thepinkcandypopblog.blogspot.hu/2012/08/kreativ-kedd-olimpia.html

Végezetül pedig jöjjön az utolsó smink, amit már kedden láthattatok nálunk, de azért újból itt a helye a többi között, a "Szülinapi" smink. Ezzel szeretném megünnepelni az elmúlt 7 hónapot, amit a KK-ban töltöttem, és remélem még sok-sok Kreatív Keddben lesz közösen részünk Veletek és a lányokkal a következő 1 vagy azt követő további években. :) 

http://thepinkcandypopblog.blogspot.com/2012/08/kreativ-kedd-happy-birthday-kk.html


BOLDOG SZÜLINAPOT KK! :)

A többiek összefoglalóját itt láthatjátok:

Sophie
Suzy
Kriszti
Zsófi
Rita
Évi