2012. április 6., péntek

Egyszer még találkozunk...



A blogomon igazából nem szeretem a személyes jellegű ill. családi dolgaimat kitárni, úgy gondolom nem feltétlenül ide való, ám ezúttal  kivételt teszek egy számomra nagyon fontos illető miatt. Ez az illető nem más, mint a Nagypapám, aki a tegnapi nap során váratlanul elhunyt. Nagyon megdöbbentő ez az egész, mivel tegnap előtt még itt velünk, Magyarországon volt, és aznap indult az unokahúgával vissza Franciaországba, ahol jelenleg laknak. Aztán tegnap jött a telefonhívás, hogy már nincs többé... 83 éves volt.

Azért döntöttem, hogy írok erről, mert szerintem ő is ezt szerette volna, hiszen neki a bélyeggyűjtés után a legnagyobb szenvedélye a számítógépek és egyéb elektronikus eszközök voltak, ezért az Internetet napi szinten bújta. Tavaly vett magának egy iPhonet így napi rendszerességgel tudott minket hívni, és fényképeket küldött nekem e-mailben, amiken csak is a kedvencei szerepeltek: az unokahúgának két bulldogja, Lidus és Karcsika, magnólia fák, bimbózó virágok, ételek, kiskacsák, és éti csigák, amikkel szeretett heccelni, hogy majd megsüti őket vacsorára, hisz tudta, hogy én nagy "éti csiga védelmező" vagyok. Hihetetlen hogy többé nem fog küldeni se kiskacsás, se kutyusos, se virágos képeket e-mailben többé, és nem fog már minket napjában 5x hívni, hogy elmesélje milyen újdonságokat látott, vagy hogy éppen hol tekernek a versenyzők a Tour de France-on. Nem megyünk ki vele már többé a piacra a kedvenc kolbászát, frissen sütött kenyerét megvenni, nem jön már nyárra másfél hónapra látogatóba sem.


A blogomról pár héttel ezelőtt szerzett tudomást, és egy egész napját azzal töltötte, hogy végigböngéssze a bejegyzéseimet. Majd mikor ezzel meglett, felhívott minket és izgatottan, lelkesen magyarázta nekem angolul (az izgatottságtól így jöttek a szájára a szavak) , hogy milyen csodálatos dolgokat készítek, milyen ügyes vagyok, mennyire büszke rám, és meg szeretné élni az én sikereimet, amit (talán) ezzel a bloggal fogok elérni. Sajnos nem érte meg.... 

Emiatt a beszélgetés miatt döntöttem úgy, hogy szentelek az emlékére egy posztot, és készítek egy sminket, amit Neki ajánlok. Az égbolt ihlette, ezzel is utalva arra, hogy ő már a Mennyországban van. A sok szép közös együtt töltött időre és élményre örökké emlékezni fogunk, Ő maga pedig mindig megmarad a szívünkben.



A megjegyzéseket letiltottam, nem tudtok írni, nem is igazán szeretném most. Ez a poszt csak is és kizárólag róla és neki szól, amit remélem az égi laptopján megnéz.