2014. február 8., szombat

Szemöldök rutin lépésről lépésre

A múltkori natúr sminkes/kedvences posztban többen is kértétek, hogy mutassam meg, hogyan formázom a szemöldökömet. Ezúton is köszönöm az ötletet, mert szerintem is hasznos lehet ez a poszt, főleg azoknak, akik erősen küzdenek az övékkel és szeretnének valami kiindulópontot a szemöldökformázási rutinjuk kialakítására.

Már az elején le szeretném szögezni, hogy az én módszerem nem fog mindenkinek tetszeni illetve beválni, de sajnos ez van. Engem olyan lehetetlen szemöldökkel áldott meg a sors, amit olyan technikákkal, amiket a Pinteresten látok sokszor, egyszerűen nem lehet megoldani. Nekem ugyanis nagyon vastag, fekete szemöldökszálaim vannak, amik nagyon hosszúak és egyáltalán nem sűrűek, így inkább a hosszúságuk alakítja a szemöldököm formáját, nem a sűrűségük. Az itt bemutatott módszert nem olyan rég fejlesztettem ki magamnak, de biztos vagyok benne, hogy más termékekkel, eszközökkel a későbbiekben tudom majd tökéletesíteni. Egyelőre most nagyon örülök, mert ezzel a technikával elértem, hogy elégedetten nézzek a tükörbe és minimál sminket is tudjak hordani. Ugyanis már a Kreában is megtanultam, és magam is tapasztaltam, hogy nem kell sok és erős smink ahhoz, hogy az ember kiemelje a természetes szépségét. Bőven elég, ha az arcbőr egységes, egészséges és ragyogó, illetve ha a szemöldök rendbe van szedve. Kb. ennyi a titok, de illene ezt sok lánynak megtanulnia. Na,  de térjünk a lényegre.

A felhasznált eszközök között a következők vannak:
  • Szemöldökceruza  (nálam ez a YSL Dessin des Sourcils 4-es árnyalata volt)
  • Szemöldökfésű/kefe (az is jó, ami a szemöldökceruza végén van)
  • Fekete szemceruza (Kajal jellegű, ami krémesebb, jól alakítható vele a fazon én ehhez a Manhattan Khol Kajal Eyelinert használtam)
  • Korrektor (én a MAC Select-Coverup-ot használtam NW15-ös árnyalatban)
  • Matt kő-, vagy porpúder (én a Bourjois Healthy Balance púdert használtam 52 Vanille árnyalatban)



  1. Íme a csupasz szemöldököm, méghozzá a rosszabbik. Ő az, amiről már meséltem, hogy egy kis részen hiányzik pár szőr, így nagyon fura, görbe bunkósbot alakja van az egyenes helyett. Mivel a "jó szemöldököm" egyenes vonalú, ezért azt is igyekszem hozzá igazítani. A művelet előtt nem árt szépen kiszedni a nem kívánt szőrszálakat és levágni a túl hosszan kilógó darabokat.
  2. Apró, finom mozdulatokkal kitöltöm a szemöldököm. Nem nyomjuk rá a ceruzát, nem matek órán vagyunk, hogy szabályos alakzatokat szerkesszünk, szabályos élekkel, nem rajzolunk, mint az óvodások, rányomva a ceruzát a bőrünkre, hanem apró szálakat húzunk.. A szemöldök belső, az orrnyereghez közelebbi részére nagyon ügyelek, hogy ne vigyek sok színt, ugyanis egy szép szemöldök átmenetes, bentről kifelé sötétedik (és a szemöldök felső része is mindig világosabb, mint az alja!!). Ott nagyon finoman húzkodom a ceruzát épp, hogy egy kicsit alakítsam a formáját. Fontos, hogy azon a részen, ahol hiányoznak a szőrök, kitöltöm az üres részt. Azért tartom ezt fontosnak, mert alapot képez az ezt követő fekete ceruzának és így nem üt el az ettől a barna alapszíntől.
  3. A szemöldökfésűvel alaposan átfésülöm a szálakat, így el tudom dolgozni a ceruzával felvitt színt és mindenhova jut belőle. Ha esetleg sötétebbre színeztem a szemöldök orrnyereghez közelebb eső részét, azt a kefével szépen tudom "ombrésítani".
  4. Most jön a fekete ceruza, ami lényegében egyrészt arra szolgál, hogy kitöltse a hiányos részét a szemöldökömnek, másrészt dimenziót ad neki. Azért használok feketét és nem sötétbarnát, mert nagyon sok barna szemöldökceruza túl sárgás a szemöldököm színéhez képest és a fekete az egyetlen, amivel a legjobban és a legtermészetesebb módon tudom megoldani a hiányos helyek kitöltését. Pont emiatt használok szürkés tónusú szemöldökceruzát is, mert ez az a szín, amitől nem lesz túl sötét a szemöldököm az arcomhoz és a hajamhoz képest, és ettől lesz a legtermészetesebb a formázás után. A fekete ceruzával nem a szemöldököm belső részéről, hanem annak a háromnegyedétől, az alján húzok apró vonalakat egészen a szemöldök végéig. Ezek az apró vonalak természetesen egy nagyot fognak képezni, de nem lesz így olyan erős, mintha egy folytonos vonalat húztam volna.
  5. Mivel így azért mégis kicsit erős a fekete, ezért egy szemöldök ecsettel végigmegyek a feketén, ezzel tompítom a színét és bele tudom dolgozni a szemöldökömbe. Ezt követően óvatosan megint átfésülöm az egészet.
  6. Ez a kedvenc részem :) Egy bőrszínemhez igazodó korrektorral és egy korrektorecsettel élesen kontúrosra formázom szemöldököm alsó vonalát. Először közvetlenül a szemöldök tövében szaladok végig a korrektorral, majd az ecsettel úgymond "lehúzkodom" és beledolgozom a bőrbe. Nem kell a szemhéjig dolgozni, elég ha a szemöldökcsontnál maradunk. Rengeteg helyen láttam más lányok szemöldökrutinjánál ezt a lépést, de sosem értettem, hogy ez mire jó. Egészen addig, amíg ki nem próbáltam és bele nem szerettem ebbe a technikába. Ettől lesz ugyanis éles, szabályos, szép formája a szemöldöknek. Nem beszélve arról, hogy ki lehet vele javítani a maszatokat vagy bármit a szemöldök alatti bőrterületen, amit a fésülés/ceruzázás során vétettünk, ráadásul a sminkelésnél is mennyivel jobb, hogy a szemöldökcsontunk egységes, sokkal hatékonyabban lehet eldolgozni a szemfestéket rajta.
  7. Ennél a pontnál dolgozom bele a bőrbe igazán a korrektort, hogy nyoma se maradjon. Itt pedig nem mást használok, mint a gyűrűsujjam, mégpedig azért mert ez fér legjobban a szemöldököm alatti részhez és a test hőjétől a korrektor jobban eloszlatható, így igazán beleolvad a bőrbe. Csak nagyon óvatosnak kell lenni, nehogy elmaszatoljuk az eddig elkészített művünket.
  8. Ezek már a befejező lépések. Matt púdert teszek a lekorrektorozott részre, hogy tartósabbá tegyem, amit szintén a gyűrűsujjammal vagy egy tömörebb ecsettel teszek. Utána már csak hátra kell dőlni, eltartani a tükröt és megcsodálni az alkotást. Szabályos? Ki van töltve rendesen? Olyan, amilyennek lennie kell? Ha igen, nagyszerű, "redi tu gó", még talán egy kis átlátszó szemöldökfixáló mehet rá vagy fújj egy kevés hajlakkot a szemöldökfésűre és azzal fuss végig a szálakon. Ha nem, akkor lehet javítgatni a szemöldökceruzával, fésűvel, korrektorral. A lépések között érdemes mindig messziről is megnézni magunkat, mert 2 hangyaléptéknyi távolságról nem lehet látni, hogy az összkép hogy mutat a kialakított szemöldökformánknál.
Végül pedig itt egy előtte-utána fotó:

Előtte - utána

Remélem hasznosnak találtátok ezt a posztot, és a hasonló cipőben járók is tudnak ihletet meríteni belőle :) ha kérdésetek van, nyugodtan tegyétek fel kommentben!


12 megjegyzés:

  1. Nekem is ilyesmi a szemöldököm, szóval biztos kipróbálom a technikádat :) Nagyon szép, természetes hatású. Látok néha olyanokat... mintha csak fel lenne ragasztva :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, vannak borzalmas darabok, amik az utcán köszönnek vissza... Örülök, hogy segíthettem :)

      Törlés
  2. nagyon szép lett, de iszonyú sok időnek tűnik nekem :)
    egy-egy alkalomra el tudom képzelni, hogy végigcsináljak egy hasonló műveletsort, de a mindennapokba biztosan nem férne bele...
    én barna szemhéjpúder és ceruza kombinációját használom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig nem több mint 5 perc elkészíteni, én az egész hétköznapi sminkemet fél óra alatt készítem el. Az elején lehet hogy több időbe telik egy ilyen szemöldökformázás, de mikor rutinszerűvé válik, akkor már megy sokkal gyorsabban is :)

      Törlés
  3. Nagyon hasznos ez a bejegyzés, szerintem az egyik leglátványosabb rész az arcunkon a szemöldök, fontos a formázása, igazítása :)
    Régebben én is ugyanezt a ceruzát ceruzát használtam világosabb színben, de nekem sokkal könnyebb speciális szemöldökpúderrel és fixáló szemöldökspirállal formázni a szemöldököm, a lényeg, h érdemes a szemöldökünkre is szánni pár percet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen igazad van, nagyon megéri az a pár perc, amit a szemöldökünkkel foglalkozunk :) Mindenkinek meg kell találnia azokat az eszközöket, amikkel a leghatékonyabban, legkényelmesebben és a legjobban el tudja készíteni a szemöldökét :)

      Törlés
  4. Én a MUA szőkéknek való szemcseruzájával alakítom a szemöldököm, vagy egy világosabb (barna) szemhéjfestékkel. Alapjáraton az enyém az olyan, hogy alig látszik, és nem is akarom, hogy hangsúlyos legyen, csak hogy ne vesszen el mégjobban, mert mindig a szemeimet hangsúlyozom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, akinek nagyon halvány a szemöldöke, annak egy kicsit érdemesebb kiemelnie legalább egy picit, ahogy te teszed, mert a szemöldök nélkül nagyon kifejezéstelen tud lenni az arc :(

      Törlés
  5. Nagyon sokat szenvedek a szemöldökömmel, ritka az olyan nap, amikor tetszik. :D A tiéd nagyon szép és nagyon tetszik, ahogy kiemeled. A sminkes fotókon azok a tökéletes szemöldökök nagyon jól mutatnak, de a való életben inkább a természetesebb szemöldök híve vagyok. Nem tetszik, amikor valakinek túl tökéletes, túl megrajzolt, olyan mű hatása van. De a tiéd csodás! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek, a túl vonalas, túl szabályos szemöldök nagyon természetellenes, én is inkább a természetesebb, veleszületett, dús szemöldökök híve vagyok :)

      Törlés